Megszavazta az Európai Parlament az új Európai Bizottságot
Uniós források

Megszavazta az Európai Parlament az új Európai Bizottságot

MTI
|
Portfolio
Megszavazta az Európai Parlament (EP) szerdán az új összetételű, Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottságot, amelyben a magyar Várhelyi Olivér a bővítési és szomszédságpolitikai tárcáért lesz felelős. A strasbourgi plenáris ülésen 707 képviselő adta le a voksát, a jóváhagyás mellett 461-en, ellene 157-en szavaztak, 89-en pedig tartózkodtak. A szabályok alapján a leadott szavazatok egyszerű többségére volt szükség.

Új kezdetet ígért az Európai Unió számára szerdán Ursula von der Leyen. Az Európai Bizottság megválasztott elnöke a strasbourgi plenáris ülésén bemutatta a programját, illetve csapata tagjait. Beszédében Ursula von der Leyen aláhúzta, hogy nagy változások lesznek a következő öt évben, de ez a helyes út, még ha nem is mindig lesz könnyű. "Készen állunk, lássunk munkához" - mondta, hozzátéve, hogy az elmúlt években az "itt és mostra", a különböző válságok kezelésére, és eközben az egység megőrzésére kellett fókuszálni, de az EU mindig is akkor teljesített legjobban, amikor bátran cselekedett. Erre példaként hozta fel a közös piacot és valutát, a keleti bővítést.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy kis híján sikerült elérni a nemi kiegyensúlyozottságot az új biztosi testületben. Létkérdésnek nevezte a klímaváltozás elleni küzdelmet, amelyben szerinte Európának kötelessége vezető szerepet vállalnia, és erre képes is.

Kiemelte, nincsen egyetlen elvesztegethető perc sem, a kontinens karbonsemlegességének eléréshez pedig az ipari, széntermelő, nagy szén-dioxid-kibocsátású régiók gazdaságának támogatására van szükség. Továbbá elmondta, hogy mandátuma első száz napjában átfogó tervezettel fognak előállni a zöld átmenetről.

A megválasztott elnök kijelentette, a migráció kihívása nem fog eltűnni a közeljövőben, ezért olyan tartós, közös, humánus és hatékony megoldásokat kell találni, amelyek elfogadhatóak minden fél számára.

Biztosítani kell az itt maradók integrációját, ahogy a jogosulatlan kérelmezők visszaküldését is. Meg kell törni az embercsempész-hálózatok üzleti modelljét, meg kell egyezni a dublini menekültügyi rendszer reformjáról, illetve erősíteni kell a külső határok védelmét, és támogatni kell a migrációs származási és tranzitállamokat - közölte. "Európa mindig menedéket fog nyújtani azok számára, akik nemzetközi védelemre szorulnak" - mondta. Kiemelte, hogy nem szabad megalkudni a közösség alapját képező jogállamiság ügyében, a brüsszeli testület nem fog vonakodni a szükséges intézkedések megtételétől annak védelme érdekében, ugyanakkor minden tagállamnak azonos elbánásban kell részesülnie. Érintette az Egyesült Királyság kiválását is, és kijelentette, ő mindig is a brit tagság támogatója lesz.

Emellett beszélt az EU nemzetközi szerepének megerősítéséről, a multilateralizmus védelméről, a gazdasági és monetáris unió kiteljesítéséről, a digitalizációról, a tisztességes és szabad kereskedelemről, az innovációról és az iparpolitika jövőjéről is. "Éljen soká Európa!" - zárta angolul, franciául és német elmondott beszédét.

Címlapkép: TF-Images/Getty Images

Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
Kiszámoló

Rendszeres havi megtakarítás ETF-be

A K&H Bank brókercége új lehetőséget indított, havi rendszeres megtakarítás ETF-ekbe. Hasonlóan működik, mint a bankoknál elérhető rendszeres megtakarítás, a különbség annyi, hogy ne

RSM Blog

Bérszámfejtés 2025

Az RSM szakértői összefoglalták, hogy a vállalatoknak, a munkáltatóknak milyen, 2025 januárjától érvényben levő változásokkal kell tisztában lenniük, a bérszámfejtéshez kapcsolódó ad

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elkérte Nagy Márton a bankok 1300 milliárdját, mínusz 70 milliárd lett belőle

Multi asset portfólió menedzser

Multi asset portfólió menedzser
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes online előadás

Bikák és Medvék: Kivel jobb haverkodni a tőzsdén?

Hogyan ismerd fel, hogy épp emelkedő (bull) vagy csökkenő (bear) piacon jársz?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
európai tanács eu európai unió uniós csúcs