Beragadt uniós források, dadogó hatékonyság, erősödő digitalizációs kényszer, növekvő fenntarthatósági elvárások − nehezített pályán telnek az építőipari vállalkozások mindennapjai Magyarországon. De vajon milyen eszköztárral lehet sikeresen venni az akadályokat, és milyen aranytartalékok vannak a rendszerben? Erről és az iparági szereplőket érintő legaktuálisabb kérdésekről szól a március 27-i Portfolio Építőipar 2025.
Miközben a szakma nagyon várja, hogy az energiahatékonyságról szóló törvénnyel ismét beinduljon a hazai EKR-piac, megjelent a piacon a HEMIR, az első digitális lakossági hitelesítési platform – derült ki a fejlesztő cég közleményéből. Az új rendszer jelentősen alacsonyabb hitelesítési díjat, továbbá digitális automatizálással transzparenciát, munkaszervezést és költséghatékonyságot biztosít – emelik ki.
Velkey György János, a Magyar Kórházszövetség elnöke szerint fontos szakmai diskurzus indult el a magyar egészségügy átalakítását illetően, de leszögezte: minden átalakításnak és változtatásnak nagyon fontos előfeltétele lenne, hogy a magyar állam nagyobb arányban fordítson egészségügyi célokra. A szakember lapunknak beszélt arról is, hogy jelenleg túlcentralizált a magyar egészségügyi rendszer, és amellett érvelt, hogy nagyobb autonómiára lenne szükség a kórházi menedzsmentben, de fontos lenne teljesítményelemeket is bevinni a szabályozásba.
Egyelőre nem a mindennapok realitása, hogy egy humanoid robotot a Westworldben ábrázolt módon teljes értékű munkatársként foglalkoztassanak egy építkezésen, a Tesla Optimusa azonban a tervek szerint nemsokára egy sor veszélyes, repetitív és nehéz feladat alól már képes lehet mentesíteni a dolgozókat. A magyar építőipar egyelőre jóval prózaibb megoldásokban gondolkozik, és bár egy sor tényező gátolja a digitalizáció szélesebb körű bevezetését, a következő években igazi robbanás várható e téren. Minderről bővebben a március 27-i Portfolio Építőipar 2025-ön is szó lesz.
A hazai befektetési piac átalakuláson megy keresztül, a digitalizáció térnyerésével egyre több ügyfél fér hozzá kényelmesen és költséghatékonyan a befektetési lehetőségekhez, miközben az állampapírok hozamcsökkenése miatt sokan új stratégiákat keresnek. A K&H Értékpapír tapasztalatai szerint a befektetők jelentős része a nemzetközi részvénypiacok és devizás ETF-ek felé fordul. A brókercég az elmúlt évben jelentős fejlesztéseket hajtott végre, többek között új mobil- és webes kereskedési platformokat vezetett be, és a digitalizált ügyfélélményt tovább erősíti. Az idei évben további innovációkra és ügyfélszám-növekedésre számítanak. Horváth Istvánnal, a K&H Értékpapír ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.
Gyorsuló növekedést vár 2025-ben a magyar biztosítási piacon Keszthelyi Erik, a Hungarikum Biztosítási Alkusz elnök-vezérigazgatója, aki a Portfolio Biztosítás 2025 konferenciáján a szakma megfiatalításáról és a mesterséges intelligencia szerepéről is ejtett néhány szót kameránknak.
A biztosítási szektor szereplőinek komolyan invesztálniuk kell a digitalizációba és a mesterséges intelligenciába, másképp nem lehet alkalmazkodni a gyorsan változó környezethez – mondta Keszthelyi Erik a Brokerslink szerdai konferenciáján. A Keszthelyi által vezetett Hungarikum Alkusz Csoport árbevétele tavaly több mint 40%-kal nőtt, és meghaladta a 31,5 milliárd forintot.
A General Motors és az Nvidia stratégiai együttműködést jelentett be, amelynek keretében a GM az autógyártás és a járműfejlesztés számos területén fogja alkalmazni a technológiai óriás mesterséges intelligencia megoldásait és szolgáltatásait - írta meg a Cnbc.
A BMW a jövő évtől a Huawei intelligens rendszerével látja el a Kínában gyártott járműveit – írja a Reuters.
Már csak bő három hét és jön április 8-án a Portfolio Vállalati Energiamenedzsment 2025 című konferencia! Az egésznapos esemény programja a tavalyi és tavalyelőtti sikeres rendezvények folytatásaként három kulcsfontosságú területre összpontosít: a tudatosabb energiabeszerzésre, az okos energiafelhasználásra, és a megújuló energia projektekre, valamint az energiatárolásra. Ezek a témák különösen fontosak a magyar vállalatok számára, hiszen Európában továbbra is hazánkban az egyik legmagasabb a cégek gáz- és áramára. Érdemes minél előbb regisztrálni, és bebiztosítani a helyét a rangos eseményen, amelynek részletei itt találhatók, regisztrálni itt lehet.
A Portfolio most először rendezi meg ezt a különleges, nem sajtónyilvános eseményt. A Professional Investment Day 2025 a vagyonkezelők, privátbankok, prémium bankok és befektetési szolgáltatók vezetőinek kínál exkluzív platformot a szakmai párbeszédre és kapcsolatépítésre. A délutáni rendezvény középpontjában a vagyonkezelési piac aktuális kihívásai, az ügyfélkiszolgálás új dimenziói és a technológiai átalakulás állnak. Neves külföldi és hazai szakértők osztják meg gondolataikat a 2025-ös befektetési, vagyonkezelési és megtakarítási trendekről. A limitált férőhelyek garantálják az exkluzivitást és a minőségi networking lehetőségét. Várólistán még lehet jelentkezni a rendezvényre, kattintson ide a regisztrációhoz, és legyen részese a jövő befektetési trendjeinek alakításában!
A közelmúltbeli nagy kormányátalakítás nyomán az Energiaügyi Minisztériumhoz került a Miniszterelnöki Kabinetirodától az infokommunikáció területe, és most kiderült az is, hogy ki vezeti ezt államtitkárként.
A magyar egészségügy jövője a betegközpontú ellátásra építhet, ahol az adat-infrastruktúra és a koordinált szolgáltatások kulcsszerepet kapnak – mondta a Portfolio-nak Raffaella Bondi, a Roche Magyarország ügyvezető igazgatója. A szakember szerint a meglévő EESZT rendszer adta lehetőségek és a mesterséges intelligencia alkalmazása révén Magyarország előtt komoly lehetőség áll az egészségügy hatékonyságának növelésére, az értékalapúságra és a prevencióra fókuszáló szemléletváltással pedig hosszú távon javulhatna az ország egészségügyi helyzete.
A gazdasági megtorpanás az ingatlanpiacra is jelentős hatást gyakorol, a kereskedelmi ingatlanok tulajdonosai és kezelői új stratégiákat követnek, ami alól a 662 500 négyzetméternyi ingatlanportfóliót kezelő CPI Hungary stratégiája sem kivétel. Az alkalmazkodóképesség és a folyamatos innováció elengedhetetlen, a társaság közleményben foglalta össze, mire kell odafigyelni.
Szabaddá vált a szakrendelőválasztás, már nemcsak a lakóhely szerinti, hanem az ország bármely szakrendelőjébe lehet online időpontot foglalni az EgészségAblak alkalmazásban vagy az ingyenesen hívható 1812-es telefonszámon - tájékoztatta a Belügyminisztérium (BM) hétfőn, közleményben az MTI-t.
A szokásokhoz híven bivalyerős szakmai programmal várja az érdeklődőket az idei Portfolio Agrárium 2025 Konferencia. Mi lesz a gabonapiaccal? Hogyan lehetünk sikeresek a vidékfejlesztési pályázatokon? Mit kell tudni a támogatásokról? Erről és sok más kulcskérdésről lesz még szó az agrármarketingtől a precíziós gazdálkodásig.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Lehetetlen elképzelés.
Több fontos adat is érkezett a nap folyamán, ezekre pozitívan reagáltak a befektetők.
Hogy kerülhetett be egy újságíró a titkos csoportba?
Számos létesítmény kapott védelmet.
Mi történik Törökországban?
Tiltott támogatásokat keresnek.
12 naponta 2 milliárd fekete katonalégy lárvát nevelnek, majd dolgoznak fel Magyarország első ipari léptékű rovarfehérje-üzemében.