Zárva tartott szerdán Isztambulban a német, a brit és a svéd főkonzulátus terrorfenyegetettség miatt - közölte a berlini, a londoni, illetve a stockholmi külügyminisztérium.
A Brexit évente 100 milliárd fontba kerül az Egyesült Királyság gazdaságának, és a hatások az üzleti beruházásoktól kezdve a vállalatok munkaerő-felvételi képességéig mindenre kiterjednek - írja a Bloomberg.
Egy magas rendfokozatú amerikai katonai vezető azt mondta Ben Wallace brit védelmi miniszternek egy privát megbeszélés során, hogy a brit haderő jelen formájában „nem számít élvonalbeli harcoló erőnek” – írja a Sky News bennfentes információkra hivatkozva.
Vlagyimir Putyin orosz elnök rakétacsapással fenyegette meg az Ukrajna egyik legnagyobb támogatójának számító Egyesült Királyság korábbi miniszterelnökét, Boris Johnsont az Ukrajna elleni invázió előtt - derült ki a BBC új dokumentumfilmjéből.
Az UK Defence Journal észrevette, hogy Nagy-Britannia védelmi minisztériuma egy parlamenti kérdésre adott válaszában "nem zárta ki", hogy Ukrajnának olyan rakétákat szállítson, amelyek hatótávolsága elég nagy ahhoz, hogy Ukrajna képes legyen Oroszországból támadó rakétarendszerek megsemmisítésére.
A három balti állam - Észtország, Lettország és Litvánia - külügyminisztere szombaton felszólította Németországot, hogy "már mostantól" szállítson Leopard nehézharckocsikat Ukrajnának, hogy segítsen megállítani az orosz agressziót.
Több mint 300 ezer munkavállaló hiányzik a brit gazdaságból amiatt, hogy Nagy-Britannia kilépett az EU-ból és megszüntette az uniós állampolgárok korábbi szabad letelepedési és munkavállalási jogosultságát - áll két tekintélyes londoni elemzőműhely frissen összeállított közös tanulmányában.
Az utóbbi években a kapcsolati hálók elemzése egyre népszerűbbé vált a tudományos életben is. A testvérvárosi kapcsolatok Európában az 1900-as évek elején alakultak ki, majd a második világháborút követően világszerte elterjedtek. Ezek a eredetileg a kulturális megértésre és a polgári diplomácián keresztüli békére épültek, azonban a mai társadalomban átalakulóban vannak. Hiszen a testvérvárosi kapcsolatok kialakításában a nemzetközi jelentőségű nagyvárosok és a makroregionális központok nagy lehetőséget látnak a versenyképességük megtartására. Jelenleg azonban a testvérvárosi partnerségek között nincsen tudatos kelet-közép-európai- és tervszerű együttműködés. A testvérvárosi partnerségek elsősorban a kontinens kisnagyvárosaiban a közép-európai földrajzi régióban, azon belül pedig magyar, lengyel és román városok között koncentrálódnak.
Hamarosan még modernebb nehézfegyvereket kap majd Ukrajna a NATO országaitól – jelentette be Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a davosi Világgazdasági Fórumon az AFP tudósítása szerint.
London elkötelezett abban, hogy a győzelem eléréséig támogassa Ukrajnát az Oroszország indította háborúban - erősítette meg kedden Washingtonban a brit külügyminiszter.
Hivatalosan is megerősítette a hétvégén Nagy-Britannia vezetése, hogy Challenger 2-es harckocsikat és több tucat önjáró tarackot küldenek Ukrajnának. Dnyipróban rakétatámadás ért egy lakóházat, az incidensnek számos halálos áldozata van. Jevgenyi Prigozsin bejelentkezett a Wagner-csoport által elfoglalt Szoledárból. Jelentős orosz és fehérorosz csapatösszevonás zajlik Belaruszban, az amerikai ISW agytröszt szerint Oroszország döntő akcióra készül. A Kreml szerint könnyedén kilövik majd Ukrajna NATO-országokban gyártott tankjait. Nap közben legyártották az első Poszeidón nukleáris torpedót, melyet az orosz média "szupertorpedóként" jellemez. Oroszország nukleáris csapásmérő képességgel rendelkezp Jarsz-rendszerekkel kezdett gyakorlatot. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború aktualitásaival.
Ötből alig két ember hisz abban, hogy családja a jövőben jobban fog élni - derül ki egy rendszeresen végzett globális felmérésből, amely az alacsony jövedelmű háztartások körében az intézményekkel szembeni bizalmatlanság növekvő szintjét is megállapította.
A hétvégén hivatalosan is bejelentette a brit kormány, hogy Challenger 2-es harckocsikat küldenek az ukrán fegyveres erőknek – ezzel Nagy-Britannia lesz az első olyan ország, amely közel egy évvel az Ukrajna ellen indult orosz invázió után modern, nyugati általános harckocsikat (MBT) küld Kijevnek. A Challenger jó harckocsi és számos sajátossággal rendelkezik, amely kiemeli más NATO-tankok közül is, ugyanakkor mindössze 14 darabot kapnak belőle az ukránok, ami figyelve a harckocsik túlélőképességét a modern harctereken, minimális, mindössze szimbolikus segítségnek tekinthető. Nézzük pár fontos tudnivalót a Challenger 2-esről.
Nagy-Britannia néhány héten belül harckocsikat és önjáró lövegeket szállít az ukrán fegyveres erőknek - közölte vasárnap a londoni miniszterelnöki hivatal. Ukrajna 14 Challenger 2 harckocsit kap Nagy-Britanniától, és a fegyverszállítási csomagban szerepel "hozzávetőleg harminc" AS90 típusú nagyméretű önjáró löveg is.
Iránban kivégezték a kémkedés vádjával halálra ítélt brit-iráni állampolgárságú Ali Reza Akbarit, egykori védelmi miniszterhelyettest - jelentette az ország igazságügyi hírügynöksége szombaton.
Franciaország védelmi minisztere, Sébastien Lecornu kijelentette, hogy az AMX 10-RC (francia megnevezéssel „könnyű harckocsi”, valójában inkább kerekes páncélozott harcjármű, mintsem tank) járművek körülbelül két hónap múlva érkezhetnek meg az ukrán frontra - írta meg a Reuters.
Elmaradt az elemző várakozásoktól a brit gazdaság teljesítménye, alig 0,1 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék. Már a harmadik negyedév óta zsugorodik az Egyesült Királyság GPD-je.