Pénteken hajtja végre a magyar államadós-kockázati osztályzat idei első felülvizsgálatát a Fitch Ratings. Magyarország egyelőre befektetésre nem ajánlott, BB+ besorolással rendelkezik, stabil kilátásokkal.
Az általános nemzetközi tapasztalatok szerint a magas külföldi részarány kiélezett helyzetekben növelheti az adott ország állampapírpiacának sérülékenységét, míg a hazai szereplők jelenléte inkább a stabilitás irányába hat. Magyarországon a külföldiek állományának a válság során látott gyors leépülése is rámutatott a magas nem rezidens állományban rejlő kockázatokra. Az elmúlt időszakban a javuló fundamentumok mérsékelhették az ehhez kapcsolódó kockázatokat. Emellett az utóbbi években a korábbiaknál valamivel stabilabb befektetői bázis épülhetett ki, ami a magas külföldi állomány jelentette kockázatokat szintén tompíthatja. Nemzetközi összehasonlítás alapján hazánkban a bankrendszer részarányának növekedésére van tér. Az alábbiakban Horváth Dánielnek, a Magyar Nemzeti Bank munkatársának elemzését közöljük.
Végre javult Magyarország versenyképessége, miután az elmúlt években folyamatos lecsúszást láthattunk - derült ki az IMD versenyképességi felméréséből. Hazánk leginkább a javuló gazdasági teljesítményének és a fejlődő infrastruktúrának köszönheti az előrelépést a rangsorban, ugyanakkor a kormányzati hatékonyságunk nem javult, sőt az üzleti egyenesen romlott. Mi összesen két helyet léptünk előre a listán, míg a legjobban teljesítő Románia nyolcat, amivel éppen megelőzött minket. A legversenyképesebb ország 2014-ben is az Egyesült Államok volt.
A korrupció és annak kontrollálása továbbra is az egyik legnagyobb kihívást jelentő probléma a világ országaiban. Magyarország nem sokat lépett előre az elmúlt 10-15 évben, az uniós csatlakozás bár nekünk is jót tett, de azt látjuk, hogy a velünk csatlakozó országok rangsorában hátrébb kerültünk. A lengyelek viszont jól teljesítettek és bizony meg is előzték hazánkat a Transparency International felmérésében. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) éves konferenciájának korrupcióról szóló panelbeszélgetésén vettünk részt az UniCredit Bank meghívására.
A Templeton Alapkezelő mai lépése, illetve a friss gazdaságpolitikai jelzések alapján kiemelt fontosságú az, hogy a piac hogyan értékeli a kereteket és a további állampapírpiaci kilátásokat. Alábbi gyors értékelésünk szerint most kevésbé valószínű, hogy olyan jellegű negatív reakciók alakulnának ki, mint amelyekre 1-2 évvel ezelőtt jó esély mutatkozott volna. Sőt, elképzelhető, hogy jelentősebb zavarok nélkül tudja az alapkezelő "egészségesebb" szintre mérsékelni magyarországi kitettségét, ha valóban ezt szeretné elérni. Egyáltalán nem biztos azonban, hogy valóban ez lenne a célja. Az extrém mértékű ukrán állampapírpiaci fejlemények és a saját alapjaiból történt tőkekivonás mellett ugyanis még növelte is a meglévő hatalmas kitettségét keleti szomszédunk piacán.
Bővíti magyarországi k+f központját a Nokia - jelentette be ma délután. A hálózati eszközöket gyártó cég egy évvel ezelőtt stratégiai megállapodást kötött a kormánnyal, most a bővítéshez az állam vissza nem térítendő támogatást biztosít.
Európa békéjének és jólétének megóvásához az Európai Uniónak sokkal egységesebbé kell válnia, hatékonyabban kell érvényesítenie akaratát a világpolitika színterén és növelnie kell nemzetközi szerepét - vallja José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke.
Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő utasítást adott az illetékes hatóságoknak, hogy kezdjék meg a tárgyalásokat Magyarországgal a nukleáris és sugárbiztonsági egyezményről. Ezt a rendelkezést kedden írta alá a miniszterelnök és szombaton tették közzé az orosz kormány honlapján.
Csekély mértékben, 138 millió euróval 36,06 milliárd euróra csökkentek márciusról április végére Magyarország nemzetközi tartalékai - közölte ma reggel az előzetes adatot a Magyar Nemzeti Bank.
Húsvét napján tovább gyengült a forint az euróval szemben, a jegyzések estére egészen 307,4 forintig emelkedtek. Noha az 50 napos mozgóátlag értékét még mindig nem értük el, de az elmúlt napok teljesítménye romló tendenciára utal és még csak azt sem mondhatjuk, hogy a régióban általános volna a devizák gyengülése.
Úgy tűnik, hogy teljesen befuccsolt az államadósság elleni harc érdekében, civil kezdeményezésre felállított alap. Nemcsak az államadósság méretéhez, de még annak egyhavi növekményéhez képest is nevetséges összeg gyűlt össze, ami miatt kiábrándult és év végével lemond Horvát Tihamér, az alap elnöke. Mi pedig most megvigasztalnánk, hogy az általa irányított civil kezdeményezésnek egyébként sem volt túl sok értelme.
Az idei fűtési szezonban, ami 2013. szeptember 27. napjával kezdődött és 2014. március 23. napján ért véget, összesen 5,84 milliárd m3 gáz fogyott, 1,48 milliárd m3-rel kevesebb, mint egy évvel korábban - olvasható a MEKH közleményében.
A pénteki zárószinthez képest vasárnap éjfélhez közeledve nem látszik érdemi forint elmozdulás az euróval szemben (305,8 körül ragadtak a jegyzések), és ugyanígy a nagy devizapárokban sem látszik számottevő változás. Pénteken este a forint az euróval szemben kéthavi csúcs közelében "zárt".
A bankszektor elmúlt évekbeli terhelése után a következő négy évben az energiaszektorbeli növekvő állami jelenlét és az árcsökkentések kiterjesztése lehet az egyik fő jellegzetesség, ez viszont visszafoghatja a beruházásokat - állapítja meg a magyarországi választásokra időzített átfogó anyagának gazdaságpolitikáról szóló részében a Morgan Stanley elemzője. Pasquale Diana szerint a vasárnapi választások fő kérdés inkább csak az, hogy a Fidesz kétharmaddal nyer-e és azt követően arra számít, hogy a devizahiteles probléma megoldásához nem túlságosan radikális utat választ a kormány. A befektetési bank szakértője szerint ha a gazdasági fellendülés folytatódik, akkor van esély egy a mostaninál kissé lazább költségvetési politika kialakulására, de meglátása szerint a következő kormány is végig arra fog törekedni, hogy a GDP 3%-a alatt tartsa a deficitet. Pasquale Diana négy főbb érvet is felsorol amellett, hogy szerinte a kormány miért nem szimpatizál különösebben a gyengébb forintra építő stratégiával. Részben emiatt a bank szakértői a forint erősödésére irányuló pozíciót javasolnak ügyfeleiknek.
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a mai aukción 63 milliárd forintnyi 3, 5 és 10 éves kötvényt értékesített, míg a piaci szereplők összesen 109 milliárdnyi ajánlatot nyújtottak be. A 3 és 10 éves kötvények esetében a tervek felett, míg az 5 évesnél a tervek alatt adott el az ÁKK, és a többivel ellentétben az 5 éves papíroknál hozamemelkedést láthattunk.
Az előzetes adatok szerint februárban 324 millió euróval 33,79 milliárd euróra mérséklődtek Magyarország nemzetközi tartalékai - tette közzé ma a Magyar Nemzeti Bank.
Nagyjából 13 ezer pénzmosásra utaló jelzést tettek tavaly a bankok és más szolgáltatók a Pénzmosás Elleni Információs Irodánál - írja a szombati Magyar Nemzet.
A hét számunkra legmaradandóbb eseménye kedden lehet, amikor is a Magyar Nemzeti Bank vélhetően tovább merészkedik a kamatvágásokkal. Az általunk megkérdezett elemzők mind azt gondolják, hogy vékony jégen táncol a jegybank és ezért már csak 10 bázispontos vágás jöhet szóba.
Itthon szerdán ismerhetjük meg az Európai Bíróság főtanácsnoki indítványát a devizahitelekkel kapcsolatban, de a végső ítéletre még tavaszig várnunk kell. Ezen kívül a péntek lesz még nagyon érdekes, amikor egyszerre szembesülhetünk a negyedik negyedéves gazdasági teljesítményünkkel és a januári inflációs helyzettel.