Hétfői erősödését teljesen elvesztette kedden a forint az euróval szemben, ami elsősorban technikai elemzési okkal függ össze: 312 körül beleütközött egy erős támaszba az árfolyam, így lepattant róla. Ma a nap első fele nyugodtabb lehet, az izgalmak inkább este érkezhetnek a 8 órási Fed kamatdöntés és közlemény nyomán.
A bankok kamatmarzsai folyamatosan esnek; hiába emelte tavaly év végén a Fed a kamatokat, ennek már semmilyen hatása nem látszik - írja az amerikai The Wall Street Journal.
Az Egyesült Államok gazdasága tovább bővült május közepe és június vége között, ám nincs jele annak, hogy az infláció bármikor is szárnyra kapna - ezt állapította meg a Fed legfrissebb gazdasági helyzetértékelése, a július 1-jei állapotokat tükröző Bézs-könyv.
A jelenlegi extrém alacsony kamatkörnyezet és laza monetáris politika a közgazdászok többsége szerint számottevő jövedelem-átrendeződéshez vezetett az egyes gazdasági szereplők és szektorok között. Ennek volumenében és pontos szerkezetében már nincs egyetértés, akadnak olyan vélemények, melyek szerint a fejlett jegybankok intézkedései csak tovább mélyítették a szegények és a gazdagok között tátongó szakadékot, hiszen a kötvényeken kívül más eszközosztályokba áramló pénzmennyiség azon eszközök árát növelte meg elsősorban (ingatlan, részvény), amelyekkel többnyire a felsőbb társadalmi rétegekbe tartozók rendelkeznek. Egyetemes igazságot nagyon nehéz tenni a témában, a cikkben röviden megvizsgáljuk az érem mindkét oldalát.
Több okkal is magyarázható az, hogy az amerikai jegybank miért nem nyúlt a június 14-15-i ülésén az irányadó kamathoz, amelyek közül az egyik legfontosabb az egy hétre rá tartott brit népszavazás volt - derült ki a ma este közzétett Fed kamatdöntési jegyzőkönyvből. A pénz- és tőkepiacokon lényegében nem volt mozgás a friss információkra.
Évek óta találkozhatunk azzal a piaci állásponttal, hogy a világ kötvénypiaci hozamaiban már nincs tovább lefelé, lassan érdemi korrekció jöhet, ez azonban mindezidáig elmaradt. Olyannyira, hogy az idei első félévben a fejlett piacokon mindenhol tovább estek a hozamok, óvatos becslések szerint pedig már mintegy 11 ezer milliárd dollár értékű állampapír forog negatív hozammal a másodpiacon, amit sokan egy óriási lufiként aposztrofálnak. A fundamentumok alapján a közeljövőben tovább folytatódhat a csökkenő tendencia, azonban nem árt vigyázni, a hozamesés irányába mutató túlzott piaci egyetértés akár kontraindikátor is lehet, a Fed pedig bármikor felboríthat mindent.
A Bank of England vezetőjének azon csütörtök esti jelzésére, hogy júliusi ülésükön monetáris lazításra lehet szükség, pénteken szakadással reagáltak a brit kötvényhozamok, és ez, illetve a bizonytalan globális gazdasági növekedési kilátások négyéves mélypontra küldték 10 éves amerikai államkötvény hozamát is.
A 33-ból 2 bank elbukott a Fed idei banki stressztesztjének második körén, nem fogadták el ugyanis két külföldi gyökerű bank, a Deutsche Bank és a Santander amerikai tőkefelosztási tervét. A Morgan Stanleynek is pótolnia kell bizonyos hiányosságokat.
A piaci árazások alapján úgy tűnik, hogy az idén már nem emel kamatot az amerikai jegybank, sőt hosszú idő után előkerülhet a kamatcsökkentés lehetőség.
Az amerikai bankok egyre stabilabbnak tűnnek az éves felügyeleti stressztesztek alapján, hiába variálja folyamatosan a Fed azokat világvége-forgatókönyveket, amelyekkel a bankoknak meg kell birkózniuk - írja a Reuters.
Visszautasította Janet Yellen, hogy a Fed politikájának lenne egy "harmadik pillére" is, miszerint támogatnia kellene a részvénypiac fellendülését. A Fed pénzügypolitikájáról beszélt az elnök kongressszusi meghallgatása második napján.
Az áprilisi 2,4%-ról 2,2%-ra vágta az amerikai gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap. Az IMF az energiaszektor gyengélkedése, az erős dollár és a külföldi kockázatok, különösen az esetleges Brexit hatásai miatt lett pesszimistább.
Komoly gazdasági hatása lenne annak, ha a britek csütörtökön az EU-ból való kilépésre szavaznának - mondta kedden kongresszusi meghallgatásán Janet Yellen. A Fed elnöke szerint az amerikai gazdaság számára is komoly kockázatokat rejt a döntés.
Két éves csúcsára ért az arany árfolyama az elmúlt napokban. Az emelkedést elsősorban a Brexittől való félelem, valamint a Fed korábbinál óvatosabb kommunikációja fűtötte.
A nap második felére kismértékben gyengült a forint az euróval szemben, a befektetők elsősorban a Fed esti bejelentésére várnak, bár nem számítanak arra, hogy változtatna a kamaton az amerikai jegybank.
A várakozásoknak megfelelően nem változtatott az alapkamaton a Fed, magyar idő szerint fél kilenckor kezdődik Janet Yellen sajtótájékoztatója, melyen a döntés okai is kiderülnek, vélhetően a jövő heti brit népszavazás miatti kockázat volt az egyik ok.
A várakozásoknak megfelelően nem változtatott az alapkamaton az amerikai jegybank alig egy héttel a brit EU-népszavazás előtt. Legközelebb július végén lesz lehetősége a fednek a lépésre.
A hivatalos kommunikáció szerint a Fednek hamarosan újra kamatot kellene emelnie, a piac azonban nagyon nem így látja helyzetet. A 10 éves és az 5 éves időtávra vonatkozó inflációs várakozások különbsége a 2008-as gazdasági válság óta nem volt ilyen alacsony, vagyis a piaci szereplők többsége nem számít arra, hogy az infláció az elkövetkezendő időszakban érdemben megindulna felfelé, ami így a Fed vitorlájából is kifoghatja a szelet.
Paul Krugman, Nobel-díjas közgazdász szerint a Fed-nek várnia kellene a következő kamatemeléssel, az elhamarkodott döntés ugyanis súlyos következményekkel járhat. Blogbejegyzésében arról ír, hogy még ha a makrogazdasági adatok indokolnák is az emelést, akkor is bölcsebb dolog volna várni, szem előtt tartva az utóbbi időben megnövekedett piaci bizonytalanságot.
Veszélyre figyelmeztet a Deutsche Bank vezető közgazdásza, mert azok a folyamtok, amiket most látunk az amerikai vállalati szektor adóságállományában utoljára a 2008-as válság előtt zajlottak, amit a gazdaság recessziója követett, így az elemzőház szerint megnövekedett annak valószínűsége, hogy ismét visszaesik az amerikai gazdaság.