A román és a bolgár kormány által bevezetett gabonaimport engedélyezési rendszerhez hasonlót tervez Lengyelország is, hogy ezzel enyhítse Lengyelország és Ukrajna között kialakult feszültséget, illetve a hetek óta tartó blokádot a két ország határán – jelezte egy névtelen lengyel kormányzati illetékes a Reutersnek.
Ha a jelenlegihez hasonló mértékű költségvetési deficittel fut tovább Magyarország, előbb-utóbb a piacok megbüntetik, ez a tapasztalat. A magyar gazdaságpolitika új vezetője Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, aki a magas nyomású gazdaságban hisz, magas növekedéssel, potenciálisan magas költségvetési hiánnyal, aminek számos kockázata van. A hazai makropályával kapcsolatban sok a kérdőjel, 2024 ugyanakkor jobb lehet, mint 2023 volt, ami viszont még meg is erősítheti a kormányt abban a hitében, hogy jó úton jár. De hogy szállt el Magyarországon a büdzsé hiánya ilyen drasztikusan, és ha új ura is van a kormányzati gazdaságpolitikának, van-e ura a költségvetésnek? Egyebek mellett ezekről a témákról – és persze a kilátásainkról – kérdeztük Zsiday Viktort, a Citadella Alap portfóliókezelőjét, valamint Madár Istvánt, lapunk vezető makrogazdasági elemzőjét a Portfolio Checklist szombati különkiadásában.
Az Air China áprilistól heti háromra bővíti a Peking és Budapest közötti járatainak számát a jelenlegi kettőről, továbbá a China Southern Airlines-szal is egyeztetnek a két ország közötti összeköttetés további bővítéséről - tájékoztatta a Budapest Airport pénteken az MTI-t.
A még tegnap is hangoztatott tervnek éppen az ellenkezőjébe ment bele a szerdai brüsszeli nagyköveti ülésen a magyar kormány képviselője, azaz támogatta azt, hogy az uniós költségvetésen belül nyújtsanak 2027-ig legfeljebb 17 milliárd eurónyi támogatást és legfeljebb 33 milliárd eurónyi hitelt Ukrajnának – derült ki a Tanács oldalán közzétett anyagból, ami csak a tagállamok egyhangú akaratával születhetett meg. Elképzelhető, hogy a magyar kormány az engedményért cserébe jelentős eredményt harcol ki egy másik költségvetési témában: arra tett ugyanis javaslatot az Euronews információi szerint, hogy plusz két évig legyen idő teljesíteni a helyreállítási programban vállalt célokat, hogy a pénzek ne vesszenek el.
Az idei friss rangsorban egyszerre hat ország útlevele is a világ legerősebb útlevelének számít, mivel 194 országba és joghatóságba biztosít vízummentes belépési lehetőséget – írja a Henley Passport Index friss adataira hivatkozva a CNN.
A Moody's a közép- és kelet-európai (KKE) országoknál továbbra is biztonságosnak látja az államadósságok 2024-es szintjét, így nem módosítják a stabil szuverén hitelképességi kilátásokat a régióban. Az elemzők a robusztus makrogazdasági kilátások miatt azt várják, hogy a beinduló növekedés miatt csökken a GDP-arányos hiány és az államadósság is a térség gazdaságaiban. Úgy látják, hogy az energiaválság gazdasági és társadalmi hatásai, ami miatt 2023-ra negatív kilátást vázoltak, az eredetileg várthoz képest kevésbé voltak jelentősek. Emellett a gázellátási zavarok kockázata 2024-ben tovább csökken a magas gáztárolási szintek, a kínálat diverzifikálása, az infrastrukturális beruházások és a keresletoldali kiigazítások miatt. Utóbbi esetében pont Magyarország és Szlovákiában látnak még problémákat a magas orosz kitettség miatt. A negatív kilátásokat kiválthatja a kulcsfontosságú exportpiacok lényegesen gyengébb gazdasági fellendülése vagy az élelmiszer- és energiainfláció felpörgése is, ami szigorúbb monetáris politikát és magasabb finanszírozási költségeket eredményez
Tavaly január és június között rekordszámú adatigénylést adtak be a világ államai a Facebookhoz, azonban a magyar hatóságok fél év alatt annyi információt kértek a felhasználókról, mint 2021-ben egész évben. Viszont a Meta jogi csapata az esetek alig felében teljesítette a magyar kéréseket.
Az elmúlt napokban fokozatosan erősödött a forint, utoljára tavaly november végén volt olyan erős, mint most. Optimizmusra van is ok, hiszen hosszas várakozás után végre elindulhattak az uniós kifizetések Magyarországnak. Megnéztük, milyen akadályokat kell leküzdenie a magyar fizetőeszköznek, hogy tovább erősödhessen.
Minden idők messze legnagyobb többlete jött össze tavaly novemberben a magyar külkereskedelmi mérlegben, hiszen a KSH ma reggel azt közölte, hogy ez a szám 1,72 milliárd euró. Az eddigi történelmi csúcs júniusban 1,57 milliárd euró volt.
Több, mint 5,8 milliárd dollár összegű vételi ajánlat ömlött be a mai magyar 12 éves dollárkötvény kibocsátás ajánlati könyvébe, amelyek közül végül 2,5 milliárd dollárnyit fogadott el az Államadósság Kezelő Központ – tudta meg az IFR News.
Már 4 milliárd dollár felett jár az ajánlati könyv mérete a ma elindított 12 éves, benchmark méretűre tervezett, magyar dollárkötvény kibocsátás során – írja az IFR News.
Német szakértők az országot sújtó súlyos áradások közepette arra figyelmeztetnek, hogy a klímaváltozás miatt egyre gyakoribbakká válnak az árvizek, és ezért át kell alakítani az árvízvédelmi stratégiákat.
Az újév második munkanapján, azaz már szerdán elindított egy új dollárkötvény kibocsátást a magyar Államadósság Kezelő Központ, a papír futamideje szokatlanul hosszú, 12 éves, hiszen 2036 március 26-án jár majd le – tudta meg a Reuters IFR News. Frissítés! A kötvénypiaci hírszolgáltató információi szerint benchmark méretű lesz a papír kibocsátása, az irányadó 12 éves amerikai államkötvény hozam felett 200 bázispontos az indikatív felár, és a BNP Paribas, a Citi, a Deutsche Bank, illetve J.P. Morgan négyesét bízta meg a kibocsátás lebonyolításával az ÁKK.
Szeptemberben egy francia-német kormányzati tervezet teljes intézményi reformot javasolt az Európai Unióban. Nem egyszer világosan utalva arra, hogy a magyar kormány vétózásra épülő tárgyalási stratégiája miatt szükséges az EU átalakítása, főként úgy, hogy új tagállamokat vehetnek fel a szövetségbe. Bár már 15-17 ország támogatja a kezdeményezést, évekig is eltarthat a strukturális átalakításról szóló vita. Mindez pedig felerősítette a vitát arról, hogy mégis a többsebességes Európai Unióé lehet a jövő.
Az Európai Bizottság után a Tanács is jóváhagyta Magyarország REPowerEU tervét, amely keretében 2026-ig 2346 milliárd forintot fordítanánk a szén-dioxid-kibocsátás, a primerenergia-felhasználás és az orosz energiahordozóktól való függőség csökkentésére. Ennek az összegnek a 11 százalékát uniós vissza nem térítendő támogatásból, 63 százalékát uniós hitelből fedeznénk (a fennmaradó hányad hazai önrész). A tervet elemezve, a Levegő Munkacsoport arra következtetésre jutott, hogy lehetett volna sokkal jobbat is készíteni.
Miért viselték a gazdaságok és így a tőzsdék is jobban az emelkedő kamatokat 2023-ban, mint azt sokan várták? És pótolhatja-e bármi a valószínűleg kieső kínai növekedést a világgazdaságban, milyen jelei vannak a blokkosodásnak és Magyarország inkább győztese vagy vesztese a globális piaci folyamatoknak? Egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük Szabó Lászlót, a Hold Alapkezelő felügyelőbizottsági elnökét a Portfolio Checklist december 28-i epizódjában.
A Razumkov Központ és a Foundation Democratic Initiatives által nemrégiben végzett felmérésből kiderült, hogy Magyarország az egyetlen szomszédos EU-tagállam, amelyet az ukránok relatív többsége negatívan értékel.
Ukrajna miniszterelnök-helyettese és gazdasági minisztere, Julija Szviridenko arra figyelmeztetett, hogy az országnak el kell halasztania a közalkalmazottak és a nyugdíjasok kifizetéseit, ha az EU és az USA nem folyósítja a jövő év elején a megígért pénzügyi támogatásokat. Az ukrán kormánynak sürgősen 37 milliárd dollár külső támogatásra van szüksége – írja a Financial Times.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter szombaton tájékoztatta az MTI-t arról, hogy elkészült az első, teljesen magyar gyártású KF-41 Lynx (Hiúz) gyalogsági harcjármű.