Gazdaságfejlesztés

Sok ezer céget érint: átírták a legnépszerűbb EU-pályázatok szabályait

Három főbb területen is módosították a legnépszerűbb uniós gazdaságfejlesztési pályázatok eddig ismert szabályait az elmúlt 24 órában megjelent hivatalos közlemények, ugyanis egyrészt átszabták a pályázatok keretösszegeit, új feladatokat adtak az uniós adatvédelmi rendeletből eredően és közben módosultak a monitoring tájékoztatók is.

167 milliárd forintot kapnak idén a kkv-k a kormánytól

Összesen 167,5 milliárd forintot szán a kormány idén a mikro-, kis- és közepes vállalkozások (kkv) erősítésére, ebből 90,84 milliárd forintot vissza nem térítendő és 76,7 milliárd forintot visszatérítendő formában - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön, az Ipartestületek Országos Szövetségének (Iposz) XXXVI. közgyűlésén, Budapesten.

Nézegess különleges rendőrségi bűnügyi és baleseti térképeket milliárdos EU-pénzből

Mától érhetők el és júliusig tesztüzemben működnek a megújult bűnügyi és baleseti interaktív térképek a terkep.police.hu oldalán - derül ki a rendőrség közleményéből. A rendőrségi térképtár az összesen 5,148 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból finanszírozott inNOVA projekt első, a nyilvánosság számára is elérhető eleme.

Legalább 400 milliárdos bírság nézhet ki az EU-pénzeknél Magyarországnak!

A Portfolio minapi jelzésével összhangban továbbra is súlyos elszámolási viták vannak a magyar hatóságok és az Európai Bizottság között a közbeszerzés ellenőrzés terén és egy keddi brüsszeli egyeztetésre a magyar fél olyan tárgyalási javaslatot vitt, hogy belemenne mintegy 400 milliárd forintos átalánybüntetésbe - tudta meg a 24.hu. A lap szerint azonban a brüsszeli hatóságok nem valószínű, hogy beérnék 10%-os átalánykorrekcióval az érintett bő 4000 milliárd forintnyi, uniós pályázatokhoz kapcsolódó közbeszerzéseknél, hanem ennél magasabb, akár 1000 milliárd forintos pénzügyi korrekciót is javasolhatnak.

Dupla akkorát nyernek a nyugat-magyarországiak az EU nagy vívmányával, mint az észak-alföldiek

Minden magyar évente átlagosan 130 ezer forintot nyer az Európai Unió legnagyobb vívmányával, a közös piaccal, de hatalmasak az országon, sőt a kontinensen belüli területi különbségek - derül ki egy a minap közzétett tanulmányból. A Sussexi Egyetem és a Bertelsmann Alapítvány közös kutatása szerint míg a nyugat-magyarországi régióban élők jóléte évente átlagosan mintegy 147 ezer forinttal és több mint 3,5%-kal nő a kereskedelem élénkülése nyomán, addig az észak-magyarországiaké csak 77 ezerrel és kevesebb, mint 3,5%-kal. A nagyfokú abszolút különbség mellett az valamelyest örvendetes, hogy a magyarok relatív jóléte átlagosan közel azonos ütemben nő országszerte.

Mit nyújt nekünk az EU a támogatásokon túl? - Elmondja az egyik fő pénzosztó

"Mit tesz értünk Európa konkrétan? Miért menjünk el szavazni?" Lényegében ezekkel a szavakkal fordultak hozzám az unokahúgaim a közelmúltban, amikor a közelgő európai választásokról beszélgettünk. Ez a kérdésfeltevés egy mindinkább uralkodóvá váló jelenségről árulkodik: arról, hogy Európa mintha egyre kevésbé lenne látható saját lakói számára; hogy értékes eredményeit mindinkább magától értetődőnek tekintjük.

Húsz éven belül vége az EU-nak? Egyre többen féltik Európát

Spanyolország kivételével minden európai országban úgy gondolja a megkérdezettek többsége, hogy az Európai Unió tíz-húsz éven belül felbomlik majd - derül ki egy most készült felmérésből. Az unió támogatottsága továbbra is magas, de a jelek szerint sokan félnek attól, hogy ennek ellenére vége lesz az EU-nak.

Belekötött az EU-pénzek magyar csaláskezelési rendszerébe az Európai Számvevőszék

Magyarországon a csaláskockázat-értékelés nem volt eléggé átfogó és nem azonosította a kifejezetten az operatív programok által érintett művelettípusokhoz és kedvezményezettekhez kapcsolódó kockázatokat - állapította meg ma közzétett jelentésében az Európai Számvevőszék. A testület azt is felrótta, hogy Magyarországon az irányító hatóságok nem jelentik azokat a csalásgyanús eseteket, amelyeket azelőtt rendeztek, hogy a kapcsolódó kiadásokat igazolták az Európai Bizottság felé. Fura módon most éppen az Európai Bizottság "vette védelmébe" a magyar hatóságokat a Számvevőszék előtt.

Ilyen stratégiát még nem csinált a kormány

Széles körű társadalmi egyeztetéssel készül a kormány kis- és középvállalkozásokat segítő stratégiája (kkv-stratégia), amelynek célja, hogy Magyarországon erős, hazai tulajdonú vállalkozói réteg legyen - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön a kkv-stratégiáról rendezett országos fórumsorozat tapasztalatairól tartott sajtótájékoztatón Budapesten.

Mi lesz a magyar gazdasággal és a kkv-k olcsó finanszírozásával? - Ma Kecskeméten kiderül

Hogyan néz ki a magyar gazdaság és az ingatlanárak pályája a következő években és hogyan alakulhat a forint árfolyama? Hogyan lehet áthidalni a Kecskemét térségének munkaerőhiányából és lendületes béremelkedéséből adódó feszültségeket és mindebben a digitalizáció, illetve az olcsó hitel- és tőkeági finanszírozási lehetőségek hogyan segítenek? Ezekre a kérdésekre biztosan választ kap, ha ellátogat tavaszi vidéki konferenciasorozatunk utolsó állomására, május 16-án Kecskemétre.

Washingtonból érkezhet az Európai Bizottság új elnöke

A Világbank vezérigazgatója, a bolgár származású Kristalina Georgieva erős versenyző az Európai Bizottság elnöki posztjára és már tárgyaltak a személyéről a múlt heti nagyszebeni EU-csúcson is az állam- és kormányfők - tudta meg két forrásból is a Bloomberg. A május 26-i EP-választás után két napra már össze is hívták az újabb EU-csúcsot, hogy első körben egyezkedni tudjanak az idén megüresedő fontos brüsszeli posztokról.

Tovább puhítanák az EU-tagok az új agrártámogatási rendszert

A tagállamok többsége együtt tudna élni az Európai Bizottság által a 2021-2027-es ciklusra javasolt új agrártámogatási modellel, de az eddigieken felül is puhítanának még rajta, mielőtt rábólintanának a megfelelésen alapuló rendszerről a teljesítményalapú politikára való áttérésre - derült ki az uniós agrárminiszterek KAP-reformról szóló keddi nyilvános brüsszeli ülésén a Bruxinfo összefoglalója szerint. A Nagy István magyar agrárminiszter által az ülésen szorgalmazott információkról külön cikkünk az Agrárszektor társoldalunkon itt érhető el.

A magyarok kétharmada elvenné a kormánytól az EU-pénzek elosztását

A magyarok kétharmada szerint kizárólag oktatásra, egészségügyre és munkahelyekre kellene fordítani az EU-s pénzeket és szintén kétharmaduk szerint a pénzosztást egy a magyar kormánytól független uniós szervezetre kellene bízni - derült ki a Momentum megbízásából készült reprezentatív Medián-felmérésből.

Lezajlott a Trump-Orbán találkozó

Hétfő este rövid tárgyalást tartott Donald Trump amerikai elnök és Orbán Viktor miniszterelnök a washingtoni Fehér Házban.

Támadja Brüsszelt a kormány és közben ugyanannyi EU-pénzt vár onnan

Elfogadhatatlan az Európai Bizottság 2021-2027-es időszakra vonatkozó uniós költségvetési javaslata, mert a Magyarország számára vázolt kohéziós politikai források "vágásának mértéke döbbenetes" - kritizálta újra a testület javaslatait mai sajtótájékoztatóján Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára számos ponton támadta "Brüsszelt" a következő uniós ciklusban körvonalazott forrásvágás miatt; ezzel együtt a Portfolio kérdésére megerősítette: a kormány továbbra is tartani szeretné azt az idei célt, hogy minimum 3, ideális esetben 3,5 milliárd eurónyi fejlesztési forrást hív le "Brüsszelből".

EU-s tízmilliárdokból rövidesen 20 perccel gyorsabban érhetünk Budapestről Salgótarjánba

A nyár végére teljessé válik a 21-es főút Salgótarján és Hatvan közötti szakaszának négysávosítása - hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzet. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. oldalán elérhető adatok szerint öt szakaszban összesen 42 milliárd forintos fejlesztésről van szó, amelyből 36 milliárd forint az EU-s támogatás és a fejlesztés révén az autós menetidő Salgótarján és Budapest között közel 20 perccel csökken.

Gulyás szerint Magyarország hamarosan nettó befizetője lesz az Európai Uniónak

Gulyás Gergely szerint az Európai Unió következő költségvetése lesz az utolsó, amelyhez Magyarország nem nettó befizetőként járul hozzá, hanem több forráshoz juthat, mint amennyit a tagságért fizet. A Miniszterelnökséget vezető miniszter hozzátette, a mérleg Nyugat-Európa szempontjából ma is pozitív, az itt befektető uniós cégek nyereségként a magyar GDP 7 százalékára tesznek szert, míg az uniós támogatások kevesebb mint 4 százalékát adják a magyar GDP-nek. Egy mindkét fél számára előnyös helyzetet egyik félnek sincs erkölcsi alapja számon kérni a másikon.

Mit adott nekünk az EU 15 év alatt?

A tőke, a személyek és az áruk szabad áramlásának köszönhetően Magyarország az elmúlt 15 évben erőteljesen integrálódott az Európai Unióba - derül ki a KSH csütörtökön közzétett infografikájából. A statisztikai hivatal többek között az európai befektetéseket és az uniós polgárok Magyarországra utazását is ábrázolta.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Gyűlölik a turistákat, pedig miattuk lettek lesajnált országból Európa növekedési királyai
Holdblog

Elefánt a parlamentben

Harag és düh érezhető a nyugat-európai társadalmakban, egész rétegek maradtak ki a vagyonfelhalmozásból. A gyülemlő...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.