Tőzsde

Beszállnak az alapítók a BlackBerry megmentésébe?

Felvásárlási ajánlatot terveznek a BlackBerryre a cég egykori alapítói, így ha a Fairfax Holdings nem találna finanszírozó partnert, akkor sem maradna érdeklődő nélkül. A befektetők mindenesetre úgy tűnik, hogy nem igazán hisznek a felvásárlási sztoriban, az árfolyam jelentősen a Fairfax ajánlata alatt tartózkodik jelenleg. A napokban felröppentek olyan hírek, miszerint feldarabolásra kerülhet a vállalat és végül részenként értékesítésenék, amire több érdeklődő is lenne a technológia szektor nagyszereplői között.

Rugóként lőhet ki a Raiffeisen

Erőteljes emelkedés vette kezdetét a nyugati piacokon, így az első napon kissé lemaradó részvények közül szemezgettünk. Ma a Fresenius Medcial Care és a Raiffeisen mellett a Strabag grafikonját vettük részletes vizsgálat alá.

Újabb botrány az Apple beszállítójánál

Elismerte az Apple egyik legjelentősebb beszállítója, hogy egy észak-kínai gyárában szakmai gyakornokokat foglalkoztatott éjszakai műszakban gyakran túllépve a törvény által előírt óraszámot. A kínai gyártókat az utóbbi időben sok támadás érte, hogy az óriási népszerűségnek örvendő elektromos készülekeket fiatalkorúak készítik, figyelmen kívül hagyva a törvény által előírtakat.

Vissza kéne vonni a horvátoknak az elfogatóparancsot

Az elmúlt napokban több hír is érkezett Hernádi Zsoltról, a MOL vezéréről, egy zágrábi újság ma arról cikkezett, hogy a horvát bíróság Hernádi számára védőügyvédet jelölt ki. A Népszabadság pedig ma arról írt, hogy a konfliktusok megoldása érdekében a horvátoknak először vissza kellene vonni a Hernádi ellen kiadott európai elfogatóparancsot.

300 pontos pluszban zárt a Dow!

Nagy emelkedésekkel indították a mai kereskedést az irányadó amerikai indexek, amit az fûtött, hogy egy ideiglenes megoldás látszik kibontakozni az adósságplafon megemelésére. Egy makroadat is napvilágot látott ma váratlanul, bár a vártnál rosszabb képet fest az amerikai munkaerőpiacról, de ezzel most úgy tûnik, hogy nem foglalkoznak a befektetők. A kereskedést végül 2% feletti erősödésekkel zárták az indexek.

Nagy napja volt az OTP-nek, zsákolták a Richtert

Ideiglenes megoldás körvonalazódik az amerikai adósságplafon emelésével kapcsolatban, ráadásul a várakozásoknak megfelelően a laza monetáris politikát támogató Janet Yellent jelölte Obama a Fed következő elnökének. A híreket örömmel fogadják a befektetők, így az európai és az amerikai indexek több napja nem látott mértékben emelkednek. A hazai börze a kedvező nemzetközi hangulatban szintén jól teljesített, miután az MTel kivételével az összes blue chip igen jól szerepelt.

Tőkeerősítő kötvénykibocsátás a Raiffeisennél

500 millió eurónyi kiegészítő tőkét gyűjtött ma a Raiffeisen Bank International. A lépéssel a részvényesek hígítása nélkül erősítette tőkehelyzetét, ugyanakkor a régóta lebegtetett esetleges részvénykibocsátást a lépés nem helyettesíti.

Mindenki tudja az irányt, nagy mozgás jöhet!

Az elmúlt napokban inkább a lecsorgás volt jellemző az amerikai piacokra, ez a trend akár meg is fordulhat az előttünk álló hetekben. Bár a hangulati indikátorok főbb számai nincsenek extrém szinteken, egyes részmutatók viszont nagy mozgásra utaló, figyelmeztető jeleket küldenek.

5000 dolgozót bocsát el a Teva

A Teva felgyorsítja költségcsökkentési programját, a társaság által kiadott közlemény alapján 2017-ig éves szinten 2 milliárd dolláros megtakarítást kívánnak elérni, melyből 1 milliárdot már 2014 végére. A jövő évben a globális létszámot 10%-kal csökkentené a cég, ami mintegy 5000 embert érint.

A kínaiak már a spájzban vannak?

A China Business News legfrissebb értesülései szerint a kínai Dongfeng Motors 30 százalékos részesedést szerezhet a PSA Peugeot Citroen csoportban. A hírt a francia autógyártó nem erősítette meg, azt azonban elismerte, hogy tárgyalások kezdődtek arról, hogyan lehetne elmélyíteni a két vállalat közötti együttműködést. Abban az esetben, hogyha megvalósul az üzlet mindkét társaság profitálhat a jövőben - írja az Automotive News Europe.

Felvásárlási háborúba sodródhat az OTP?

Lapértesülések alapján az OTP és az Erste is tett árajánlatot a horvát postabankra, a jelenlegi állás szerint ezen a meccsen az osztrákok állnak nyerésre. Egy elhúzódó csatában azonban jelentősen emelkedhet a felvásárlási célpont ára, kérdés, meddig mennek el az érintett felek a licitálásban. Az alábbiakban annak jártunk utána, milyen tapasztalatokkal szolgálnak az elmúlt hónapok felvásárlási csatái.

BlackBerry: felvásárlás helyett feldarabolás?

A feldarabolás felé halad a BlackBerry, a Bloomberg szerint egyre kisebb az esély rá, hogy végül a Fairfax Holdings véghezviszi a felvásárlást 4,7 milliárd dollárért. Úgy tűnik, hogy a befektetők sem igazán hisznek benne, az árfolyam 8 dollár környékén mozog, míg a Fairfax ajánlata részvényenként 9 dollár lehet.

Kilőtt a HP

Stabilizálódást vár az elkövetkezendő évekre a Hewlett-Packard vezérigazgatónője, Meg Whitman, amit nagy örömmel fogadtak a befektetők, a tegnapi kereskedésben közel 9%-ot szárnyalt a részvények árfolyama és ma is emelkedéssel indulhat a nap a nyitás előtti kereskedés alapján. A befektetők már nagy szükségük volt valami kedvező hírre, hiszen az augusztus végi negyedéves gyorsjelentés óta közel 20%-kal zuhant a papírok árfolyama.

Egy hónap múlva már megvehetjük a Twitter részvényeit?

Még egy hónapot kell várni a Twitter várva várt tőzsdére lépésére - írja a MarketWatch a nem tőzsdei vállalatokat elemző PrivCo értesüléseire hivatkozva. Az elemzőcég november 15-re várja a részvénykibocsátást, amit arra alapozva számított ki, hogy mikor jár le a dolgozók 90 napos részvényértékesítési tilalma, aminek dátuma véletlenül kerülhetett be a prospektusba.

Kivégezték a PC-piacot a táblagépek

2008 óta nem látott mélységbe zuhantak a harmadik negyedévi PC-eladások a világban, ez már sorozatban a hatodik negyedév volt, amikor csökkennek az értékesítések. Az iskolakezdési időszak gyengén alakult, részben a táblagépek terjedése miatt, a hordozható mobileszközök a megjelenésük óta "kannibalizálják" a PC-piacot.

Budapest ismét lenyomta Prágát

Úgy látszik, a régiós börzék összesített euróban kifejezett forgalmának második negyedéves emelkedése nemcsak egyszeri eset volt, hiszen a harmadik negyedévben tovább emelkedett a kötések összértéke. A forgalom növekedéséhez a prágai piacon kívül a bécsi, a budapesti és a varsói börze is hozzájárult. Az értékeltséget vizsgálva nem változott a magyar piac helyzete, és továbbra is a legalacsonyabb P/E ráta mellett forog, ami részben az országkockázattal indokolható.

Sávjátékosoké a terep!

Kulcsszintekhez értek az amerikai részvények, itt már érdemes vétellel próbálkozni. Ma az eBay mellett a McDonald's és a Google grafikonját vettük vizsgálat alá.

Még csak most kezdődik: évekig is elhúzódhat az arany lejtmenete

Bár az arany árfolyama az utóbbi napokban újra eladói nyomás alá került, több elemző a kilátásokkal kapcsolatban is pesszimistán vélekedik. Legutóbb a Morgan Stanley elemzője vélekedett úgy, hogy a sárga nemesfém árfolyama jövőre tovább ereszkedhet, sőt egészen 2018-ig gyenge évek várnak az aranyra.

Bennfentes vette az E-Star részvényeit

Az E-Star bejelentette, hogy Csaba Balázs felügyelő és audit bizottsági tag 180 forintos árfolyamon 235 darab E-Star részvényt vásárolt.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.