A G7 tett ki gyűjtést arról, hogy a hazai vállalatok közül melyek tervezik a koronavírus-oltás kötelezővé tételét. A lapnak nyilatkozó cégek közül egy sem tervezi, hogy kötelezővé teszi alkalmazottai számára a koronavírus elleni védőoltást.
A családi szja-visszatérítés, a fiatalok szja-mentessége, a bérintézkedések és a 13. havi nyugdíj visszaépítése többletmegtakarítást fog jelenti a magyar lakosság számára, amiben megtalálhatja a maga lehetőségeit a magyar biztosítási szektor – hívta fel a figyelmet a pénzügyminiszter a MABISZ konferenciáján, ráirányítva ugyanakkor a figyelmet többek között a koronavírus miatti kockázatokra és a magas energiaárak következményeire is, amelyek miatt idei GDP-előrejelzését a Pénzügyminisztérium 6,8%-ra csökkentette. Varga Mihály azon jelzése, hogy korlátozások is lehetnek, illetve gazdasági kiesés is jöhet a koronavírus negyedik hulláma következtében, jócskán eltér az eddigi kormányzati üzenetektől, amelyek eleve azt sugallták, hogy nem várhatóak korlátozások, mert csak az oltás segít. Mivel azonban a világon most Magyarországon terjedhet a leggyorsabban a járvány az egész világon, és meredeken romlanak a különböző egészségügyi mutatók, így érthető, hogy változik a kormányzati kommunikáció is.
Az elmúlt 24 órában 6268 új koronavírusos esetet regisztráltak Magyarországon, a betegséggel összefüggésben 107-en haltak meg. Továbbra is nagyon gyorsan terjed a járvány, az újonnan regisztráltak száma egy hét alatt 55 százalékkal emelkedett, és 71 százalékkal többen vannak kórházban, illetve lélegeztetőgépen, mint egy héttel ezelőtt.
Annyira sok már az új beteg, hogy az eddig kijelölt Covid-osztályok nem elegendőek, ezért Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője a hétvégén elrendelte, hogy az ország minden alkalmas intézményének fogadnia kell a koronavírus-fertőzötteket, írja a Népszava.
Az elmúlt 24 órában 2595 új koronavírusos esetet regisztráltak Magyarországon, a betegséggel összefüggésben 74 fő hunyt el. A mai jelentés adatainak értelmezését nehezíti, hogy azok egy része még a novemberi 1-jei munkaszüneti napról származik, így az egy héttel korábbi számokkal való összevetés most kevésbé releváns.
Megkezdődhet az 5 és 11 év közötti gyerekek koronavírus elleni beoltása az Egyesült Államokban, miután Rochelle Walensky, az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) igazgatója kedden hivatalosan is jóváhagyta a szervezet tanácsadó testületének ajánlását.
Tovább fertőz a delta variáns a világban, a regisztrált koronavírusos esetek száma 247 129 785 főre emelkedett ma reggelre a járvány tavalyi kitörése óta a Johns Hopkins Egyetem adatai szerint. A halálesetek száma szomorú mérföldkőhöz érkezett, átlépte az 5 millió főt, eddig összesen 5 005 638 áldozatot szedett a járvány. Itthon is tombol a negyedik hullám, különösen a keleti országrészben nő az esetszám. A tavalyi őszi hullámmal összehasonítva az új fertőzöttek és a lélegeztető gépen lévő száma már meghaladta az egy évvel ezelőtti szintet. Hírek a koronavírusról percről percre.
Új, gyorsabb növekedési pályára állt Magyarországon a járvány – mondta el Vattay Gábor, járványelemző, az ELTE Komplex Rendszerek Fizikája Tanszékének vezetője a Népszavának.
Romániában több mint egy hete csökken az újonnan azonosított koronavírus-fertőzések üteme, de továbbra is növekszik a járvánnyal összefüggő elhalálozások mozgóátlaga, kedden pedig ismét rekordot döntött a 24 óra alatt regisztrált Covid-halálesetek száma.
Újabb szigorításokra tett javaslatot a szlovén kormány koronavírus-járvánnyal foglalkozó tanácsa a járvány terjedésének lassítására - közölte a szlovén közszolgálati televízió (RTV) kedden.
Több mint 30 ezer embert zártak be vasárnap egy sanghaji Disneyland-parkba és teszteltek le koronavírusra, miután kiderült, hogy egy előző napi látogató koronavírusos volt– írja a Fox Business.
Rusvai Miklós virológus szerint mivel már tudjuk, hogy nem fog eltűnni a koronavírus, hanem velünk marad, így előbb-utóbb mindenkinek meg kell fertőződni, hogy kialakulhasson a nyájimmunitás – mondta el az ATV Start című műsorában. Hozzátette, hogy arra viszont figyelni kell, hogy a fertőződés ne hirtelen, lökésszerűen történjen.
Hétfő délelőtt átlépte az ötmilliót a koronavírus halálos áldozatainak száma a világon – derül ki a Johns Hopkins Egyetem adataiból. A helyzet romlik, katonákat vezényelnek a magyar kórházakba, Szlovéniában hétfőn újabb szigorítások léptek életbe, Kárpátalján a legalacsonyabb az oltakozási hajlandóság Ukrajnában, Romániában pedig továbbra is hárompercenként meghal egy koronavírusos beteg.
Keddtől további 194 fővel, 75 kórházban lesznek ott a katonák, hogy segítsék a koronavírus-járvány elleni védekezés során az egészségügyi feladatok ellátását – közölte a Honvédelmi Minisztérium.
A koronavírus-világjárvány másfél évvel korábbi kitörése óta Ausztrália hétfőn enyhített először az utazási korlátozásokon, engedélyezve egyes beoltottak számára, hogy szabadon utazhassanak, és hozzájárult számos család egyesítéséhez is.
Három nap alatt összesen 11 211 új fertőzöttet regisztráltak, elhunyt 152 beteg – derül ki a koronavírus információs oldal hétfő reggeli beszámolójából.
Még egy falusi kocsmába se lehessen bemenni védettségi igazolvány nélkül – szorgalmazta Rusvai Miklós virológus a Karc FM műsorában. A professzor szerint a maszk viselése jelentősen csökkenti a vírus terjedését.
Egyetlen ország sem maradt hétfőtől a brit kormány vörös utazási listáján, amelyen a koronavírus-fertőzés szempontjából legkockázatosabbnak ítélt országok és területek szerepeltek. A vörös kategória ugyanakkor nem szűnt meg, London fenntartja a jogot arra, hogy szükség esetén ismét országokat soroljon át ebbe a kategóriába.
Peking vasárnap elutasította és "politikailag motiváltnak, valótlannak" nevezte az amerikai hírszerző szolgálatok által a koronavírus eredetéről pénteken nyilvánosságra hozott jelentést, és felszólította Washingtont, hagyjon fel a Kína elleni támadásokkal.