Uniós források

"Csacsiság" az egész újraiparosítás?

A kormány gazdaságpolitikájának egyik fő iránya, az újraiparosítás "csacsiság" - jelentette ki az 52. Közgazdász Vándorgyűlés EU-források felhasználásáról rendezett délutáni szekcióülés egyik előadásában Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke. A kritikával lényegében egyetértett Palócz Éva, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója is. Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium volt államtitkára, a 2014-2020-as magyar-EU Partnerségi Megállapodás (PM) főtárgyalója röviden megvilágította az újraiparosítás tartalmát, védelmébe véve azt. Saját korábbi elemzésünk az újraiparosítás témájáról:

Cséfalvay: értsük meg, hogy miért nem jön úgy az "ingyenpénz"

Minden pályázó vállalkozás, illetve a teljes államigazgatás is hozzá volt szokva a vissza nem térítendő támogatásokhoz (VNT) a magyarországi fejlesztéspolitikában, de ebben az uniós keretek módosulása miatt most lényeges változás lesz a 2014-2020-as ciklusban - hívta fel a figyelmet Cséfalvay Zoltán, a 2014-2020-as magyar-EU Partnerségi Megállapodás (PM) főtárgyalója az 52, Közgazdász Vándorgyűlés egyik délutáni előadása keretében.

Pályázatot ír? Így alakulnak majd az elszámolható költségek

Kifejezetten hasznos áttekintő táblázatot mutatott be az 52. Közgazdász Vándorgyűlés délelőtti előadásai egyikében Tóth Tamás, a Miniszterelnökség Szabályozási Főosztálya főosztályvezetője, amelyből egyértelműen kiderül, hogy a 2014-2020-as fejlesztési ciklusban a pályázatok kapcsán az elszámolható költségek mely része csökken drasztikusan. Ahogy az a szekció során is elhangzott: a cél az, hogy a pályázatírás során felmerülő költségszintek kisebbek legyenek, hogy minél több forrás hasznosulhasson a tényleges projektek kapcsán.

Másodikak vagyunk az EU-források régiós kifizetési versenyében

A 2007-2013-as uniós fejlesztési időszakra rendelkezésre álló mintegy 8200 milliárd forint több mint 60%-át sikerült már kifizetnie és elszámolnia Brüsszellel a magyar pályázati rendszernek, ami a lengyelek után a második legjobb teljesítmény hat régiós ország között - mondta el a friss adatok alapján Pichler Balázs. A Miniszterelnökség Monitoring és Értékelési Főosztálya főosztályvezető-helyettese úgy fogalmazott, hogy bár a 8200 milliárdos keretet több mint 100% át lekötöttük projektekkel, de "jelentős erőfeszítések kellenek ahhoz, hogy a teljes keretösszeget kifizessük és elszámoljuk a Bizottsággal". A 15-ből 3 olyan Operatív Program mutatkozik, ahol idén fennáll még a forrásvesztés veszélye.

Vállalkozók, figyelem! - Itt a fontos pályázati információk

Az élelmiszeripari feldolgozás támogatásában az Európai Unióban példátlan eredményt sikerült elérnie a magyar tárgyalódelegációnak a 2014-2020-as ciklusra vonatkozóan, a kkv-knak visszatérítendő támogatásokra kell felkészülnie, a szálláshely- és wellness fejlesztéseknél pedig kizárólag ilyen konstrukciókban juthatnak pénzhez a pályázók - többek között ezekről beszélt az 52. MKT Közgazdász Vándorgyűlés keretében tartott előadásában Dányi Gábor. A Miniszterelnökség európai uniós fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkára jelezte, hogy a tárca arra törekszik: október második felében be tudják nyújtani a végleges Operatív Programokat a Bizottságnak, és azokat fogadja el Brüsszel az év végéig. Ebből következően tehát ősszel lehet már néhány pályázati felhívás (elfogadott OP-k nélkül is), de mivel ezeknél a magyar költségvetés futja a kockázatot, így az igazi "pályázati roham" majd csak téltől várható. A Dányi által elmondottakból az is következik, hogy eldőlhetett a Lázár-Tarlós csörteként jelentkező vita, hiszen alig lehetett feljebb tornászni a központi régiónak szánt forráskeretet, így a nagy közlekedésfejlesztési beruházások forrása továbbra is kérdéses. A csörte hátteréről a napokban már írtunk:

Már 1100 milliárdot közelít az idei uniós kifizetések összege

Az idei évi uniós támogatás-kifizetési célhoz képest jól állunk, hiszen idén 1076 milliárd forintnál járunk - jelentette be az 52. Közgazdász Vándorgyűlés EU-források szekció bevezetőjében Vitályos Eszter. A Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára egyúttal emlékeztetett arra a friss jelentős magyar eredményre, hogy augusztus végén "okos kompromisszumok" mentén elfogadta az Európai Bizottság a Magyarország által benyújtott Partnerségi Megállapodást, azaz a 2014-2020-as EU-támogatásokkal kapcsolatos keretrendszert.

Seszták minisztersége óta 18 NFM-es vezető távozott (2.)

A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumból az új kormány megalakulása óta 18 vezető beosztású munkatársnak kellett távoznia - jelezte a tárca az Index kérdésére. A minisztérium szerint a távozások a pályázati rendszer áprilistól életbe lépett változásaival függtek össze és az ilyen mértékű fluktuáció átlagosnak mondható. Az NFM cikkünk megjelenése után az alábbiak mellett azt hangsúlyozta, hogy "Az új kormány megalakulása után a nemzeti fejlesztési miniszter feladat- és hatásköre is módosult. A feladatátadás és -átvétel óhatatlanul személyi változásokkal jár együtt. Az elmúlt hónapokban 18 vezető beosztású munkatárs távozott a tárcától, közülük kilencen a kormányzati szerkezetátalakítás egyenes következményeként ma már más minisztériumokban dolgozik."

Elindult az EU-s környezetvédelmi nagyprojektek társadalmi egyeztetése

Ma indult el az a szeptember 14-ig tartó társadalmi egyeztetés a Miniszterelnökség pályázati honlapján, amely a nagy, 50 millió euró (15,4 milliárd forint) körüli, illetve efeletti, környezetvédelmi és energiahatékonysági projektek (KEOP-os projektek) előkészítésével függ össze.

Így jön ki az az óriási összeg, amit Lázár mondott

Az Európai Bizottsággal múlt pénteken megkötött Partnerségi Megállapodás összesen 34,5 milliárd eurónyi fejlesztésről szól - jelentette ki tegnap reggeli interjújában Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Az összeg első ránézésre meglepően nagynak tűnt, hiszen a pénteki brüsszeli közleményből csaknem a paksi beruházás összegével, mintegy 9 milliárd euróval kisebb összeg derült ki. Utánakérdeztünk a Miniszterelnökségen a pontos számoknak, és kiderült, hogy valóban a nagyobb szám a helyes, ha a mezőgazdaságnak járó közvetlen támogatásokat is beleértjük az összes támogatásba. A tárcától kapott számok egyébként jól megvilágítják annak hátterét is, hogy a sajtóban megjelent friss hírek alapján miért lehet feszültség Lázár János és Tarlós István főpolgármester között.

Óriási összegről beszélt Lázár, jön az autópálya-építési program

Frappáns válasz az Európai Bizottság részéről, hogy miközben vannak olyan politikai erők, amelyek Magyarország elleni uniós szankciókat sürgetnek, addig a bizottság most 34,5 milliárd eurónyi támogatásról állapodott meg a magyar kormánnyal a Partnerségi Megállapodás keretében - nyilatkozta ennek apropóján az MTI-nek Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint ez az összeg és a hozzá szükséges önerő nagyságrendileg 12 ezer milliárd forintos fejlesztést jelent 2020-ig. A 34,5 milliárd eurónyi támogatási összeg meglepően nagy, egy paksnyi beruházással nagyobb annál, mint ami a pénteki brüsszeli sajtóközleményben összesen szerepelt a 2020-ig járó magyarországi támogatások kapcsán.

Felfüggesztik a pályázatot, aminek eredményére fiatalok százai várnak

A keretet meghaladó forrásigényre, azaz a nagy érdeklődésre való tekintettel most csütörtöki hatállyal felfüggeszti a "Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban" című könnyített elbírálású, 5 milliárd forintos keretösszegű pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma - olvasható a Miniszterelnökség hivatalos pályázati oldalán. Aki csütörtökig siet és beadja a pályázatát, azt még elbírálják. Múlt héten írtunk arról, hogy fiatalok százai várnak hónapok óta arra, hogy végre döntés szülessen a már benyújtott pályázatokról.

Megjelent a civileknek szóló norvég alapos pályázat

Megjelent a Norvég Civil Támogatási Alap civil szervezeteket támogató harmadik pályázatának felhívása, az első forduló beadási határideje október 15. - közölte az Ökotárs Alapítvány a pályázatot lebonyolító konzorcium vezetőjeként hétfőn az MTI-vel.

Rájuk számít nagyon a kormány a magyarországi befektetésekben

A biotechnológiai, az elektronikai, a gépipari, a gyógyszeripari, az információs és telekommunikációs, a járműipari, az élelmiszeripari beruházások és a regionális szolgáltató központok létesítése élvez előnyt az állami beruházási támogatások odaítélésénél - ez derül ki a Magyar Közlöny friss számában megjelent kormányrendeletből. A rendelet azt követően született, hogy a hétfői és keddi külképviselet-vezetői értekezleten mind Orbán Viktor kormányfő, mind Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter-helyettes a külföldiek hazai befektetését, illetve a gazdaságdiplomácia aktívabb szerepvállalását szorgalmazta.

Bűvös határon túl Magyarország, zöld a brüsszeli lámpa

Az év első hét hónapjában a tervezett összeg 98 százalékát, azaz 881 milliárd forintot fizetett ki a magyar költségvetés az EU-támogatások kedvezményezettjeinek és a múlt héten már átléptük a kerek 1000 milliárd forintos összes idei kifizetést - mondta el a Portfolio megkeresésére a Miniszterelnökség Fejlesztéspolitikai Tájékoztatási Főosztálya. Utóbbi adat egyébként azt is jelenti, hogy elértük az egész 2014-es évre kitűzött kifizetési cél felét, így az éves cél is jó eséllyel teljesíthető, igaz ez ellen hathat, hogy az intézményrendszerre ősztől további terhek nehezednek. Az idei kifizetési célt egyébként megalapozza, hogy az Európai Bizottság elkezdte kifizetni az intézményrendszeri átalakítások szempontjából fontos április 15.-i dátum után keletkezett támogatási számlákat is. Ezt a lépést a Miniszterelnökség úgy értékelte nekünk, hogy ezzel a Bizottság de facto jóváhagyta a magyar intézményrendszer átalakított verzióját, emiatt a tárca véleménye szerint "az intézményi átszervezési kérdés lezárult", a Partnerségi Megállapodást pedig hamarosan aláírhatjuk Brüsszellel.

Novemberben kerül a kormány elé a fontos kutatás-fejlesztési stratégia

Várhatóan november közepén kerül a kormány elé az intelligens szakosodáson alapuló kutatási és innovációs stratégia (S3) - mondta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal létrehozásáért felelős kormánybiztos hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Százak várnak a fiatal vállalkozóknak szóló pályázati döntésre

Több mint 1600 fiatal vállalkozó vár hetek, sőt hónapok óta országszerte arra, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma Irányító Hatósága eldöntse: pontosan mely projekteket támogatja abban a TÁMOP-pályázatban, amely a fiatalok új vállalkozások alapítására ösztönzését célozta - írja a hvg.hu.

Milliárdokkal több jut a gyengébb forint miatt vízügyi projektekre

A Miniszterelnökség friss jelzésével összhangban egy múlt pénteki kormányhatározat összesen 7,7 milliárd forintnyi többlet támogatást engedélyezett 35 regionális ivó- és szennyvíz projektnek - derül ki a Portfolio összesítéséből. Ahogy tegnapi elemzésünkben felhívtuk rá a figyelmet: a gyengébb forint az euróban meghatározott EU fejlesztési források kapcsán többlet forintalapú felhasználást tesz lehetővé. Most ennek egyik konkrét jelét látjuk.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Három nap alatt elesett egy kétmilliós nagyváros – Itt mégis mi történik?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.