Néhány órán belül kritikus adat érkezik, amibe a forint is beleremeghet
A Portfolio által megkérdezett elemzők szerint holnap reggel 9 órakor 4%-os éves inflációs adatot közölhet áprilisra vonatkozóan a Központi Statisztikai Hivatal, amely hat és fél éves csúcsot jelentene a hazai áremelkedési ütemben. Bár a szakértők többsége arra számít, hogy a fő inflációs index értéke a következő hónapokban csökkenésnek indul, illetve néhány hónapon belül a nagy figyelemmel kísért éves adószűrt maginflációs index is tetőzhet valamivel 4% alatt, komoly kockázatok övezik a hazai inflációs pályát. A Magyar Nemzeti Bank inflációs forgatókönyve, miszerint jelenleg nincs szükség több kamatemelésre, mert az erős belső inflációt 2019 végétől kezdve ellensúlyozni fogja a romló külső környezet hűtő hatása, még mindig védhetőnek tűnik, azonban ha nem jön el hamarosan a várt fordulat, illetve a jegybank által vártnál érdemben magasabb inflációs pálya rajzolódik ki, az kellemetlen helyzetbe hozhatja a laza monetáris politikája iránt végsőkig elkötelezettnek tűnő intézményt. Izgalmas hónapok állnak előttünk, ami a hazai fogyasztói árak alakulását illeti. A tét nagy, hiszen szélsőséges esetben megkérdőjeleződhet az MNB hitelessége, ha az elmúlt hónapokhoz hasonló irányban haladnak tovább a dolgok, viszont nagy győzelmet is arathat a jegybank, ha igaza lesz.