Hónapok óta a lengyel devizahiteles csomag tartotta izgalomban a befektetőket, kedd este kiderültek az elnöki testület javaslatai, melyek a bankok szempontjából kedvezőek. Közben a forint napról napra oson egyre közelebb a 310-es lélektani szinthez az euróval szemben.
A múlt pénteken megjelent kedvezőtlen munkaerőpiaci adat ellenére Janet Yellen optimistán nyilatkozott az amerikai gazdaság kilátásait illetően mai beszédében. Szerinte fokozatosan valószínűleg folytatódhatnak a kamatemelések.
A múlt pénteken megjelent májusi munkaerőpiaci statisztikát kiábrándítónak nevezte Eric Rosengren, a bostoni Fed elnöke. A Nyíltpiaci Bizottság döntéshozója ugyanakkor kiemelte, hogy az amerikai gazdaság így is a teljes foglalkoztatás állapotában van, és egyre közelebb kerül ahhoz, hogy meglegyenek egy újabb kamatemelés feltételei.
A sokkolóan gyenge adatok miatt a Fed valószínűleg leveszi a napirendről a júniusi kamatemelést, sőt a júliusi kamatemelés esélye is jelentősen csökken a MarketWatch által összeszedett elemzői vélemények szerint.
Az Egyesült Államok döntő részében kismértékben emelkedett az inflációs nyomás április és május közepe között, miközben a foglalkoztatottság és a bérek is szerényen emelkedni tudtak - derült ki a Fed szerda este megjelent legújabb Bézs-könyvéből.
Felkészültek a globális piacok egy nyári kamatemelésre - mondta hétfőn James Bullard, a st. louis-i Fed elnöke. A Fed döntéshozója ugyanakkor nem utalt arra, hogy júniusban vagy júliusban várható-e a következő lépés.
Valószínűleg a következő hónapokban lesz kamatemelés - mondta Janet Yellen a Harvard Egyetemen adott interjújában. A Fed elnöke ugyanakkor kiábrándítónak nevezte a termelékenység növekedési ütemét.
Modamed El-Erian, az Allianz vezető gazdasági tanácsadója szerint a piac alulbecsüli annak a valószínűségét, hogy a nyáron a Fed kamatot fog emelni - írja a CNBC.
Félreérthetetlen véleményt nyilvánítottak a tőzsdei befektetők arról, hogy mit gondolnak a Fed esetleges nyári kamatemeléséről. Az amerikai indexek meredek esésekkel nyitottak és a mínuszok kitartottak a nap végéig.
Nagy valószínűséggel kamatot fog emelni idén nyáron a Fed, ha a gazdasági környezet a jegybankárok várakozásai szerint alakul - mondta el William Dudley, a kamatról döntést hozó Nyíltpiaci Bizottság egyik tagja ma.
Még a Fed áprilisi kamatdöntő üléséről kiadott jegyzőkönyv előtt 200 NYSE-részvényt kellett felfüggeszteni technikai problémák miatt, aztán este 8 óra után a Fed felőli üzenetek okoztak ijedtséget a részvénypiacokon. Kiderült ugyanis, hogy a jegybankárok jóval korábbra tervezik a következő kamatemelést, mint ahogy azt a piac eddig árazta, emiatt masszív dollárerősödés bontakozott ki, a részvényindexek pedig lefordultak az új fejleményre. Zárásra azonban a mínuszokból stagnálásig visszakapaszkodtak az indexek.
Ha a makroadatok nem mutatnak alapvetően más képet a következő hetekben, akkor a júniusi újabb kamatemelés megfelelőnek látszik - ez rajzolódik ki abból a jegyzőkönyvből, amely a Fed legutóbbi kamatdöntő üléséről készült és ma este jelent meg. Az üzenet jelentősen eltér attól, mint amit a piac eddig hitt az amerikai kamatemelési pálya intenzitásáról, így jelentős dollárerősödés bontakozott ki, a részvényindexek viszont lefordultak.
Az Egyesült Államok jegybankja az év eleji piaci pánik és a gyengébb makrogazdasági adatok miatt átmeneti megfutamodásra kényszerült kamatemelési ciklusának folytatásában. A piac szerint egyre nő az esély, hogy a Fed által vártnál kevesebb, egyetlen kamatemelés lesz idén. Az inflációs adatok ellentmondásosak, egyelőre nincs szó túlzott árnyomásról, a növekedés azonban érezhetően lelassult az idei első negyedévben, ráadásul a munkaerőpiaccal kapcsolatos korábbi optimizmus is némileg alábbhagyott. A gazdaság legnagyobb reménysége és egyben megmentője a lakosság lehet, ám egyelőre úgy tűnik, hogy az emberek nem igazán akarnak a pénztárcájuk mélyére nyúlni.
A piacok számára meglehetősen hullámzóan kezdődött a 2016-os év, ami elsősorban a drámai sebességű szektorrotációnak és a jelentős mértékű makrogazdasági és politikai bizonytalanságnak volt köszönhető. A Fidelity mostani közleményében sorra veszi a rendkívüli piaci forgás főbb okait, rámutat a makrogazdasági környezetet idén alakító főbb tényezőkre és elmondja, mi lesz a négy legnagyobb befektetési kockázat.
Két-három kamatemelés lenne indokolt idén a Fedtől, de az amerikai jegybank folyamatosan figyeli a makrogazdasági adatokat - közölte a Nyíltpiaci Bizottság egyik tagja, a San Francisco-i John Williams.
Lassan kezdenek eltünedezni azok a globális bizonytalansági faktorok, amelyek miatt a Fed halogatta a kamatemelést - nyilatkozta a CNBC-nek a Fed kamatváltozásokról határozó Nyíltpiaci Bizottságának egyik tagja, James Bullard.
A szakmai berkekben csak "kötvényguruként" ismert Bill Gross szerint a Fed-nek további monetáris lazítás irányába kellene elmozdulnia, hogy az amerikai gazdaság elkerüljön egy esetleges recessziót - írja a CNBC. Ugyanakkor nem egyszerű monetáris lazításról van szó: Gross szerint itt az ideje, hogy a Fed bevesse a helikopterpénzt.
Napközben 313 közelében is járt az euró-forint jegyzés, majd késő délutánra belehúzott a magyar fizetőeszköz és visszaerősödött. A nap legfontosabb eseménye egyértelműen a Fed kamatdöntő ülése volt, melyen nem változott a kamat.
A várakozásoknak megfelelően nem változtatott az alapkamaton az amerikai jegybank - derül ki a szerdán publikált közleményből. A döntést most nem követi sajtótájékoztató, így csak az írásos indoklásból olvashatunk ki valamit a jövőbeli kamatpályáról.