Oroszország kénytelen lesz reagálni, ha a kollektív Nyugat nukleáris összetevőt tartalmazó fegyvereket vetne be - figyelmeztetett Vlagyimir Putyin orosz elnök a kínai hivatali partnerével a Kremlben megtartott eszmecseréjét követően.
Nem vonható párhuzam az ukrajnai háború és a 20 évvel ezelőtt kezdődött iraki háború között - jelentette ki Tony Blair volt brit miniszterelnök hétfőn Londonban, a Globális Változás Intézet irodájában interjút adva a német, a spanyol és az olasz hírügynökségnek.
Konyhafelújítás közben bukkantak rá egy 400 éves, "nemzeti jelentőségű" falfestményre az északkelet-angliai York belvárosának egyik lakásában - írta meg a Guardian című brit lap.
Svédország csütörtökön bejelentette, hogy megállapodott Nagy-Britanniával Archer típusú tüzérségi rendszerei eladásáról, így London Ukrajnának adományozhatja régebbi típusú, AS-90 önjáró lövegeit.
"Önző geopolitikai törekvésük" miatt Ausztrália, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok, figyelmen kívül hagyva a nemzetközi közösség aggályait is, veszélyes útra tért - jelentette ki a kínai külügyminisztérium szóvivője kedden.
Az Egyesült Államoktól vásárol atommeghajtású tengeralattjárókat Ausztrália - jelentették be hétfőn az amerikai-ausztrál-brit csúcstalálkozó keretében San Diegóban. Ez az első alkalom, hogy az Egyesült Államok más országgal is megosztja a nukleáris alapú hajtástechnológiáját.
Frissítette alig két éve kidolgozott hosszú távú integrált védelmi stratégiáját a brit kormány. A hétfőn kiadott új változat jelentősen emeli a védelmi költségvetés finanszírozását, elsősorban a globális biztonságot Oroszország és Kína részéről fenyegető új geopolitikai veszélyekre hivatkozva.
A legnagyobb kínai elektromosautó-gyártónak, a BYD-nak a Brexit miatt nem éri meg az Egyesült Királyságban autógyárat telepíteni, viszont Magyarországon, ahol az iparágnak kiépített infrastruktúrája van, szívesen nyitnának új üzemet – írta a Financial Times a VG szemléje szerint.
Öt éve először tartanak kétoldalú brit-francia csúcstalálkozót. A nagyszabású pénteki párizsi értekezleten Rishi Sunak brit miniszterelnök és Emmanuel Macron francia államfő mellett a két kormány magas rangú tagjai is részt vesznek.
Jövőre belépési engedélyt kell kiváltaniuk azoknak a beutazóknak is, akik jelenleg vízum nélkül utazhatnak Nagy-Britanniába - közölte csütörtökön a brit belügyminisztérium. Ez a kötelem nem vonatkozik a letelepedési engedéllyel Nagy-Britanniában élő EU-állampolgárokra.
A pénzügypolitika "túlszigorításának" kockázatára hívta fel a figyelmet szerdai előadásában a Bank of England monetáris tanácsának egyik tagja, alig burkoltan szembefordulva a brit jegybank kormányzójának álláspontjával.
Az Európai Bizottság közölte, hogy amint Nagy-Britannia végrehajtja az Észak-Írországról szóló megállapodást, felállítja az uniós és a brit pénzügyi rendszer közötti kapcsolatok szabályozását kidolgozó, már régóta késleltetett vitafórumot - írja a Reuters.
Argentína igazságos küzdelmet folytat a brit tengerentúli területnek számító Falkland-szigetek feletti szuverenitás visszaszerzéséért – írta Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese, a kormányzó Egységes Oroszország elnöke a párt honlapján hétfőn megjelent cikkében.
2024-re halasztották az ETIAS rendszer indulását, amivel véget érhet a vízum nélküli beutazás az Európai Unió országaiba az Európai Unión kívülről – számolt be róla a Telex.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek az Egyesült Királyságban tett látogatását követően megállapodás született arról, hogy Nagy-Britannia kétszer annyi Challenger 2 harckocsit fog Ukrajnának biztosítani, mint amennyit korábban ígértek – írja az Ukrinform Vadim Pristajko nagy-britanniai ukrán nagykövetre hivatkozva.
Közel hét évvel és négy miniszterelnökkel azután, hogy az Egyesült Királyság megszavazta az Európai Unióból való kilépést, a közvélemény-kutatások szerint a közhangulat a Brexit ellen fordult - írja a CNBC.
Argentína felmondta csütörtökön a Falkland-szigetekre vonatkozó egyik megállapodását Nagy-Britanniával. A mostani argentin vezetés szerint a korábbi kormány túl sok engedményt tett Londonnak. A brit külügyminiszter haladéktalanul reagált az elhangzottakra Twitter-oldalán azzal, hogy "a Falkland-szigetek brit terület".
Zajlik a Kudu művelet, vagyis az ukrán újoncok ausztrál katonák általi, nagy-britanniai kiképzése. A programról most az ausztrál haderő osztott meg felvételeket. A videókon az látható, amint ausztrál katonák a városi hadviselésre készítik fel az alapkiképzésüket teljesítő ukrán újoncokat.
A windsori uralkodói rezidencia közvetlen közelében lévő nagy-britanniai otthonuk, a Frogmore Cottage elhagyására kérte az udvar Harry herceget és amerikai feleségét, Meghan hercegnét - közölte a házaspár szóvivője. Harry herceg "Tartalék" című könyvének megjelenése óta folyamatos volt a találgatás a brit sajtóban arról, hogy rendezhető-e valaha a Harry és családja közötti viszony. Az első elemzések szerint nem a megbékélést valószínűsíti Harry és felesége most bejelentett "kilakoltatása" a Frogmore Cottage-ból.