Tőzsde

Bennfentes tranzakció az CIG Pannóniánál

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. bejelentette, hogy Solymár Attila Tamás, a Társaság felügyelőbizottsági tagja a mai napon tőzsdei kereskedésben eladott 500 000,- db CIGPANNONIA részvényt 190,- Ft/db áron az Equilor Befektetési Zrt., mint befektetési szolgáltató közreműködésével.

Öt dolog, ami padlóra küldheti a tőzsdéket

Get Crashy néven publikálta legfrissebb elemzését a Bank of America Merrill Lynch, mely öt fontos tényezőt emelt ki, melyek szeptembertől kezdődően megrázhatják a tőkepiacokat. Ezek között a szíriai konfliktus nyomán jelentkező olajár erősödés mellett szerepel a kamatok várható emelkedése, az egyes ázsiai gazdaságok gyengélkedése, a kereskedés során használt tőkeáttételi szintek növekedése, valamint az amerikai lakáspiaci folyamatok. A bank vezető befektetési stratégája azonban néhány olyan tényezőt is megemlít, ami miatt még nem feltétlenül kell egy 1987-hez, 1990-hez vagy 1998-hoz hasonló tőzsdei összeomlástól tartanunk.

Betelt a pohár - Sztrájkra készülnek az aranybányászok

Elkezdték a felkészülést Dél-Afrika legnagyobb aranybánya-társaságai, miután az egész szektort érintő sztrájkot helyeztek kilátásba, melyre már két éve nem volt példa. A vállalatok nehéz helyzetbe kerültek, hiszen míg az arany árfolyamának esése miatt a részvényesek felől egyre nagyobb a nyomás a költségek racionalizálása tekintetében, addig a munkások magasabb béreket szeretnének kiharcolni - írja a Bloomberg.

Mi lesz a világ egyik legnagyobb alapjával? - 750 milliárd dollár a tét

Közelegnek a norvég választások, így egyre többet hallani a világ egyik legnagyobb állami vagyonalapjának jövőjével kapcsolatos tervekről. A konzervatív ellenzék már jelezte, hogy hozzányúlna az alap jelenlegi, kevésbé jövedelmező struktúrájához, és a mintegy 750 milliárd dolláros alap feldarabolását tervezi. Akadnak olyan vélemények, melyek szerint többek között az alternatív energiaszektort kellene megcélozni, de egyesek szerint a feltörekvő piacokon is érdemes keresni a lehetőséget - írja a Financial Times.

Ma is kerülik az aranyat a befektetők

A hét első fele kifejezetten jól sikerült az arany számára, hiszen a szíriai feszültségek révén 1400 dollár felé emelkedett az árfolyam, így technikai értelemben újra bika piacra lépett a sárga nemesfém. Azonban a csütörtöki és úgy tűnik, hogy a mai kereskedésben megnyugodtak a befektetők, így mérséklődött az olyan biztonságos eszközök iránti kereslet, mint a nemesfémek.

Elvetették a roaming díjak radikális csökkentését

Félresöpörte Neelie Kroes, az Európai Bizottság biztosa azon javaslatát, mely az európai roaming díjakat mintegy 90 százalékkal vágta volna vissza - írja a Reuters a birtokába jutott dokumentumra hivatkozva.

Kilövés előtt az amerikai bankok

A szíriai események miatt komoly kockázatot jelent a hétvégére pozíciót tartani, ennek ellenére találhatunk jó hozam/kockázat aránnyal kecsegtető beszállási pontokat. Mai elemzésünkben az Allianz mellett a JP Morgan és a Bank of America grafikonját vizsgáltuk meg részletesen.

Elbántak a MOL-lal

A szíriai feszültségek miatt a hét első felében az eladók diktálták az irányt. A csütörtöki kereskedésben azonban oldódott a pesszimizmus, így a vezető nyugat-európai és amerikai indexek mérsékelten emelkedtek. A kedvező nemzetközi hangulat ellenére a BUX a tegnapi záróértéke alá esett csúszott, ami elsősorban a MOL 1,5 százalékos esésével magyarázható.

Lezárult a Plotinus részvényaukció

A közelgő kötvénykibocsátás előtt a Plotinus fel akarta mérni, hogy mekkora a befektetői érdeklődés, ezért szombaton úgy döntöttek, hogy ma nyilvános részvényaukciót tartanak. Összesen 45 000 darab saját részvényt ajánlottak fel értékesítésre, a kikötés annyi volt, hogy legalább 2300 forintot kell a papírokért adni és a legjobb vételi ajánlatok vihetik el az eladásra kerülő mennyiséget. A BÉT-en közzétett adatok alapján közel 37 ezer részvény kelt el a minimális árfolyamon, míg a maradék 2300-2333 forintos árfolyam mellett.

Öveket becsatolni! - Az év leggyengébb hónapja következik

Javarészt rendkívül kedvező hangulatban telt az év eddigi része a tőzsdéken, azonban az utóbbi hetekben több fontos fejlett piaci index is lefordult a történelmi maximumáról. A befektetőknek érdemes lehet az előttünk álló időszakban óvatosan közelíteni a részvényekhez, részben amiatt is, mert szeptember a múltbeli tapasztalatok alapján kifejezetten gyengén szokott sikerülni. Mindemellett számos olyan tényező van - Szíria, Fed eszközvásárlások visszafogása, szeptemberi német választások, stb. -, mely ugyancsak kockázati tényező lehet a befektetők számára.

A Nokia vezére lesz Steve Ballmer utódja?

A Nokia jelenlegi vezérigazgatója, Stephen Elop a legesélyesebb a Microsoft vezérigazgatói székére egy online játékoldalon kötött fogadások alapján - írja a Bloomberg. Steve Ballmer múlt pénteken jelentette be, hogy egy éven belül távozik az amerikai szoftveróriás éléről, egyelőre keresik utódját. A brit Ladbrokes által üzemeltetett online fogadóirodánál még a Microsoftnál dolgozó Kevin Turner, sőt, az Apple vezérigazgatója, Tim Cook is szóba jöhet leendő vezérigazgatóként.

3500 dollárig emelkedhet az arany árfolyama

A javuló gazdasági fundamentumok illetve a tengerentúli pénznyomda közelgő leállítása miatt az év jelentős részében gyengén teljesített az arany. Az utóbbi közel 1 hónapban azonban újra magára talált a sárga nemesfém, és az 1180 dolláros lokális mélypontról 1420 dollár felé emelkedett az árfolyam. Azonban a Citi vezető technikai elemzője jóval nagyobb emelkedést valószínűsít, és 3500 dolláros árfolyamot sem tart elképzelhetetlennek - írja a Business Insider.

A Raiffeisen kikerül a Stoxx 600 indexből

A Raiffeisen hamarosan kikerül a Stoxx 600 index komponensei közül, ami rossz hír a bank részvényesei számára. A pénzintézet részvényeinek árfolyama tegnap 5 százalékot esett, ma 0,4 százalékos mínuszban jár. A Stoxx 600 index harmadik negyedéves felülvizsgálata során törlésre ítélt komponensek szeptember 23-án kerülnek ki az index kosarából - derül ki a Stoxx közleményéből.

Amerikai válaszcsapás készül Szíria ellen?

Gyorsan eltűnt a kezdeti jó hangulat és emelkedés az amerikai részvénypiacokról, miután megszólalt John Kerry amerikai külügyminiszter a szír kormány múlt heti vegyi támadásával kapcsolatban. Egyre valószínűbb az amerikai ellencsapás, amire hirtelen reagáltak a tőzsdék.

Egy elütés okozott óriási riadalmat

Egy elütési hiba oda vezetett az izraeli részvénypiacon, hogy az egyik legnagyobb tőzsdei cég elveszítette piaci értékének közel 100%-át. A riadalom azonban csak pár percig tartott.

Rossz híreknek örülnek a börzék (QUAESTOR)

Az előttünk álló héten is az amerikai makrogazdasági adatok mozgathatják leginkább az indexeket, a befektetők a friss adatközlésekből próbálják leszűrni a Fed kötvényvásárlási program csökkentésének várható ütemét és időzítését. A jelenlegi helyzetben a rossz hír a jó hír, tehát a vártnál gyengébb makroadatok támogathatják a piacok emelkedését, hiszen távolabbra tolhatják a jegybanki támogatás csökkentésének kezdetét.

Elpáholták a Magyar Telekomot

Csendesen telt a hét, ugyanis csupán néhány fontos makroadatot tettek közzé a tengerentúlon. A vezető nyugati indexek végül az előző heti záróértékeik közelében fejezték be a hetet, míg a BUX 1,4 százalékkal került lejjebb, ami elsősorban a Magyar Telekom 5,3 illetve a Richter 3,6 százalékos esésével indokolható.

Emelkedéssel búcsúztatták a hetet az amerikai indexek

Kis emelkedéssel indult a nap az amerikai tőzsdéken és a zárásig megtartották a pluszokat az irányadó amerikai indexek. Ma egy fontos makroadat érkezett, ez azonban nem igazán mozgatta meg a piacokat, inkább a vállalati hírekre fókuszáltak a befektetők.

Több óráig állt a kereskedés a Nasdaq-on

Optimista hangulatban indult a kereskedés az amerikai piacokon miután vegyes makroadatokat publikáltak. A befektetők örömét ugyanakkor beárnyékolta, hogy a Nasdaq-on egy technikai hiba miatt az összes részvény és opció kereskedése több órán keresztül, egészen az utolsó fél óra kezdetéig szünetelt. Bár a kereskedés folytatása sokáig bizonytalan volt, a szünet után nem csillapodott a jókedv, és felfele vette az irányt a többségében technológiai részvényeket tömörítő Nasdaq Composite. A befektetők jókedve az utolsó fél órában sem lankadt, így mindhárom vezető tőzsdemutató a tegnapi záróértéke felett fejezte be a napot.

Milyen lett a jelentési szezon? - Voltak, akik nem örülhettek

Lassan itthon is véget ér a második negyedéves gyorsjelentési szezon. A négy blue chip valamint az Egis már közzétette a negyedéves eredményeit, sőt már a kisebb társaságok többsége is jelentett. Az április-június közötti időszak a budapesti blue chipek számára hasonlóan az előző negyedévhez vegyesen sikerült. Alábbiakban az egyes vállalatok gyorsjelentéseinek fontosabb pontjait gyűjtöttük össze.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.