Bevetette Ukrajna a hét elején bejelentett „Storm Shadow” robotrepülőgépeket a frontvonalon, az első légicsapást a 100 kilométeres távolságban található Luhanszk szenvedte el.
A CNBC arról számolt be az Imperial College London (ICL) kutatásai alapján, hogy Nagy-Britanniában egyre nagyobb arányt képviselnek a megújulók, különösképpen a szélenergia az energiamixben.
A moldovai nyugatbarát kormány megbuktatására irányuló orosz összeesküvést az Egyesült Királyságból irányítja egy volt moldovai rendőrfőnök – számolt be róla a The Times.
Az elmúlt napokban szinte villámgyorsan döntés született arról, hogy Nagy-Britannia teljesíti Ukrajna régi nagy kérését és úgy döntött „Storm Shadow” közepes hatótávolságú „cirkálórakétákat” szállít/szállított Kijevnek. A hírre már meg is jelentek az első térképek arról, mire lehet képes Ukrajna a legújabb fegyvere segítségével.
A Biden-kormányzat nem tervezi, hogy követi Nagy-Britannia példáját a nagy hatótávolságú rakéták Ukrajnába küldésében. Egyes tisztviselők megjegyzik, Washington úgy érzi, megúszta az ilyen irányú kötelezettségét, köszönhetően London lépésének – írta meg a Politico.
Vasárnap éjjel véget ért a brit uralkodó koronázását ünneplő rendezvénysorozat. III. Károlynak több híresség is üzent, emellett világsztárok adtak koncertet a windsori kastély parkjában. A trónörökös, Vilmos beszéddel köszöntötte apját, az uralkodót, és kijelentette: II. Erzsébet büszke lenne III. Károlyra. Hétfőre munkaszüneti napot hirdettek az Egyesült Királyságban, amelyről egy felmérés nemrég kimutatta, népszerűbb, mint maga a koronázás.
A mai napon sor kerül III. Károly brit uralkodó megkoronázására. A koronázás lázba hozza a brit és a külföldi médiumokat, azonban annál kevésbé érdekli Nagy-Britannia lakóit, és főképp a korona többi országában élőket. A brit királyi család egyre nehezebben viseli a botrányokat, II. Erzsébettel pedig egy élő szimbólum is eltávozott. Az uralkodó család már számos válságot átvészelt, azonban olyan külső és belső ellentétek és elvárások tépázzák meg nimbuszát, amelyet már egy-egy olyan esemény sem segíthet visszaállítani, mint egy esküvő vagy koronázás. A brit monarchiára jelenleg nem a ma is tüntető köztársaságpártiak jelentik a veszélyt, hanem a céltalanság, miközben a család egyes tagjai rendre jelét adják annak, ezt az intézményt nem modern országokra és emberekre szabták. A koronázás közben több ország is történelmi tettre készül: leváltanák III. Károlyt, inkább maguk választanának államfőt.
Némi gond támadt Nagy-Britanniában a kiskereskedelmi láncok akciózási gyakorlatával kapcsolatban. Egy ügyvédi iroda figyelmeztette a brit szupermarketeket, hogy az akciós kampányok kezdeti időpontját egyértelműbben kellene megadniuk, és nem szabadna váltogatniuk az érintett termékeket. Ellenkező esetben a fogyasztók összezavarodnak - írja a Grocery Gazette.
Az előzetes becsléseket jelentősen meghaladó ütemben tizenkét havi csúcsra emelkedtek áprilisban a brit gazdaság aktivitási mérőszámai, elsősorban a szolgáltatási szektor erős teljesítménye miatt.
Londoni pénzügyi elemzők várakozása szerint több százmillió font pluszbevételt remélhet a brit üzleti szektor - mindenekelőtt a turizmus és a vendéglátás - III. Károly király koronázási ünnepségeitől.
A Deutsche Bank megvásárolja a Numis Corp nevű londoni székhelyű butik befektetési bankot 410 millió fontért, hogy elmélyítse kapcsolatait a brit vállalati ügyfelekkel – jelentette be pénteken a legnagyobb német bank.
A Titanic hatalmas tervrajza, amelyet a hajó elsüllyedését vizsgáló 1912-es vizsgálat során használtak, 195 000 fontért (83 millió forint) kelt el egy árverésen - írja a CNN.
A britek többsége továbbra is pártolja a királyság intézményét, az átlagon belül azonban a fiatalok alig harmada szeretné, hogy az ország államformája a jövőben is monarchia legyen - derül ki a legnagyobb brit közvéleménykutató intézet, a YouGov a BBC közszolgálati médiatársaság megbízásából végzett országos felméréséből.
Összeült a COBRA, vagyis a brit kormány különleges helyzetekben ülésező tanácskozó testülete. A szudáni válsághelyzet miatt összehívott ülésen Rishi Sunak konzervatív miniszterelnök elnökölt, és sajtóértesülések szerint Nagy-Britannia csapatokat és katonai repülőgépeket helyezett készenlétbe.
Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról Nagy-Britannia "AA/A-1 plusz" szintű államadós-osztályzatának kilátását az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő ezzel egy időben megerősítette a brit besorolásokat.
Szankciókat jelentett be pénteken a brit kormány olyan orosz igazságszolgáltatási tisztviselők és nemzetbiztonsági ügynökök ellen, akiknek részük volt Vlagyimir Kara-Murza őrizetbe vételében, illetve az ellenzéki politikus elleni - támogatói által gyanított - mérgezéses merényletkísérletekben.
Lemondott Dominic Raab, az Egyesült Királyság miniszterelnök-helyettese. A döntést azért hozta meg, mert vizsgálatot indítottak ellene, melyben megállapították, hogy sértő, illetlen módon viselkedett kollégáival.
A brit parlament normákért felelős biztosa április elején vizsgálatot indított Rishi Sunak miniszterelnökkel szemben - számolt be a Reuters egy, a parlament honlapján ma közzétett vizsgálati lista alapján.