Az iBanFirst kis- és középvállalkozások nemzetközi pénzforgalmát támogató online platform budapesti fióktelepe megkapta a Magyar Nemzeti Bank engedélyét - közölte az MNB szerdán az MTI-nek eljuttatott közleményében.
A Monetáris Tanács korábban meghozott döntései alapján a kötelező tartalékrendszer átalakításával áprilisban a márciusi 2341 milliárd forintos szintről 4500 milliárd forint közelébe emelkedik a rendelkezésre álló bankrendszeri likviditásból tartósan lekötött havi átlagos állomány. A kötelező tartalékolás új szabályaira történő átmenet és a banki likviditáskezelés támogatása érdekében az MNB az április 1-5. közötti időszak vonatkozásában eltekint a napi szinten teljesítendő kötelező tartalékolásra vonatkozó elvárástól, a havi tartalékolásra vonatkozó kötelezettségét ugyanakkor ettől függetlenül minden tartalékköteles hitelintézetnek teljesítenie kell – áll a jegybank hétfői közleményében.
Búza Éva és Kovács Zoltán lehetnek a Monetáris Tanács új tagjai – értesült a Bloomberg. A következő hetekben két jelenlegi tagnak, Parragh Biankának és Kocziszky Györgynek is lejár a hatéves mandátuma, őket válthatják az új tagok.
Több elemzésben is foglalkoztunk már a hazai benzinkutak árképzésének kérdésével, azaz azzal, hogy régiós összevetésben mégis miért tekinthetőek rendkívül magasnak a hazai üzemanyagárak az árplafon december eleji kivezetése óta. A Magyar Nemzeti Bank nemrég megjelent elemzésében ugyancsak ezt a témát járja körül, írásukban az üzemanyagárak költségszerkezetét vizsgálták meg, kiemelt figyelmet szentelve az adók és költségek feletti árrések alakulására.
Jelentős különbségek vannak a bankok és számlacsomagok között, és a fizetett díjakon évente akár több ezer forintot is meg lehet takarítani. A Magyar Nemzeti Bank 2021-es díjkimutatások adatainak felhasználásával készült tájékoztatója alapján megállapítható, hogy a számlacsomag tudatos megválasztásával jelentősen csökkenthetők a számlavezetési költségek - olvasható az MNB közleményében.
Már majdnem elfelejtettük, milyen érzés reggel úgy felkelni, hogy a forintért kell aggódnunk, hiszen az utóbbi hónapok sokkal inkább az erősödésről szóltak a magyar deviza piacán. Aztán az amerikai bankcsődök hírére elindult piaci kockázatkerülés bebizonyította, hogy a 18 százalékos irányadó kamat mellett is lehet sérülékeny a magyar deviza, újra meg kellett barátkoznunk a 400-as euróárfolyammal. Valószínűleg a következő napokban kiderülhet, hogy egy néhány napos piaci pánikról van szó vagy valami komolyabb alakul a gazdaságban, ez pedig a forint további sorsát is nagyban befolyásolhatja.
Az Aegon Alapkezelő Zrt. és az OTP Alapkezelő Zrt. elkülönítik orosz részvénybefektetési alapjaikon belül a befagyott, illetve a likvid eszközállományt. A befektetési jegysorozatok megosztása nem változtatja meg a befektetők vagyonát, pusztán annak megosztásáról van szó. A hazai orosz kitettségű befektetési alapok állománya minimális a befektetési alapok piacán belül - derül ki az MNB közleményéből.
Nagy változások zajlanak a hazai pénzforgalomban, a digitális fizetések szélsebesen terjednek: már közel minden ötödik kártyás fizetést mobillal hajtunk végre; több mint másfélszer többet költünk kártyával, mint amennyi készpénzt felveszünk velük; az azonnali fizetések száma gyorsan nő; a fizetési kérelmek száma alacsony bázisról hatalmasat ugrott - derül ki a friss jegybanki statisztikából. Az MNB beavatkozása a bankautomaták piacán nem volt véletlen, ugyanis az ATM-hálózat a tavalyi negyedik negyedévben is tovább zsugordott, ezt a trendet fékeznék meg. Az adatokból az is látszik, hogy az elektronikus pénzforgalom élénkülésével a bankok bevétele is jelentősen emelkedett.
Az MNB 14,9 millió forint bírságot szabott ki a Beltáv Vagyonkezelő Kft.-re a piaci visszaélésekről szóló uniós rendelet megsértéséért. Bár a társaság az érintett kibocsátó egyik vezetőjével szoros kapcsolatban álló személynek minősült, mégsem jelezte a tőzsdei cégnek és a jegybanknak, hogy a kibocsátó értékpapírjaival kötött ügyletei meghaladták a jogszabályi küszöbértéket.
A Sberbank volt ügyfeleinek teljeskörű betétbiztosítási kifizetése és a végelszámolói kárrendezés után immár a hazai bankok is száz százalékban visszakapják – a betétbiztosító OBA tavalyi helytállása érdekében teljesített – rendkívüli befizetéseiket. A végelszámoló a nem biztosított betéti hányad 98 százalékát fizette már vissza eljárása nyomán - közölte az MNB.
Amióta szabadon lebeg a forint árfolyama, a hétfői volt a 18. legnagyobb zuhanása az euróval szemben napon belül, hiszen több, mint 12 egységgel ugrott a jegyzés, de a napon belüli százalékos változás csak a 44. legnagyobb volt – derült ki a Portfolio gyors vizsgálatából. Ezzel együtt is figyelemre méltó az, hogy míg a forint 3% feletti mínuszban is járt, a régiós devizák közül a lengyel zloty és a cseh korona fél százalék körüli mínusszal megúszta az amerikai bankrendszer felől érkezett piaci vihart. Ez arra utal, hogy magyarspecifikus okok is meghúzódhatnak a hétfői mozgások mögött.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist szerdai adása, amelynek első részében arról volt szó, hogy Matolcsy György jegybankelnök ismét erős kritikát fogalmazott meg a kormány gazdaságpolitikájával kapcsolatban. Vendégünk Madár István, a Portfolio vezető makrogazdasági elemzője, akivel a nap másik fontos híréről, a 25,4 százalékos februári inflációról is beszélünk. A második blokkban arról az amerikai és német szivárogtatásról volt szó, amely szerint egy ukránbarát csoport állhat a tavaly szeptember végi robbantás mögött, amelyben megsérült az északi áramlat 1 és 2 vezeték. Vendégünk volt Deák András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének munkatársa. A harmadik blokkban arról az üvegplafonról volt szó, amelybe sajnos sok nő a karrierje során beleütközik és amely miatt alacsony a nők aránya a döntéshozó pozíciókban. Vendégünk volt Heal Edina, az Egyenlítő Alapítvány vezetője.
A lakásbiztosítási piacot alapjaiban forgatta fel a kormány múlt heti rendelete, mit lépnek a piaci szereplők az új szabályok megjelenése után? Milyen problémákat és milyen lehetőségeket nyitott ki a rendelet? Erről volt szó Biztosítás 2023 konferenciánk harmadik szekciójának első panelbeszélgetésén.
A cél az, hogy a 20% feletti inflációt a lehető leggyorsabban alacsony tartományba szorítsuk. A jegybank ezt teszi, és a következő időszakban is ezt fogja tenni - mondta Virág Barnabás, az MNB alelnöke a Parlamentben. Úgy vélte, magas inflációval nem lehet felzárkózni, vagyis minél gyorsabban csökkentjük, annál hamarabb térünk vissza újra a növekedési pályára.
Az MNB visszavonta a Magyar Gazdák Kölcsönös Biztosító Egyesületének tevékenységi engedélyét. Az intézmény nem rendelkezik a működése folytatásához szükséges minimális szavatolótőkével, s a tőkepótlásra nincs szándéka. A működése során növénybiztosítással, így aszálykockázatokkal is foglalkozó egyesület – minimális számú vitatott esetet kivéve – kárkifizetéseit rendezte, élő szerződései már nincsenek - írja az MNB a közleményében.
Februárban 25,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak Magyarországon, ami megfelel az előzetes várakozásoknak. Ezzel valószínűleg a januári áremelkedés volt a csúcs, komolyabb esés viszont várhatóan csak az év második felében jön majd.
Az extraprofitadó és a kamatstop ellenére 485 milliárd forint adózott nyereséggel zárta a magyar bankszektor 2022-t, ami a korábbi kamatkörnyezetben, de a mostanihoz hasonló kormányzati terhek mellett már nullszaldó körül alakult volna. Az osztalékbevételek nélkül számított tőkearányos megtérülés így is csak 4,4% volt, ami a nemzetközi benchmarkok szerint gyatrának mondható.
A devizapiaci pozícionáltságból arra lehet következtetni, hogy időnként próbálkoznak a magyar deviza ellen pozíciókat felvenni a befektetők, azonban a jelenlegi kamatszintek mellett továbbra is öngyilkosság ezeket hosszú ideig fenntartani. Az igazán érdekes majd az lehet, hogyan reagál a forint az esetleges kamatcsökkentésre, bár az MNB legutóbbi kommunikációja alapján az továbbra sincs a küszöbön.
Három nagy eredményrontó tényező, a kárinfláció, az aszály és az állami túladóztatás ellenére tűrhető, 36 milliárd forintos nyereséggel és 7,4%-os díjbevétel-növekedéssel zárta 2022-t a magyar biztosítási szektor az MNB hétfőn reggel megjelent éves biztosításpiaci statisztikái szerint. Alábbi elemzésünk mellett részletesen foglalkozunk a témával szerdai Biztosítás 2023 konferenciánkon is. Rekordszintű érdeklődés mellett zajlik a szakmai esemény, az utolsó helyek még kiadók, érdemes regisztrálni.