Kamatemelésre lehet szükség a briteknél
A Bank of England kormányzója szerint szükség lehet további jegybanki kamatemelésekre a magas nagy-britanniai infláció leszorítása végett.
A Bank of England kormányzója szerint szükség lehet további jegybanki kamatemelésekre a magas nagy-britanniai infláció leszorítása végett.
Az Amerikai Egyesült Államok jóváhagyta 600 Javelin páncéltörő rakétafegyver lehetséges eladását az Egyesült Királyságnak - jelentette a Sky News.
Hétfőn hosszas tárgyalás után Rishi Sunka brit miniszterelnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy megoldást találtak a brexit egyik utolsó aknájára, az északír-protokoll felváltására. Az új kereskedelmi megállapodást azonban egyelőre nem tetszik az Egyesült Királyság képviselőinek.
Átmeneti jelleggel rendszeresítésre kerülő önjáró tüzérségi fegyverek beszerzését tervezi Nagy-Britannia védelmi minisztériuma, mivel az Ukrajnának biztosított fegyverek jelentősen csökkentették az ország tüzérségi képességeit, az MFP-program pedig még évekig nem fog eredményt produkálni – írja az Army Technology haditechnikai szaklap.
A legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője szerint új gazdaságpolitika nélkül több közép- és kelet-európai gazdaság, köztük Lengyelország, Magyarország és Románia is belátható időn belül megelőzheti Nagy-Britanniát. Keir Starmer úgy véli, hogy ha az elmúlt időszak növekedési folyamatai nem változnak, 2030-ra Lengyelország lakossága az egy főre jutó hazai össztermék (GDP) mércéjén mérve jobban él majd, mint a britek, és a fejenkénti hazai össztermék értéke 2040-re Magyarországon és Romániában is magasabb lesz, mint Nagy-Britanniában.
Brit kormányforrások és EU-illetékesek egybehangzó nyilatkozatai szerint elérhető közelségbe került a megoldás a Nagy-Britannia és Észak-Írország közötti kereskedelmet szabályozó, rendkívül heves vitákat szító észak-írországi protokoll ügyében.
Az olimpiai játékok megrendezése mellett gyakran hangoztatott érv a hazai pálya előnye és ennek köszönhetően a hazai sportolók által nyert kiugróan magas éremszám. A hazai pálya jelentette előny számos forrásból fakadhat. A rendező ország részvételi költségei minimálisra csökkennek, sportolóik az igényeikhez igazított létesítményekben versenyeznek és készülhetnek fel, ők a hazai közönség előtt motiváltabbak, és a bírók hajlamosabbak a hazai sportoló vagy csapat javára dönteni. Korábbi tanulmányok szerint, részben a hazai olimpiák előtt a sportra fordított kormányzati források növekedése miatt, a házigazda ország jellemzően 1,8 százalékkal több érmet nyer korábbi teljesítményéhez képest. Mostani kutatásunkban arra keressük a választ, hogy ez a hatás valóban általánosan létezik, vagy csak egy-egy, kiemelkedően sikeres olimpiai rendező országnak köszönhető ez a magyarázat?
A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett friss adatai szerint 2022 végéig több mint hétmillió EU-állampolgár és más jogosult kért tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyt.
Nincs rá reális esély, hogy az ukrajnai háború egy éven belül véget érjen – mondta Ben Wallace brit védelmi miniszter az LBC-nek.
Nagy-Britannia megindítja a gyártósorait, fegyverek és tüzérségi lövedékek szállításával megpróbálja segíteni Kijevet az orosz erők visszaszorításában - mondta Ben Wallace brit védelmi miniszter.
Itt volt az ideje annak, hogy Oroszország felfüggessze az Új START egyezményt, hiszen Oroszországnak minden eszközzel meg kell magát védenie a küszöbön álló világháborús konfliktus árnyékában – véli Dimitrij Medvegyev volt orosz elnök, jelenleg az orosz nemzetbiztonsági tanács alelnöke.
Nagy-Britannia lesz az első ország a szövetségesek közül, amely hosszabb hatótávolságú fegyverekkel látja el Ukrajnát - mondta Rishi Sunak brit miniszterelnök szombaton, az 59. Müncheni Biztonsági Konferencián (MSC). Hozzátette: olyan új chartára is szükség lesz, amely elősegíti Ukrajna biztonságának védelmét az ukrán NATO-csatlakozásig hátralévő időben.
A brit miniszterelnök szerint NATO-szabványoknak megfelelő védelmi kapacitásokat és biztonsági garanciákat kell nyújtani Ukrajnának a jövőbeni orosz támadások elrettentése végett. Rishi Sunak, aki az 59. Müncheni Biztonsági Konferencia (MSC) szombati munkanapján szólal fel, a Downing Street által előzetesen ismertetett beszédében kifejtette, hogy a tartós ukrajnai béke eléréséhez a nemzetközi jog megerősítésére van szükség, valamint olyan új keretrendszerre, amely hosszú távra megteremti Ukrajna biztonságát.
A brit haderő öt napig sem bírná lőszerrel egy ukrajnai konfliktushoz hasonló intenzív háborúban, a brit hadsereg már nem számít élvonalbeli fegyveres erőnek, a brit önjáró tüzérség és páncéltörő képesség pedig gyakorlatilag elpárolgott az Ukrajnának szánt fegyveradományok miatt – mindez csupán néhány erősebb kommentár a brit haderővel kapcsolatosan nyugati politikusok, NATO-vezetők részéről. Az igazság az, hogy az egykor világszinten is meghatározó tényezőnek számító brit fegyveres erők már régóta küzdenek finanszírozási problémákkal, egyes technikai képességek hiányával, illetve a személyi állomány folyamatos csökkenésével, de az 1990-es évek óta egyre súlyosabbá váló gondokkal egyelőre úgy tűnik, még a mostani, „háborús időkben” regnáló kormány sem akar foglalkozni.
A lengyel államfő szerint számos karbantartási és egyéb problémával járna, ha Lengyelország harci repülőgépeket adna át Ukrajnának.
Ukrajna készen áll arra, hogy nagy hatótávolságú brit rakétákkal mérjen csapást a Krím félszigetre, ennek azonban jelentős eszkalációs veszélye is lenne – írja a The Times.
Fél százalékkal csökkent a brit hazai össztermék (GDP) értéke tavaly decemberben - közölte pénteken a brit statisztikai hivatal (ONS). Novemberben 0,1 százalékos növekedést mértek a brit gazdaságban havi összevetésben.
Ukrajnának joga van arra, hogy csatlakozzon a NATO-hoz - áll a brit és az ukrán kormány szerdán Londonban kiadott közös nyilatkozatában. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a nap folyamán előre be nem jelentett látogatást tett Nagy-Britanniában, ahol fogadta őt Rishi Sunak miniszterelnök és III. Károly király is.
Az ukrán csapatok "gyorsan elsajátították" a brit tankok irányítását - közölte a brit védelmi minisztérium a Twitteren.
A brit haderő az összes működőképes AS90-es önjáró tarackot odaadja Ukrajnának, ami a brit szigeteken található, ezzel lényegében kifogyott az azonnal mozgósítható tüzérségi eszközökből a brit tüzérség – írja a Daily Mail.
Több mint 50-et számoltak fel.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Ennek nem fognak örülni Kijevben.
Kijev leggyengébb egységeit találták meg az oroszok.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.