A 2016-ban a magyar gazdaságba kerülő források kapcsán nemcsak az jelenthet veszélyt, hogy sikerül-e megismételni az uniós támogatások 2015-ös rekordját, hanem az is, hogy mi történik a jegybank növekedési hitelprogramjával. A 2015 őszén bejelentett kivezetési kereteket hogyan ítéli meg az imént jelzett finanszírozási vákuum szempontjából, illetve szükség lehet-e a mértékét, eszközeit illetően esetleg finomhangolásra? Az NHP esetében örülünk, hogy a program egyértelmű siker lett, és az NHP a kis- és közepes vállalatok finanszírozása szempontjából a legkritikusabb időszakot, az eddigi talán leghosszabb piaci pénzügyi vákuumot át tudta hidalni. A Gazdaságfejlesztési Operatív Programban talán emlékeznek még 2012-re, azóta már nem jelentek meg pályázatok, a következő uniós ciklus pályázatai pedig még a tervezés szintjén is alig látszottak, a hazai bankok pedig a válság ihlette hitelezési satufék bénultságában álltak, így a vállalkozók nem jutottak megfelelőképpen pénzhez. Az NHP be tudta fedni ezt az időszakot, és bár nem érte el mélységben a kisebb cégméreteket, de úgy vélem, pénzügytörténeti jelentőségű programról beszélhetünk. A jegybank az NHP menetközben legalább 4-5 alkalommal módosította, finomította a programot, és karakán módon tekintettel volt a piac reakcióira. Éppen emiatt nem félek attól, hogy a jegybanki programon a mostani indulása után ne lehetne finomhangolni olyan elemeket, amelyek segítik a hatékonyságát. Egyelőre kérdés, hogy a Piaci Hitelprogram (PHP) képes lesz-e elősegíteni azt, hogy a hazai bankrendszer saját maga beindítsa a vállalati hitelezést. Korábban azzal lehetett számolni, hogy mire az NHP kifut, addigra a piaci alapú vállalati hitelezés beindul, de ez még nem jött el, és nem lehet mindig a jegybanki hátterű finanszírozási segítségre várni. Óriási a likviditás a bankrendszerben, tehát a vállalkozások hitelezését nem a pénzhiány akadályozta eddig, hanem a még mindig nagyon óvatos banki magatartás. Ahhoz, hogy ez megváltozzon, mindenféleképpen érdemes ösztönzőben gondolkozni a bankok felé, mert ez teheti őket képessé arra, hogy elkezdjék a saját pénzüket kihelyezni. Ebben katalizátor szereppel bír majd a jegybanki program és emellett kell 2016-ban is fenntartani az uniós pénzek beáramlási ütemét. Emellett nagyon jó hír, hogy a lakossági fogyasztás is élénkül, igaz alacsony bázisról indulunk és egyelőre a pénztárgép-hatás, illetve egyéb tényezők is torzítják a számokat, de összességében a fogyasztás és persze az export es a beszállítói rendszerek erősödése képes lehet húzni a gazdasági növekedést, ez pedig élénkítheti a piaci alapú vállalati hitelkihelyezést is. Az uniós pénzek komoly piaci hatását azonban nem nélkülözhetjük 2016-ban, ezért ennek kiemelt jelentősége lesz vagy lehet.
Az elmúlt közel másfél évtized alapján a KAVOSZ jó nagy adatbázissal rendelkezhet a kkv-k viselkedésmódjáról, illetve arról, hogy miben gondolkodnak, milyen kockázatok mellett lehet őket hitelezni. Az MNB őszi bejelentése szerint létrehoznak egy új kkv-hitelezési adatbázist. elképzelhető-e, hogy önök felajánlják a saját adatbázisukat a jegybanki adatbázis felépítésének segítéséhez? Abszolút. Nem azért gyűjtögetjük az adatainkat, hogy azután megtartsuk magunknak. Most körülbelül 301 ezer vállalkozói regisztrációnál járunk a Széchenyi Kártyára, van 1531 milliárd forintnyi hitelkihelyezésünk és 226 ezer Széchenyi Kártya Program keretében létrejött hitelügylet. Mindegyikhez jelentős adathátterünk van, amelyet nagyon szívesen felajánlunk közös üzemeltetésre, hiszen ezzel azt segíthetjük, hogy a gazdasági döntéshozók komoly tudásbázis alapján hozhassanak döntéseket, ráadásul mi azokra a vállalkozási méretekre, így a mikro szférára is rálátunk, amelyekre az MNB az NHP program alapján nem feltétlenül, vagy más adatbázisokból sem látszik, így tehát a mi adataink hasznos kiegészítők is lehetnek. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy mi sem az induló vállalkozásokat finanszírozzuk, hanem azokat a mikro- és kisvállalkozásokat, amelyek már legalább egy, illetve két éve működnek. Ez egy nagy számosságú szektor, nagyon komoly növekedési potenciállal, ezért az ő támogatásuk kiemelt fontosságú. Ha az adatbank bármilyen módon segíti ezeket jobban lokalizálni, illetve az uniós források társfinanszírozása során az előminősítésben segít, akkor ez abszolút érdekünk nekünk is és mindenkinek az lehet. A KAVOSZ a közelmúltban lépte át a hitelek refinanszírozásában az 1500 milliárdos kerek összeget. melyek mostanában a húzótermékek a Széchenyi Kártya Programban és mi ennek az oka? Egyértelmű húzótermékünk volt és most is az a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel, ami az egyik legjobb kondíciójú és feltételrendszerű hitel a piacon. Ráadásul az utóbbi hetekben nagy érdeklődést tapasztaltunk a vállalkozók felől amiatt, hogy megdupláztuk, 50 millió forintra emeltük a hitelkeret maximális összegét. Ugyanezt megcsináltuk az Agrár Széchenyi Kártyánál is, ott is igen nagy az érdeklődés az eddigi mikró szegmens mellett most már a kisközepes méretű vállalkozásoknál is. Új termékek vannak előkészítés alatt, amelyekkel rövidesen piacra lépünk a klasszikus termékpaletta mellett és az uniós pályázatokhoz szükséges önerő hitel is kapós lehet, hiszen az elmúlt 7 évi válságban nagyon sokan felélték a tartalékaikat, így az önerőhöz segítésre most nagy az igény. Ráadásul az állami kamattámogatás miatt példátlanul alacsony, évi mindössze 0,85 százalékos nettó kamat mellett tudjuk nyújtani az önerő hitelt, a már elnyert uniós támogatást előfinanszírozó hitelünk kamata pedig történelmi rekordmélységű, hiszen évi 0,35 százalékon nem láttam még hitelt nyújtani a kkv piacon. Ezek az éves nettó kamatmértékek már abszolút kitermelhetők és mi szorgalmazzuk is, hogy az uniós pályázatok kapcsán kvázi automatikusan lehessen hozzáférni ezekhez a hitelekhez. Mi partnerek lehetnénk ennek a teljes folyamatában a termékfejlesztéstől kezdve a kihelyezésen át minden egyéb segítségig, de ez nem a mi döntésünk. A közép-magyarországi régióban tevékenykedő cégek életére jelentős hatású az, hogy a 2014-2020-as uniós ciklusra csak kevés pénz áll rendelkezésre a térség relatív fejlettsége miatt. Mennyire vannak tisztában a vállalkozók ezzel a várható forrásínséggel és milyen keretet lenne célszerű követni a kormány által már beígért vállalkozói kompenzációban? A közép-magyarországi régió kapcsán érdemes előhozni a dublini példát, amely attól függően volt hol 800 ezres, hol 2 milliós város, hogy hogyan alakult az unió támogatási politikája. Ha éppen urbanizációs támogatások voltak, akkor hirtelen minden agglomerációs falu dublinná vált, amikor meg arról volt szó, hogy a nagy Dublin túl van fejlesztve, akkor minden kis falut áttettek az elmaradott régiókba, és azok nem a szenvedő alanyai lettek, hanem hasznot húztak a régiósodásból. Nálunk ez sokkal nehezebb egyrészt az unióval folytatandó időigényes tárgyalások miatt, másrészt azért, mert a közigazgatási váltás sem egyszerű, de a NUTS-2 fejezet megnyílása miatt most van csak lehetőség a régiók újrarajzolására. Volt már egy kísérlet arra, hogy egy város helyi népszavazással egy másik megyéhez csatlakozzon, de ez meghiúsult. Összességében úgy gondolom, hogy lehetőséget kellene biztosítani az érintett közép-magyarországi településeknek arra, hogy a központi régióbeli uniós forrásszűke miatt átszavazhassanak másik megyébe. A forrásszűke pedig tényleg eléggé könnyen kalkulálható, hiszen a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programban rendelkezésre álló mintegy 290 milliárd forint hét évre hihetetlenül kevés. Én eléggé vidék centrikus ember vagyok, de a fejlesztéspolitika terén tudomásul kell venni, hogy Budapestet és Pest megyét nem lehet kihagyni a fejlesztésekből csak azért, mert túl fejlettnek számít uniós viszonylatban. Azért sem lehet kihagyni, mert a Magyarországon működő vállalkozások 53 százaléka Budapestre van bejegyezve, és még ha ennek egy része inkább technikai jellegű, vagy adminisztratív célú bejegyzés, de még akkor is igen jelentős Budapest súlya és ezek a cégek szinte kimaradnak az uniós pénzekből a következő években. Pest megyében a mai napig vannak olyan városok (pl. Szobi járás), amelyek olyan elmaradottak, mint számos vidéki település. Ezért mindenféleképpen érdemes lenne egy önálló közép-magyarországi fejlesztési stratégiát alkotni, ami kiegészíthetné az uniós pénzeket. Ennek persze lenne a magyar költségvetésre is kihatása, de fontos látni, hogy ez nem kidobott pénz lenne. Lázár János őszi felvetésével egyetértve valóban érdemes lenne elgondolkodni egy ehhez kapcsolódó alap létrehozásán, ami egyben a nagyvállalatok számára is forrásul szolgálhatna még akkor is, ha közben a fő fókusz a kkv-k támogatása. A nagyvállalatok beruházási támogatása a központi régióban azért is felvállalható irány, mert az általuk húzott alvállalkozói, beszállítói, aládolgozói kör számossága mindenféleképpen nagyon fontos. Ha egy nagyvállalatnak nem megy jól, akkor az alatta lévő vállalkozásoknak sem, így a húzást meg kell adni a nagyvállalatoknak is. Mivel az EU a kkv-knak csak nagyon kevés pénzt ad a központi régióban, a nagyvállalatoknak pedig egyáltalán nem, így felmerülhet, hogy a két célcsoport fejlesztésére szánt költségvetési forrásokat egy közös alapban lenne célszerű kezelni, hogy a kettő ki tudja egészíteni egymást. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program alá tartozó eddigi eszközbeszerzési, telephely-fejlesztési pályázatok pontozásánál elég határozott ösztönzés látszott arra, hogy a vállalkozók lehetőleg a Szabad Vállalkozási Zónák felé orientálódjanak. Ezzel szemben a támogatások iránti igény az SZVZ-n kívüli régiókban volt kezdetben erőteljesebb. Hogyan látja a vállalkozói visszajelzések alapján, mennyire működőképes az SZVZ-kbe való betelepítés erőltetése? Úgy tudom, hogy ez nem elsősorban kormányzati erőltetés, hanem nagyon komoly uniós nyomás van rajtunk. Én személyesen egyáltalán nem értek egyet az SZVZ-vel, azt gondolom, hogy kidobott pénz az ott létrejövő fejlesztések támogatása. A 2014-2020-as uniós pénzeknek az az óriási feladatuk, hogy meg kell alapozniuk a 2020 utáni időszakot, ami viszont azt jelenti, hogy olyan helyekre kell fordítani a pénzt, amelyek láthatóan működőképesek és a későbbiekben is azok lehetnek. Ez azt jelenti, hogy a bekötés, infrastruktúra nélküli zsákfalvak támogatása, ezeknek a lélegeztető gépen tartása nem helyes, a pénznek biztosan lehetne jobb helyet is találni annál, mint hogy beteszem egy 300 fős kis faluba, és várom, hogy majd jól odatelepül egy középvállalat. Egy ilyen cégnek legalább 30-40 szempontot meg kell néznie, amelyek közül legfontosabbak között van az elérhetőség, a hozzáférhetőség, a szakképzett munkaerő, az oktatási intézmények közelsége. Ezeket egy kisebb településen sokkal nehezebb biztosítani. Nyilván nem azt mondom, hogy az ilyen kistelepüléseken történő fejlesztésre egy fillér uniós támogatást se adjunk, de azt igen, hogy nagyon konszolidáltan kell bánnunk az oda szánt támogatások mértékével. A fő rendezőelvnek annak kell lennie, hogy valóban azok kapjanak, ahol látszik egy növekedési, fejlődési potenciál. Ezért hívják ezeket fejlesztési pénzeknek, nem konzerválási pénzeknek, főleg nem agónia-fenntartási pénznek kell lennie. Ezért egyáltalán nem voltunk meglepve, amikor a nyári GINOP pályázat azon ágára, ami az SZVZ-n kívüli fejlesztéseket engedte, óriási volt az érdeklődés, míg az SZVZ-re csak korlátozott. És itt megint látható, hogy a piac nagyon szépen és gyorsan mond értékítéletet bármiről. Ha neki tetszik valami, azonnal reagál. Ha nem tetszik, nagyon lassan fog menni a források lehívása. Márpedig most az idő tényleg pénzt jelent, hiszen versenyt kell futnunk ahhoz, hogy a 2016-os évről úgy tudjunk beszélgetni egy év múlva, hogy az is egy jó év volt a nehézségek ellenére. Most nincs idő egymással hadakozni, össze kell fognunk, hogy a 2016-ban is ki tudjuk hozni a maximumot a forráslehívás terén.
