Michel Barnier, Franciaország új miniszterelnöke
Emmanuel Macron francia elnök a múlt csütörtökön kinevezte Franciaország miniszterelnökének Michel Barnier-t, akinek a neve leginkább onnan lehet ismerős, hogy ő tárgyalta le a Brexit-megállapodást az Egyesült Királysággal az Európai Unió képviseletében, de korábban, 2010 és 2014 között az Európai Bizottság belső piacokért és szolgáltatásokért felelős biztosa is volt. Hazájában Barnier a gaulle-ista, jobbközép Köztársaságiak (régebben: Unió egy Népi Demokráciáért – UMP) politikusa, különböző miniszteri posztokat töltött be Jacques Chirac és Nicolas Sarkozy elnöksége idején, 2021-ben pedig elindult pártja államfőjelöltségért, de végül nem ő lett a befutó.
Barnier kinevezése hosszú politikai huzavonára tesz pontot. Macron a június 9-i európai parlamenti választások után oszlatta fel a francia Nemzetgyűlést, majd június 30-án és július 7-én megtartották a törvényhozási választásokat, melyek eredményeképp
olyan parlament jött létre, ahol egyik erő sem tudta megszerezni az abszolút többséget.
Az államfő a párizsi olimpia idejére ügyvezető szerepben megtartotta Gabriel Attal miniszterelnököt és kormányát, de az ötkarikás játékok végeztével el kellett kezdenie a tárgyalásokat a pártokkal az új kormányfő személyéről.
A szokásjog szerint az elnök a legnagyobb parlamenti frakcióból nevez ki miniszterelnököt, hiszen utóbbi ellen a Nemzetgyűlés bizalmatlansági indítványt kezdeményezhet, és abszolút többséggel megbuktathatja. A választásokat ugyan az egyesült baloldal, az Új Népfront (NFP) nyerte meg, de ők is messze vannak az abszolút többségtől, Macron ezért nem fogadta el az ő jelöltjüket, Lucie Castets-t. Ekkor „miniszterelnökjelölti casting” kezdődött, amely során több név is felmerült, így Bernard Cazeneuve volt szocialista miniszterelnöké, illetve Xavier Bertrand jobbközép politikusé. Végül azonban Barnier lett a befutó.
Marine Le Pen, a királycsináló?
Hogy mi játszódhatott le a „miniszterelnökjelölti casting” hátterében, arról kiszivárgott néhány információ. Ezek arra utalnak, hogy egy Emmanuel Macron és a radikális jobboldali Marine Le Pen közötti telefonbeszélgetés során dőlt el, ki lesz Franciaország új miniszterelnöke. A Politico egy névtelenséget kérő kormányzati tisztviselőtől azt tudta meg, hogy
Macron szeptember 4-én délután tárgyalt telefonon Le Pennel,
aki azt mondta, személyes okokból nem támogatná az akkor esélyes jelölt, Xavier Bertrand kinevezését. (Ami praktikusan azt jelenti, hogy az Új Népfront és Le Pen pártja, a Nemzeti Tömörülés képviselői – együtt abszolút többségben lévén – bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatták volna.) Ekkor került a képbe az ugyancsak jobbközép Barnier, akit Le Pen már nem ellenzett.
A francia alkotmány szerint az elnök maga nevezheti ki a miniszterelnököt, a Nemzetgyűlésnek nem kell jóváhagynia a kinevezését, viszont bizalmatlansági indítvánnyal eltávolítható. Így Le Pen pártja egy „puha igennel” bólinthat rá Barnier kinevezésére: nem kell megszavazniuk, egy bizalmatlansági szavazáson tartózkodva azonban hatalomban tarthatják. A Nemzeti Tömörülés vezetője vasárnap a La Tribune-nek nyilatkozva kijelentette, „nem akarják akadályozni” Barnier miniszterelnökségét. Le Penék programjához mindenekelőtt az új kormányfő bevándorláspolitikája áll közel, ugyanis Barnier korábban azt mondta, az Európán kívüli bevándorlást 3-5 évre le kellene állítani.
Marine Le Pen vasárnap egyúttal tagadta, hogy telefonon tárgyalt volna Barnier kinevezéséről az államfővel.
Nem én vagyok Macron HR-vezetője
– mondta, megjegyezve, hogy pártja semmilyen szerepet nem vállal a Barnier-kormányban.
Ugyanakkor a Nemzeti Tömörülésnek mindenképpen színt kell vallania, hiszen a Barnier mögött álló erőknek nincs meg az abszolút többségük. A Macron-tábornak és a Köztársaságiaknak együtt 213 képviselője van a Nemzetgyűlésben, ami elmarad az abszolút többséghez szükséges 289-től. A Nemzeti Tömörülés 126 képviselőjével együtt azonban már megvan ez a szám.
A baloldal árulást kiált
A nyári nemzetgyűlési választások első fordulójában a Nemzeti Tömörülés szerezte a legtöbb szavazatot, az Új Népfront lett a második, a Macron mögött álló, Együtt nevű szövetség pedig csak a harmadik helyre futott be. A francia választási rendszerben kizárólag egyéni képviselőkre szavaznak összesen 577 választókörzetben, és az nyer, aki első körben a szavazatok 50 százalékát megszerzi, vagy a második körben a legtöbb szavazatot kapja.
Miután az első fordulóban a legtöbb helyen Le Penék végeztek az élen, a baloldal, illetve a Macron-tábor jelöltjei a legtöbb helyen visszaléptek a legesélyesebb, nem lepenista jelölt javára, felélesztve a „republikánus front” hagyományát, vagyis a mainstream pártok szélsőjobb elleni összefogását. A visszalépéseknek köszönhetően – bár az össz-szavazatszám alapján arányos rendszerben a Nemzeti Tömörülés végzett volna az első helyen – az Új Népfront szerezte meg a legtöbb mandátumot, második lett a Macron-tábor, a Nemzeti Tömörülés pedig csak a harmadik helyre futott be.
A második forduló után azonban ismét bebizonyosodott, hogy a hála nem politikai kategória. A Nemzetgyűlés elnökének megszavazásakor a Macron-tábor nem támogatta a legnagyobb blokkot jelentő Új Népfront jelöltjét, sőt végül a jobbközép támogatásával azt is elérték, hogy Macron pártja, a Reneszánsz adja a házelnököt Yaël Braun-Pivet személyében. (A háromkörös voksolás harmadik körében már nem kellett abszolút többség a házelnök megválasztásához, így Braun-Pivet a Köztársaságiak voksainak köszönhetően legyőzte baloldali ellenfelét.)
Macron ugyancsak elutasította Lucie Castets baloldali kormányfőjelölt kinevezését, és újra csak a Köztársaságiakkal kötött szövetséget, és a soraikból nevezte ki Barnier-t. Mindezt – úgy tűnik – Marine Le Pen hallgatólagos támogatásával. Nem meglepő tehát, hogy a választások papíron győztese, a baloldal úgy érzi, Macron elárulta őket. Az Új Népfront legerősebb tagpártja, az Engedetlen Franciaország elnöke, Jean-Luc Mélenchon ki is mondta:
A választást ellopták.
Szombaton a baloldali pártok – a legmérsékeltebb szocialistákat leszámítva – tüntetést tartottak Barnier kinevezése ellen, melynek során Párizsban és több francia nagyvárosban több tízezren vonultak utcára. Mélenchon már forradalmat vizionált.
A francia nép lázad. Forradalomba kezdtek. (…) Nem lesz megállás, nem lesz fegyverszünet. Hosszan tartó csatába szólítalak benneteket
– tüzelte a tüntetőket a radikális politikus.
: People in Paris and other French cities are protesting against the appointment of Michel Barnier as prime minister. #WATCH
— upuknews (@upuknews1) September 7, 2024
Azonban Barnier kinevezése aligha lesz egy új francia forradalom nyitánya. Az Ifop felmérése szerint a választók 52 százaléka elfogadja Barnier miniszterelnökségét; 62 százalék kompetensnek, 61 százalék párbeszédre nyitottnak, 60 százalék pedig kedvelhetőnek tartja. Igaz, a megkérdezettek 74 százaléka úgy véli, nem fog sokáig megmaradni a poszton. Egyébként Le Pen is kijelentette, egy éven belül új nemzetgyűlési választásokra számít.
A Nemzeti Tömörülés vezetője azonban gondolkodhat úgy is, hogy számára is jobb, ha Barnier marad kormányon, hiszen Macronnal társbérletben (cohabitation) egy esetleges radikális jobboldali kormánynak korlátozott lenne a mozgástere. Ráadásul a Barnier-kormány külső támogatójaként Le Pen kompromisszumképes politikusnak mutathatja magát, aki az ország érdekében képes engedni programjából. Ezzel még inkább nyithat a centrum felé, amire szüksége is van, hiszen a nyári választás is megmutatta, hogy a centrum felé gravitáló szavazók egy jó része számára még mindig elfogadhatatlan az egykor Nemzeti Front nevet viselő párt. Így most a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy a Nemzeti Tömörülés hallgatólagos támogatásával 2027 tavaszáig kihúzza egy Barnier-kormány.
Költségvetési problémák
Annál is inkább, mert
a francia költségvetés és államháztartás súlyos problémákkal küzd, így egy Barnier-kormánynak most elsősorban a gazdasági tűzoltással kell foglalkoznia.
Mindenekelőtt október 1-ig be kell terjesztenie a 2025-ös költségvetést, ami várhatóan megszorításokat fog tartalmazni. Eközben Franciaország túlzottdeficit-eljárással néz szembe a költségvetési hiány túllépése miatt – 2023-ban ez 5,5 százalék volt a megengedett 3 százalék helyett. A kormánynak szeptember 20-ig, de legkésőbb október 15-ig meg kell küldenie az Európai Bizottságnak a következő évekre vonatkozó kiadási terveit. (A határidő kitolását nemrég kérte Párizs az Európai Bizottságtól.) Ha Franciaország nem áll elő meggyőző tervekkel azzal kapcsolatban, hogyan csökkentené jelentős államadósságát, uniós büntetéssel nézhet szembe.
Barnier azért is jó választásnak tűnik a miniszterelnöki posztra, mert uniós biztosi és uniós főtárgyalói posztjai révén nagy gyakorlata van az EU vezetőivel való tárgyalásokban, és jól ismeri a közösség bonyolult mechanizmusát. Szakértők szerint az Európai Bizottság is jóval megértőbb lesz egy olyan Franciaországgal szemben, amely alapvetően az uniós szabályok szerint játszik, mint egy olyannal szemben, amely ezeket hajlamos felrúgni. A személyes kapcsolatok és a Barnier iránti bizalom is sokat nyomnak a latban.
Bár a francia alkotmány szerint hivatalosan a mindenkori elnök az, aki az uniós csúcstalálkozókon képviseli az országot, Macron számára észszerű lenne, ha az EU-s ügyeket Barnier-ra hagyná, ő pedig inkább a külpolitikára fókuszálna, és egy ceremoniálisabb elnöki szerep felé mozdulna el. Más kérdés, hogy Macront „túlmozgásos” személyisége erre nem biztos, hogy alkalmassá teszi. Barnier egyébként várhatóan több ponton is folytatja majd az államfő eddigi politikáját, például kijelentette, nem hajlandó újra 62 évre csökkenteni a Macron által – nagy tiltakozások ellenére – 64 évre emelt nyugdíjkorhatárt.
Barnier most több feladat előtt is áll. Először is össze kell raknia kormánya névsorát: ebben lesznek macronista, jobbközép és esetleg még balközép politikusok is, ahogy az új kormányfő utalt rá. Aztán túl kell élnie egy bizalmatlansági indítványt, amelyet a baloldali pártok nagy valószínűséggel benyújtanak ellene. A legnehezebb azonban a költségvetés elfogadtatása lesz, hiszen ehhez már Le Penék támogatása is kell. Erre pedig még év vége előtt sort kell keríteni.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
