Uniós források

Ezt ígérte von der Leyen a ma esti nagy döntés előtt

Portfolio
Az Európai Bizottság élére jelölt Ursula von der Leyen ma reggel az Európai Parlament plenáris ülésén számolt be politikai terveiről, amelyekről az EP sajtószolgálata készített összefoglalót. A kulcsfontosságú szavazás a német jelöltről ma este 18 órakor kezdődik és titkos szavazással döntenek a volt német hadügyi miniszterről, akinek legalább 374 támogató szavazatot kell gyűjtenie, de optikailag szebben néz ki, ha ez a szám eléri a 400-at.
Ha pedig elbukna von der Leyen, akkor azt az euró is megérezné (gyengülne) és súlyos európai intézményi válság alakulna ki, amelyet egy hónapon belül, azaz a nyár kellős közepén kellene megoldania az állam- és kormányfőknek egy új bizottsági elnökjelölt megnevezésével. Ezzel tehát a fontos posztokra az osztozkodás is újraindulna. Ursula von der Leyen tegnap lemondott a német hadügyminiszteri posztról, illetve levelet írt az EP-frakcióknak az elképzeléseiről, valamint német honfitársa, a Bizottság főtitkára is bejelentette lemondási szándékát csak azért, hogy növelje Leyen ma esti megválasztási esélyeit:

Ezek a beszéd főbb üzenetei

Ursula von der Leyen kedd délelőtt vázolta az Európai Bizottság elnökeként legfontosabbnak tartott politikai elképzeléseit. Az alábbiakban az EP sajtószolgálata által készített összefoglaló olvasható.

Von der Leyen közös igényként határozta meg "az egészséges bolygót, mint az előttünk álló legnagyobb kihívást és a legnagyobb felelősségünket". Ennek érdekében bátrabb, 2030-ig 50-55 százalékos kibocsátáscsökkentést eredményező célkitűzéseket javasolt, és kötelezettséget vállalt arra, hogy a hivatalba lépését követő száz napon belül bemutatja az európai zöld programról és egy európai éghajlatváltozási jogszabályról szóló javaslatát. Emellett egy évtized alatt egy billió eurónyi befektetést nyújtó, fenntartható európai beruházási tervet kíván indítani (többek között az Európai Beruházási Bank "klímabankká" történő részleges átalakításával).

Von der Leyen kiemelte, hogy az Uniónak az európaiakat szolgáló gazdaságot kell építenie. Ehhez azonban "mindenkire vonatkozó, közös teherviselésre van szükség" - beleértve az Európában (várhatóan továbbra is) működő, de az európai humán- és társadalmi tőkéhez való hozzáférésükért Európát mindeddig nem kompenzáló technológiai óriásvállalatokat is.

Az elnökjelölt ismét hangsúlyozta elkötelezettségét a nemek szempontjából kiegyensúlyozott biztosi testület létrehozása mellett, hozzátéve, hogy egyszer s mindenkorra kezelni kell a nők elleni erőszak ügyét. Ennek érdekében von der Leyen az Európai Szerződésekben bűntényként határozná meg azt, és ezzel párhuzamosan pedig véglegesítené az Európai Unió csatlakozását az Isztambuli Egyezményhez.

Ezt ígérte von der Leyen a ma esti nagy döntés előtt
Ursula von der Leyen az Európai Parlament plenáris ülésén tartott beszédén 2019. július 16-án, Geert Vanden Wijngaert/Bloomberg via Getty Images
Von der Leyen kijelentette: elkötelezett a jogállamiság, mint európai érték mellett, ezért a meglévő eszközök mellé létrehozna egy európai nyomon követő mechanizmust.Hangsúlyozta, hogy az európai értékek sorába a tengeri életmentés kötelessége is beletartozik, és annak többek között emberséges határvédelmi politikában kell testet öltenie. Az elnökjelölt támogatja egy "új megállapodás létrejöttét a migráció és menedékügy terén", illetve a dublini rendelet reformját, hozzátéve, hogy szándékai szerint a Frontex munkatársainak száma nem 2027-re, hanem már 2024-re elérné a tízezer főt. A feladatból az európai szolidaritás elvéből kiindulva mindegyik tagállamnak tisztességes részt kell vállalnia - hangsúlyozta.

Az európai demokráciával kapcsolatban von der Leyen egy 2020-ban induló Európai Konferencia létrehozását jelentette be, amelyben az európai polgárok játsszák majd a főszerepet. A következő választások kapcsán beszélt a csúcsjelölti rendszer megerősítéséről, és a nemzeteken átívelő választási listák gondolatának megfontolásáról. Az elnökjelölt kijelentette: teljes mértékben támogatja, hogy az Európai Parlament jogszabály-kezdeményezési jogkört kapjon. Emellett vállalta, hogy az általa vezetett Bizottság minden esetben jogszabályjavaslatot terjeszt elő, ha a Parlament tagjainak többsége erre irányuló állásfoglalást szavaz meg.

A képviselőcsoportok reakciói

Manfred Weber (EPP, Németország) a néppárti képviselőcsoport támogatásáról biztosította von der Leyent: "Mi az igazságos, modern és innovatív, biztonságos, széles látókörű és környezettudatos Európát képviseljük. Közösen megvalósítjuk a jelölt ígéreteit." Weber üdvözölte von der Leyen a Parlamentnek jogszabály-kezdeményezési jogkört adó tervét és a csúcsjelölti rendszer tervezett továbbfejlesztését, hozzátéve: "lejárt a háttérmegállapodások ideje."

Iratxe García Pérez (S&D, Spanyolország) szerint "az európai demokrácia túl lassan halad előre". A képviselő hangsúlyozta, hogy mielőtt a szocialisták döntenek von der Leyen támogatásáról, a jelöltnek ki kellene fejtenie, hogyan kíván válaszolni az európaiak követeléseire, különös tekintettel a fiatalok munkanélküliségének problémáját érintőkre.

Dacian Cioloº (RE, Románia): "Nem okozhatunk ismét csalódást annak többmillió európainak, aki igent mondott Európára. Ezek a szavazók elvárják, hogy az Unió habozás nélkül megvédje a jogállamiságot". A liberális képviselőcsoport készen áll a jelölt támogatására, Európa megújítását szem előtt tartva. "Mindenekelőtt igazi, Európa-párti irányítást várunk öntől. Európa nem egy bürokrácia, hanem egy politikai cél".

Philippe Lamberts (Zöldek/EFA, Belgium) kijelentette, hogy képviselőcsoportja nem adja át az Európai Unió vezetését von der Leyennek egy olyan időszakban, amikor "ég a közös ház, az éghajlat egyre rosszabb állapotban van, egyre mélyebbek a társadalmi különbségek, és az alapvető szabadságjogok és a jogállamiság helyzete is romlik". Azonban ha a Parlament megválasztja von der Leyent, a zöldek mindig támogatják majd a Bizottság elnökét, "ha a javaslatai megfelelő választ adnak az előttünk álló egzisztenciális kihívásokra " - tette hozzá a képviselőcsoport társvezetője.

Jörg Meuthen (ID, Németország) bejelentette, hogy az euroszkeptikus képviselőcsoport a jelölt ellen szavaz, mivel alkalmatlannak látja őt a pozícióra, és Európáról alkotott elképzeléseit nem találja meggyőzőnek. A képviselő bírálta, hogy von der Leyen például a jogállamiság vagy a migráció terén sokféle, egymásnak ellentmondó ígéretet tett a különböző képviselőcsoportoknak azok támogatásának megszerzéséért.

Raffaelle Fitto (ECR, Olaszország) a jogállamisági mechanizmussal kapcsolatos álláspontjának tisztázására kérte von der Leyent, ugyanis a konzervatív képviselőcsoport nem ért egyet a Bizottság által e téren eddig folytatott politikával. Az éghajlatváltozás elleni fellépés területén a képviselőcsoport "örömmel fogadja például az átmeneti alap és a fenntartható beruházásokat finanszírozó bank létrehozásának ötletét. Azonban ugyan egyre ambíciózusabb tervekről beszélünk, arról nincs szó, hogy hogyan valósítanánk meg ezeket a terveket", tette hozzá a képviselő.

Martin Schirdewan (GUE/NGL, Németország) kijelentette, hogy baloldali képviselőcsoportja nem támogatja von der Leyen jelölését. A választók a vezető jelöltek egyikét várták a Bizottság elnökének posztjára, jelentette ki, nem pedig egy védelmi minisztert, akinek jelöltsége "az Unió folyamatos militarizálásának és elszigetelődésének" jele. A képviselő a megszorító gazdaságpolitika végét, és a társadalmi biztonság, oktatás, egészségügy és az éghajlatváltozás területére irányuló befektetéseket sürgette.
Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
Kasza Elliott-tal

Medtronic - elemzés

Végig pörgettem a blogon a Top10-es posztokat, vetettem egy pillantást azokra a részvényekre, amik valamikor fennakadtak a hálómon, de nem néztem meg őket alaposabban. Az egyik ilyen volt a Medtro

ChikansPlanet

A farm, ahol élni fogunk

Az éghajlatváltozásra, a népességnövekedésre és a városiasodásra egyszerre adhat választ a vertikális kertészet, azaz a növények többszintes, beltéri termesztése.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Könyv

A Sikeres Kereskedő - Vételi és eladási pontok, stratégiák, tőzsdepszichológia

Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
ursula von der leyen