Súlyos vád érte Oroszországot Washingtonból: ezt már a Kreml sem hagyta szó nélkül
Globál

Súlyos vád érte Oroszországot Washingtonból: ezt már a Kreml sem hagyta szó nélkül

MTI
|
Portfolio
A Kreml határozottan visszautasítja és abszurdnak tartja azon amerikai titkosszolgálati állításokat, amelyek szerint Oroszország annak lehetőségét keresi, hogyan avatkozhatna be többféle módon is a novemberben esedékes amerikai elnökválasztásba - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden újságíróknak.

Hozzátette, hogy az elnökválasztás közeledtével sok hasonló állásfoglalásra számít még amerikai részről, hiszen Oroszország és az államfője elég fontos tényezők ahhoz, hogy az amerikai pártok, a demokraták és a republikánusok is megpróbáljanak ebből politikai hasznot húzni a kampányaikban.

És minél többször használják fel Oroszországot és elnökét a belpolitikai céljaikra, annál nagyobb, sőt, helyrehozhatatlan károkat okoznak ezzel a kétoldalú kapcsolatokban"

- emelte ki.

Továbbá arra hívta fel a figyelmet, hogy "az amerikai hírszerzők az aktuális belpolitikai trendnek megfelelően ellenségképet keresnek, és továbbra sincs jobb ötletük annál, minthogy Oroszországot próbálják ellenségként felmutatni az amerikai embereknek".

A Venezuelában vasárnap megtartott elnökválasztással kapcsolatban - amelynek eredményét csalásra hivatkozva nem fogadja el az ellenzék, és a tiltakozó megmozdulásoknak már halálos áldozata is van - azt mondta: az ország politikai ellenzékének el kellene fogadnia, hogy kudarcot vallott, és gratulálnia kellene Nicolás Maduro elnöknek a győzelméhez, egyes országoknak pedig nem kellene az alkalmat keresniük arra, hogy feszültségkeltéssel aláássák az ország stabilitását.

Oroszország egyébként a jelenlegi venezuelai kormány fontos gazdasági és katonai partnere.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek katasztrófaként, mert volt előtte egy spinoff, a Solventumot leválas

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt

Likviditási szakértő - Vezető modellező

Likviditási szakértő - Vezető modellező

Pénzügyi modellező/vezető modellező

Pénzügyi modellező/vezető modellező
Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai?

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Ez is érdekelhet
kurt campbell orosz-ukrán háború india