Tőzsde

Eladják a legnagyobb cseh távközlési céget

A Bloomberg szerint elkezdte a spanyol Telefonica SA a cseh leány értékesítésének előkészítését. A tranzakcióval az ibériai vállalat az iparági konszolidációhoz kíván forrást gyűjteni. A hírre a cseh vállalat részvényei több mint 5 százalékkal emelkednek.

Svédeknek gyárt majd buszokat a Rába

A korábbi kedvező minőségi és üzemeltetési tapasztalatok után újabb megrendelést kapott a Rába Jármű Kft. a svéd Vinga Bus-tól S91 típusú midibuszok szállítására. A jármű ma az egyetlen olyan magyar fejlesztésű autóbusz, amit magyar gyártó értékesíteni tudott a külpiacokon, és amelyre nemzetközi szinten igény van. A járműveket 2014 tavaszán szállítja a Rába, azt követően pedig biztosítja a szerviz- és pótalkatrészhátteret is.

Szétverték a Peugeot részvényeit a tőkeemelés hírére

A Peugeot árfolyama több mint 10 százalékot zuhant annak hatására, hogy piaci információk szerint a társaság 3 milliárd eurós tőkeemelést hajthat végre új részvények kibocsátásával, melynek keretében a kínai Dongfeng Motors és a francia állam szerezhet részesedést a társaságban. A kínai befektető érkezéséről már múlt héten megindultak a pletykák, arra azonban, hogy ekkora tőkeemelésre és részvénykibocsátásra kerülhet sor nem számítottak a befektetők - írja az Automotive News Europe.

Előkerült a Nyomda részvények eladója is

A Genesis Investment Management LLP közölte, hogy az általa kezelt befektetési alapokon keresztül 2013. október 8-i tőzsdei részvényátruházás során 613 119 darabra csökkentette az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt-ben a szavazati jogot biztosító részesedését - áll a társaság BÉT közeléményében.

Daimler: Felvásárolhattuk volna a Teslát

Felvásárolhattuk volna a Teslát, de ez sem akkor sem pedig most nem célja a vállalatunknak, mondta Thomas Webber, a Daimler kutatásért és fejlesztésért felelős csoportjának vezetője a Bussines Weeknek adott interjújában. A német luxusautó-gyártó még 2009-ben szerzett részesdést a Teslában azért, hogy a két társaság közötti együttműködést szorosabbra fűzze. Ugyanakkor közös modellen sosem dolgoztak együtt, a Daimler saját maga végzi az elektromos autók fejlesztését, melynek gyümölcseként 2014 tavaszán az Egyesült Államokban bemutatásra kerül a villanyos B-osztály - írja a FinanzNachrichten.

Tőzsdére viheti leánybankját az UniCredit

Az UniCredit azt fontolgatja, hogy tőzsdére viszi német érdekeltsége, a HVB kisebbségi részesedését, hogy átmenjen az Európai Központi Bank jövő évi eszközminőségi vizsgáján - írta a német Der Spiegel vasárnapi számában.

A profik szerint a héten sem kímélik majd az aranyat

Nagyot esett az arany árfolyama a pénteki kereskedésben egy óriási eladási megbízás miatt. A sárga nemesfém gyengélkedése a héten is folytatódhat, legalábbis a CNBC által megkérdezett elemzők és stratégák jelentős többségének véleménye alapján.

A történelmi mélypontot ütő MTel esését az OTP ralija ellensúlyozta

A héten folytatódtak az amerikai költségvetéssel valamint az adósságplafonnal kapcsolatos egyeztetések, melyek eddig nem hozták átütő sikert. A befektetők a hét első felében aggodalommal követték a fejleményeket, majd az ideiglenes megoldás hírére lélegzetvételhez jutottak, így a hét második felében már jobban teljesítettek a nemzetközi részvénypiacok. Miután az OTP közel 3 százalékos emelkedését a Magyar Telekom több mint 4,5 százalékos esése ellensúlyozta, a BUX 0,6 százalékkal került feljebb.

Ezeket a részvényeket veszik a sztárbefektetők

A befektetők előszeretettel figyelik a neves hedge fund menedzserek és az olyan nagy tekintélynek örvendő guruk tranzakcióit, mint Warren Buffett, a Marketwatch összefoglalója így néhány olyan részvényt mutat be, melyekkel kapcsolatban az említett szereplők a közelmúltban láthatóan optimisták lettek. Ezek között van a Dow Jones indexbe néhány hete bekerült Goldman Sachs is, melyben Buffett jelenleg mintegy 2 milliárd dolláros részvénycsomagot birtokol.

Itt az új internetlufi?

Fokozódik az érdeklődés a veszteséges technológiai vállalatok részvényei iránt, ami jól jelzi a befektetők kockázati étvágyának erősödését - írja a The Wall Street Journal. Idén a tőzsdére lépett amerikai technológiai vállalatok kétharmada veszteséges volt, mégis vették a befektetők a részvényeket abban a reményben, hogy komoly árfolyamemelkedést produkálnak majd.

1700 pont felett zárt az S&P

A csütörtöki nagyobb emelkedések után érezhetően óvatosabbak lettek a befektetők Amerikában a pénteki kereskedésben. Piacmozgató makroadat nem látott napvilágot, a befektetők alapvetően arra figyeltek, hogy sikerül-e megállapodni a költségvetésről és az adósságplafon megemeléséről. Igaz konkrét megállapodásra nem került sor, viszont úgy tűnt a politikusok is megoldást akarnak, ami optimizmussal töltötte el a befektetőket. A vezető részvényindexek mind emelkedéssel zártak, a pluszok 0,6-0,8% közöttiek voltak.

11 éve nem volt ilyen - Európa a favorit

A BofA Merrill Lynch ma publikálta a részvényalapokról szóló elemzését, ebből kiderült, hogy újfent friss tőke érkezett az európai részvényalapokba. Az amerikai politikai csatározások is kedveztek az európai piacnak, a tőkebeáramlási hullám már 15. hete tart, ami 11 éve nem fordult elő. A 10 hetes kumulált tőkebeáramlás 18 milliárd dollár felett van, ennek megfelelően nem lehet csoda, hogy a DAX index komoly emelkedést mutatott az utóbbi hónapokban, és a mai nap során történelmi magasságban zárt - írja a MarketWatch.

Megint a MOL-on csattant az ostor

A csütörtöki kereskedésben kitört a hurráoptimizmus a piacokon, miután az amerikai adósságplafont a hírek szerint ideiglenesen megemelnék, mellyel további néhány hetet nyernének a politikusok a végleges megállapodás kidolgozására. A részvénypiacok tegnapi lendülete a pénteki kereskedésben tovatûnt, és az európai illetve régiós benchmarkok a tegnapi záróértékek közelében oldalaztak. A BUX sem mutatott érdemi mozgást, csupán egyedi részvényekben volt érezhető vételi illetve eladói aktivitás.

Negatív figyelőlistára tette az S&P a MOL-t

Negatív figyelőlistára tette a MOL-t a Standard & Poor's hitelminősítő, melyet az INA-ban meglévő részesedéshez kapcsolódó kockázatokkal indokolt.

Túl a bűvös 7 millión

A Volkswagen közzétette legfrissebb eladási statisztikáit, melyből kiderült, hogy a vállaltcsoport az év első kilenc hónapjában már több mint 7 millió gépjárművet értékesített világszerte. Ez pedig azt jelentheti, hogy valóra válhat a cég vezérére, Martin Winterkorn által vizionált rekord értékesítés, ami közelebb vinné a Volkswagent a 2018-ra kitűzött céljához, vagyis ahhoz, hogy a világ első számú autógyártójává váljon.

Rekordnyereséget ért el a Wells Fargo

A Wells Fargo a várt 0,98 dolláros EPS-nél hajszállal jobb, 0,99 dolláros egy részvényre jutó nyereségről adott számot a harmadik negyedévben. A bank bevétele a várt 20,87 milliárd dollártól viszont elmaradt, csak 20,48 milliárd dollár lett, nettó eredménye pedig 5,6 milliárd dollár. A bank részvényeinek árfolyama már 2,6 százalékos pluszban jár.

Veszteséges lett a JP Morgan

0,4 milliárd dolláros veszteségről adott számoit a JP Morgan a harmadik negyedévben. A mínusz 0,17 dolláros negatív EPS egyszeri tételek nélkül 1,42 dollárt tesz ki. Az elemzői várakozás az egyszeri tételek nélkül 1,29 dollár volt. A JP Morgan bevétele a harmadik engyedévben 23,9 milliárd dollár volt. A bank részvényeinek árfolyama a kereskedés megkezdése előtt több mint 3,5 százalékos pluszban mozog.

1300 dollár alatt ingadozik az arany

Úgy tűnik, hogy egyelőre egy ideiglenes megoldással nyernének időt az amerikai politikusok az adósságplafonnal kapcsolatos további egyeztetésekre. A befektetők tegnap örömmel fogadták a hírt, így a menedékeszközként funkcionáló arany iránti kereslet alábbhagyott, míg a Brent és a WTI jól teljesített. A pénteki kereskedésben a sárga nemesfém és a fekete arany is a tegnapi mozgást korrigálja.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.