Uniós források

A Brexit miatt került bajba a céged? Most új pályázatot hirdet a kormány

A Brexit miatt került bajba a céged? Most új pályázatot hirdet a kormány

A kormány már idén megelőlegezi a Brexit miatt nehézségekkel küzdő magyar vállalatok támogatását célzó, mintegy 22 milliárd forintnyi európai uniós támogatást - jelentette be a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs ülését követően Szijjártó Péter a tárca szerint.

EU-pénzek: betölti fegyverét Brüsszel és rövidesen elkezdheti használni Magyarország ellen is

EU-pénzek: betölti fegyverét Brüsszel és rövidesen elkezdheti használni Magyarország ellen is

A legfrissebb jelek szerint az Európai Bizottság elkezdte „betölteni fegyverét” és rövidesen használni is fogja, azaz egyre közelebb kerül a jogállamisági mechanizmus alkalmazásához és valószínűleg ezzel párhuzamosan a jogállamisági vitákra mutogatva egyelőre nem fogadja el a magyar és lengyel helyreállítási tervet. Így tehát összekapcsolódhat a jogállamisági viták ügye a helyreállítási tervek elfogadásának ügyével és így érdemi esélye van annak, hogy – az eddigi ígérettel szemben – mégsem zárul le szeptember végén a magyar helyreállítási tervvel kapcsolatos egyeztetés a magyar kormány és az Európai Bizottság között, hanem átcsúszik akár 2022 nyarára.

Bejelentette a helyreállítási terhez kötődő zöldkötvényprogramját az Európai Bizottság

Bejelentette a helyreállítási terhez kötődő zöldkötvényprogramját az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság a mai napon elfogadta a NextGenerationEU finanszírozására szolgáló zöldkötvény-kibocsátás keretrendszerét, melyet független szakértők értékeltek ki - jelentette be a brüsszeli testület. Ez újabb lépést jelent azoknak a zöldkötvényeknek a kibocsátása felé vezető úton, melyek értéke a 250 milliárd eurót is elérheti, és amelyek a NextGenerationEU helyreállítási eszköz teljes értékpapír-kibocsátásának 30%-át teszik majd ki.

Megszólalt az EU: ezért nem kapja meg az uniós pénzeket Magyarország!

Megszólalt az EU: ezért nem kapja meg az uniós pénzeket Magyarország!

A Magyarországnak és Lengyelországnak szánt, a koronavírus-járvány utáni gazdasági fellendülést célzó helyreállítási alapok uniós elfogadását, részben a két országgal kapcsolatos jogállamisági aggályok is késleltetik - jelentette ki hétfőn Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság emberközpontú gazdaságért, kereskedelemért felelős biztosa, egyben a testület alelnöke.

Hatszor annyi EU-pénzt ítéltek már oda a tervhez képest az állattartó telepeknek

A rendkívül erős pályázói érdeklődés miatt az eredetileg tervezett 50 milliárd helyett már több, mint 290 milliárd forintnyi összegben ítéltek meg támogatásokat a 2020-ban kiírt állattartó telepes EU-pályázatban, és a továbbiakban is sok uniós forrás vár az agrárfejlesztésekben gondolkozókra – jelezte az említett pályázat újabb támogatói okiratainak mai átadó ünnepségén Gyöngyösön Farkas Sándor.

Lakossági napelemes pályázat 3-11 milliós támogatással: ömlenek a fontos módosító javaslatok

Lakossági napelemes pályázat 3-11 milliós támogatással: ömlenek a fontos módosító javaslatok

Még csak két napja kezdődött el a társadalmi egyeztetése a 3-11,5 millió forint közötti támogatást kínáló lakossági napelemes és fűtéskorszerűsítési EU-pályázatnak, de már 45 érdekes és fontos hozzászólás, szakmai felvetés érkezett rá. Nyugodtan mondhatjuk tehát, hogy ömlenek a javaslatok és valódi társadalmi egyeztetés kezdett kibontakozni a több tíz ezer családot érintő ügyben. Éppen ezért van rá esély, hogy a pályázat végső szabályrendszere akár jócskán eltér majd a társadalmi egyeztetésre kitett változattól, amely egyébként tegnap csendben máris változott.

Újabb támogatásra pályázhatnak a magyar kkv-k: indul a program

Újabb támogatásra pályázhatnak a magyar kkv-k: indul a program

Indul a munkahelyi képzéseket támogató 70 milliárd forintos kormányzati program, első körben 15 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak a vállalkozások október 1-jétől egy EU-s pályázat keretében - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Blokkolja a cseh EU-pénzeket Brüsszel a kormányfő összeférhetetlenségi ügye miatt

Blokkolja a cseh EU-pénzeket Brüsszel a kormányfő összeférhetetlenségi ügye miatt

Az Európai Bizottság arra figyelmeztette a felzárkóztatási és szociális EU-támogatások elosztásával foglalkozó cseh hatóságokat egy múlt heti levélben, hogy nem fog pénzt kifizetni azokra a projektekre, amelyeket vagyonkezelő alapok által irányított cseh cégek hajtanak végre – erősítette meg a Politico információit egy bizottsági szóvivő. A pénzek blokkolása egy viszonylag széles céges körnek mindaddig fennáll, amíg nem változtatják meg a cseh törvényeket egy korábbi bizottsági auditjelentés javaslataival összhangban.

Itt a hatalmas lakossági napelemes pályázat: 3-11 millió közötti ingyenpénzt osztanak

Itt a hatalmas lakossági napelemes pályázat: 3-11 millió közötti ingyenpénzt osztanak

Közzétették a lakosságnak szóló hatalmas uniós napelemes pályázat tervezetét, amelyet két hétig bárki véleményezhet, ősztől pedig meg is nyílik. A tervezetből kiderül, hogy háromféle konkrét beruházási célra összesen 3-11,5 millió forint közötti, 100%-ban vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek el az országos átlagjövedelemnél kevesebbet kereső háztartások és önerő nem szükséges a pályázat megvalósításához. Megyénként lehet majd pályázni 4 szakaszban, leghamarabb várhatóan november 15-től. Mindezt a magyar Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv keretében tervezi megvalósítani a kormány, hogy akár 35 ezer háztartás energiahatékony ingatlanban tudjon élni és így növekedjen az ő körükben az ellenálló képesség a jövedelmi, energiaárakbeli és éghajlati változásokkal szemben. Frissítés! A társadalmi egyeztetésre kitett pályázati verzióhoz két nap alatt rengeteg érdekes, hasznos, megfontolt javaslat érkezett, így van esélye, hogy a végső szabályrendszer majd ezek tükrében módosulni fog. További részletek ebben a frisebb cikkünkben érhetők el.

Kiderült: egyelőre nem indul el Magyarország ellen a jogállamisági eljárás

Kiderült: egyelőre nem indul el Magyarország ellen a jogállamisági eljárás

Az Európai Parlament felőli „fenyegetés” miatt augusztus végéig el kellene indítania az Európai Bizottságnak a jogállamisági eljárást Magyarországgal szemben, de ezt nem fogja megtenni a Bizottság, mert még kivár, hogy biztos legyen a dolgában – írja az Euronews. Mindez viszont jogi vitába torkollhat a két uniós intézmény között.

Megnégyszerezi az EU a humanitárius segélyt Afganisztánnak, közben befagyasztja a nagy fejlesztési támogatást

Megnégyszerezi az EU a humanitárius segélyt Afganisztánnak, közben befagyasztja a nagy fejlesztési támogatást

Az idénre tervezett 50-ről 200 millió euróra emeli az Európai Unió a humanitárius segélyek volumenét az uniós költségvetésből, de közben befagyasztja a 2021-2027-es időszakra összesen szánt 1 milliárd eurónyi fejlesztési támogatást – jelezte a keddi rendkívüli G7-csúcs utáni sajtótájékoztatón Ursula von der Leyen.

Rengeteg pénzt küldött Brüsszel a kormánynak az új vita kirobbanása óta - Ez hogyan lehetséges és mi várható?

Rengeteg pénzt küldött Brüsszel a kormánynak az új vita kirobbanása óta - Ez hogyan lehetséges és mi várható?

A súlyos brüsszeli vitákat generáló magyar gyermekvédelmi törvény elfogadása óta a Portfolio adatai szerint csaknem 400 milliárd forintnyi EU-támogatást utalt át az Európai Bizottság a magyar államnak, ami rámutat arra, hogy a viták mellett sincs gond eddig a 2014-2020-as pénzek folyósításával. Az igazán nagy kérdés inkább az, hogy mi lesz ősszel az új magyar fejlesztési programjainkkal: jóváhagyják-e azokat még idén, vagy átcsúsztatják 2022-re, mert ettől is függ, hogy év végén csökkenni tud-e az adósságrátánk, ahogy a "kicentizett helyzet" veszélyére a minap az Állami Számvevőszék is felhívta a figyelmet.

Itt a bejelentés: augusztus végéig meghosszabbítják a nagy uniós K+F-pályázat előminősítési határidejét

Itt a bejelentés: augusztus végéig meghosszabbítják a nagy uniós K+F-pályázat előminősítési határidejét

A nagy érdeklődésre, valamint a pályázati felhívás módosítására tekintettel az NKFI Hivatal meghosszabbította a beadási határidőt a vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek ösztönzésére kiírt GINOP PLUSZ-2.1.1-21 pályázat esetében, így a szakmai előminősítési kérelmek 2021. augusztus 30., 12:00 óráig nyújthatók be az NKFI Hivatal véleménykérő felületénközölte szerdán maga a Hivatal.

Jó hír az energiaközösségeknek: jóváhagyták az első magyar támogatási kérelmet az EU-s Modernizációs Alapból

Jó hír az energiaközösségeknek: jóváhagyták az első magyar támogatási kérelmet az EU-s Modernizációs Alapból

Az Európai Beruházási Bank által végzett értékelés alapján jóváhagyták az első magyar állami projektet az uniós Modernizációs Alapból, így a magyar kormány mintegy 4 milliárd forint értékben hirdethet pályázatot az energiaközösségek és független aggregátorok létesítésének támogatására – derült ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium keddi közleményéből.

Kiderült: hatalmas bértámogatási összeget fizettet ki az EU-val a magyar kormány

Kiderült: hatalmas bértámogatási összeget fizettet ki az EU-val a magyar kormány

„Ágazati bértámogatás a COVID–19 járvány munkaerőpiaci hatásainak kezelésére” címmel jelenik meg most augusztusban 84 milliárd forintos keretösszeggel egy kiemelt EU-pályázat – derül ki egy friss kormányhatározatból, ami egy minapi brüsszeli támogatási döntéssel függ össze. Bár erre sok cégvezető szeme felcsillanhat, de fontos rögtön hozzátenni, hogy ez várhatóan nem egy új, piaci alapú pályázati lehetőség a cégeknek, hanem a tavaly téltől idén júniusig folyamatosan meghosszabbított itthoni bértámogatási program utólagos elszámolása a kormány és az Európai Bizottság között.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.