Súlyos jelentés került elő: az európai katonai hatalom a saját védelmi képességeit veszélyezteti Ukrajna miatt
Globál

Súlyos jelentés került elő: az európai katonai hatalom a saját védelmi képességeit veszélyezteti Ukrajna miatt

Portfolio
Az ukrán katonák kiképzése korlátozza a brit hadsereg saját képzési kapacitását - állapította meg a londoni Nemzeti Számvevőszék (NAO) legújabb jelentésében. A vizsgálat az Egyesült Királyság Ukrajnának nyújtott katonai támogatását elemezte - számolt be a Sky News.

A jelentés szerint a brit hadsereg kiképzési állományának negyedét az ukrán újoncok alapszintű gyalogsági kiképzési programjára, az Interflex műveletre fordítják. Ennek következtében a brit egységek kiképzőterület-igényeit tavaly nyolcszor gyakrabban utasították el, mint 2019-ben.

A védelmi minisztérium elismerte, hogy az Interflex korlátozni fogja a brit hadsereg kapacitását a saját katonáinak kiképzésében

- áll a dokumentumban. Az ukrán tengerészgyalogosok kiképzési programját, az Interforge műveletet idén át kellett helyezni Hollandiába, mert veszélyeztette a Királyi Tengerészgyalogság saját képzési igényeit. Az NAO megjegyezte azt is, hogy egyes ukrán katonai vezetők bírálták az Interflex műveletet a drónokkal kapcsolatos elégtelen képzés miatt.

A brit Védelmi Minisztérium szóvivője az elhangzottak válaszul hangsúlyozta:

Az Egyesült Királyság minden hadereje hozzáfér a megfelelő képzéshez, amely szükséges ahhoz, hogy készenlétben tartsák az Egyesült Királyság védelmét és a NATO-kötelezettségeink teljesítését.

A tárca szerint több mint 45 000 ukrán katona kapott kiképzést az Egyesült Királyságban az orosz invázió kezdete óta. Az ukrán erők legutóbbi hullámának 89%-a úgy nyilatkozott, hogy a brit képzés jobban felkészítette őket a harctérre.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio

Holdblog

Elefánt a parlamentben

Harag és düh érezhető a nyugat-európai társadalmakban, egész rétegek maradtak ki a vagyonfelhalmozásból. A gyülemlő feszültség könnyen csap át agresszióba, ahogy azt láttuk 2021-ben a...

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Gyűlölik a turistákat, pedig miattuk lettek lesajnált országból Európa növekedési királyai
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes online előadás

Devizakereskedés alapjai, avagy mi lesz veled forint?

Miben különbözik a devizakereskedés a részvények adásvételétől? Mely devizapárokat érdemes egyáltalán figyelni? Hogyan zajlik le egy tranzakció a forex piacon? Hogyan lehet rövid vagy hosszabb távra spekulálni ezen a piacon?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Future of Finance 2024
2024. szeptember 17.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet