„A globális piac hatalmas kiaknázatlan potenciált rejt az innováció és a tiszta megoldások terén. Azt akarom, hogy az európai autóipar vezető szerepet töltsön be” – hangsúlyozta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a bejelentés kapcsán.
Az akcióterv egyik kulcseleme az akkumulátorgyártás támogatása, amelyre 1,8 milliárd eurós forrást biztosítanak az akkumulátorok nyártásához szükséges nyersanyag-ellátási lánc biztosításához.
A Bizottság emellett egy új európai szövetséget hoz létre a kapcsolt és autonóm járművek fejlesztésére, amelynek célja egy közös hardver- és szoftverplatform kidolgozása. A következő három évben a Horizon Europe programon keresztül 1 milliárd eurót fordítanak az autóipari digitalizációs és innovációs projektek támogatására.
A szén-dioxid-kibocsátási előírások betartását illetően az Európai Bizottság nagyobb rugalmasságot kínál az autógyártóknak:
a javasolt módosítás szerint a 2025 és 2027 közötti időszakban a gyártók átlagosan számíthatják ki kibocsátási teljesítményüket, lehetőséget biztosítva arra, hogy az egyik évben elért többlettel ellensúlyozzák a másik év esetleges elmaradását.
Bár többször szó volt róla, hogy módosíthatják a robbanómotorok kivezetésére vonatkozó határidőket is, de az Európai Bizottság közölte: a teljes zöldátállást nem áldozza fel,
így marad a 2035-ös határidő.
Az európai autógyártók ellátási láncának ellenállóbbá tétele is kiemelt cél. Az Európai Bizottság további forrásokat mozgósít az akkumulátor- és nyersanyag-ellátás biztosítására, valamint a nem uniós befektetők esetében szigorúbb feltételeket kíván előírni, hogy azok valóban hozzájáruljanak az iparág hosszú távú versenyképességéhez.
A terv emellett az átképzési és munkaerő-piaci intézkedésekre is fókuszál. Az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap (EGF) gyorsabb és rugalmasabb támogatást nyújt majd az elbocsátások által érintett munkavállalóknak, míg a szociális partnerekkel közösen kidolgozott programok elősegítik az autóipari dolgozók átképzését.
Az autóipari akcióterv egyik célja a tiszta járművek elterjedésének ösztönzése is. A Bizottság intézkedései közé tartozik a zöld vállalati flották népszerűsítése, az elektromos járművek akkumulátorainak jobb javíthatósága, valamint a töltési infrastruktúra kiépítésének felgyorsítása.
Ehhez az Alternatív Üzemanyagok Infrastruktúra Eszköz (AFIF) további 570 millió eurót biztosít a következő két évben.
Az Európai Bizottság világossá tette, hogy a tiszta mobilitásra való átállás elkerülhetetlen, de azt versenyképes és fenntartható módon kívánják végrehajtani.
Egy pragmatikus és rugalmas megközelítésre van szükség. Célunk egy innovatív és versenyképes európai autóipar megteremtése, amely a polgároknak, a gazdaságnak és a környezetnek egyaránt előnyös
– összegezte von der Leyen az intézkedések lényegét.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio