Forrás Dávid

Forrás Dávid

Vezető producer

Forrás Dávid mesterfokozatú egyetemi végzettséget a madridi Instituto de Empresa egyetemen szerzett vállalati kommunikáció szakon 2011-ben. Szakmai karrierjét a pénzügyi szektorban kezdte, innen került a Pénzcentrumhoz 2016-ban, ahol 2018-ig szerkesztőként dolgozott. 2022 óta a Portfolio Csoport podcastjeinek vezető producere, a Portfolio Checklist, valamint az Első Yard című műsorok házigazdája.
Cikkeinek a száma: 290
Válság ide vagy oda, az emberek napi háromszor-négyszer enni akarnak – Harsányi Zsolt az Axiálról, agráriumről, jövőképről

Válság ide vagy oda, az emberek napi háromszor-négyszer enni akarnak – Harsányi Zsolt az Axiálról, agráriumről, jövőképről

Már meghallgatható testvérlapunk, a Pénzcentrum Első Yard című podcast sorozatának legújabb része. testvérlapunk, a Pénzcentrum Első Yard című podcast sorozatának legújabb része. A második évad harmadik adása Harsányi Zsoltról szól. Az 1966-ban született Harsányi az egyik legvagyonosabb magyar, a hazai agrárium fontos figurája. Más érdekeltségei mellet alapítása óta tulajdonosa az Axiál Kft.-nek, mely egyebek mellett mezőgazdasági gépek kereskedelmével foglalkozik gyakorlatilag a rendszerváltás óta. Ennek megfelelően, Harsányi Zsolt pályáján keresztül jól bemutatható a magyar agrárium elmúlt 30 éves története is. Ebben a műsorban tehát szó volt a TSZ-rendszer széteséséről, a több szempontból zavaros 90-es évekről, az EU-s csatlakozás hozta lehetőségekről és kihívásokról, de természetesen beszéltünk még más témák mellett a 2010-es évek technológiai robbanásáról, a klímaváltozás agráriumra gyakorolt hatásáról, az energiaársokkról, és persze arról is: egyáltalán hogyan került Harsányi Zsolt az agrárium közelébe, családi vállalkozásként folytatódhat-e az Axiál története és hogyan éli meg azt ő személyesen, hogy vállalkozásai a legvagyonosabb magyarok közé repítették.

Ki az a Lantos Csaba, az Orbán-kormány új minisztere?

Ki az a Lantos Csaba, az Orbán-kormány új minisztere?

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn megerősítette azt a múlt héten már kiszivárgott információt, mely szerint lemondott Palkovics László technológiai és ipari miniszter, ezzel párhuzamosan pedig Lantos Csaba energetikai miniszterként csatlakozik az Orbán-kormányhoz. Lantossal testvérlapunk, a Pénzcentrum készített nagyinterjút még tavasszal az Első Yard című podcast sorozat részeként. Cikkünkben azt mutatjuk be, hogy milyen szakmai háttérrel rendelkezik Lantos Csaba, honnan érkezik a miniszteri székbe.

A World Trade Center tetejéről indult a gigantikus magyar ingatlansztori – Futó Péter a Corvin-negyedről, Fundy-ról, családi bizniszről

A World Trade Center tetejéről indult a gigantikus magyar ingatlansztori – Futó Péter a Corvin-negyedről, Fundy-ról, családi bizniszről

Már meghallgatható a Portfolio Csoporthoz tartozó Pénzcentrum Első Yard című podcast sorozatának új adása, mely Futó Péterről, a Fundy korább tulajdonosáról, a Futureal Csoport alapító-társtulajdonosáról szól. Futó karrierútja több szempontból is érdekes: egyfelől, a rendszerváltás után úgy csinált jelentős vagyont édességipari vállalkozásból, hogy a családjától néhány évtizeddel korábban egy cukorka- és csokoládéüzemet államosítottak. Másfelől pedig, kevés modernkori magyar vállalkozás hagyott annyira látható nyomot Budapesten, mint ahogy azt a Futureál tette a Corvin-negyed kapcsán. Ebben a műsorban főleg erről a két bizniszről, édességiparról és ingatlanfejlesztésről volt szó, de Futó Péter beszélt arról is: miért hasznos számára, hogy aktív szerepet vállal szakmai érdekképviseleti szervezetekben, és hogy milyen minták alapján tudtak családi cégként sikerre vinni egy akkora vállalkozást, mint a Futureal Csoport.

Surányi György: remegő lábbal nem lehet gólt rúgni

Surányi György: remegő lábbal nem lehet gólt rúgni

Már meghallgatható a Portfolio Checklist különkiadása, melyben Surányi Györggyel készített interjúnk hallható. Surányit azért kerestük meg, mert ő volt az utolsó olyan jegybankelnök, aki a jelenlegihez hasonló kamatszintek mellett igazgatta a központi bankot. Ráadásul, második jegybankelnöki időszakában, 1995 és 2001 között 28%-ról 11%-ra csökkent az alapkamat mértéke, így a jelenlegi helyzet értékelésén túl, arról is kérdeztük a pénzügy szakembert, hogy mi lehet a kiút abból a helyzetből, amiben most vagyunk.

Merre tovább, al-Kaida?

Merre tovább, al-Kaida?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon megjelenő podcastjének szombati különkiadása. A műsorban Kemény János, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos munkatársa volt a vendégünk azzal kapcsolatban, hogy július 31-én Kabulban egy amerikai légicsapás következtében életét vesztette Ayman al-Zawahiri, az Al-Kaida vezetője. A mai műsorban egyebek mellett szóba került, hogy ki volt al-Zawahiri, likvidálása mekkora győzelem az Egyesült Államoknak, milyen hatással lesz a merénylet az al-Kaidára, és egyáltalán mennyire releváns még a terrorszervezet a globális dzsihád térképén.

"Még mindig az aranybánya kifejezést tudom használni a vállalkozásra"

Már meghallgatható a Portfolio heti podcastjének augusztus 3-i adása. A mai podcastben egy kétrészes nagyinterjú második részét közöljük, melyet Várkonyi Balázzsal, az Extreme Digital társalapítójával, az eMag ügyvezető igazgatójával készítettünk. Kevés olyan emblematikus cége volt ugyanis a hazai internetes kereskedelemnek, mint az Extreme Digital, amely nemrég, mint brand beolvadt az eMagba, és bár az alapítók mindketten az Emag társtulajdonosai is, az Extreme Digital és az eMag egybeolvasztása jó alkalom volt arra, hogy felkérjük Várkonyi Balázst egy hosszabb interjúra. Az adásban egyebek mellett szóba került, hogy hogyan jelent meg Magyarországon az online kereskedelem az offline térben, hogy milyen lehetőségeket kínált a 2008-as válság az Extreme Digital számára, és Várkonyi Balázs beszélt arról is, hogy miképpen adták el a cégük több mint felét 2015-ben a Steinhoff Internationalnak, majd pedig hogyan vásárolták azt vissza 2018-ban. Végül pedig, azt is megkérdeztük tőle, hogy hogyan élte meg azt a napot, amikor az Extreme Digital, a márka, melyet felépített, brandként beolvadt az eMag platformba. Az interjú első része ide kattintva érhető el.

Az ügyfél kérte a főnökömet, úgyhogy adtam a főnökömet, magamat

Az ügyfél kérte a főnökömet, úgyhogy adtam a főnökömet, magamat

Már meghallgatható a Portfolio heti podcastjének július 27-i adása. A mai podcastben egy kétrészes nagyinterjú első részét közöljük, melyet Várkonyi Balázzsal, az Extreme Digital társalapítójával, az eMag ügyvezető igazgatójával készítettünk. Kevés olyan emblematikus cége volt ugyanis a hazai internetes kereskedelemnek, mint az Extreme Digital, amely nemrég, mint brand beolvadt az eMagba, és bár az alapítók mindketten az Emag társtulajdonosai is, az Extreme Digital és az eMag egybeolvasztása jó alkalom volt arra, hogy felkérjük Várkonyi Balázst egy hosszabb interjúra. Az adásban szóba került, hogy milyen volt a dohány utcai szilícium völgyben a számtech-kereskedelem a kilencvenes évek végén és a 2000-es évek elején, hogy miképpen lehetett együttélni a brutálisan alacsony marginokkal, hogy egy ravasz húzás és az EU-s csatlakozás hogyan repítette az Extreme Digitalt jóval a versenytársai elé, s hogy miért kellett perre menniük az egyik nagy fotós márkával.

150 nap a pokolban: mi történt eddig Ukrajnában, és hol lehet innen a kiút?

150 nap a pokolban: mi történt eddig Ukrajnában, és hol lehet innen a kiút?

Rendhagyó, szombati adással jelentkezik a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon megjelenő podcastje. A mai műsor egyetlen témája a 150. napja tartó orosz-ukrán háború.  Az adás első vendége Sz. Bíró Zoltán történész, akivel más témák mellett a konfliktus történelmi hátteréről, az ukrán-orosz viszonyról, valamint arról beszéltünk, hogy milyen hatással lehet a háború Oroszországra és Vlagyimir Putyin megítélésére. Az adás második részében Resperger István ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katonai Nemzetbiztonsági Tanszékének vezetője volt a vendégünk, akit leginkább a konfliktus katonai aspektusairól kérdeztünk, valamint arról, hogy milyen szakaszokra osztható eddig a háború, milyenek Ukrajna kilátásai, és hogy kulturálisan milyen attitűd-különbségek fedezhetők fel az orosz és az ukrán hadsereg között. A mai adás harmadik vendége volt Varga Réka egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karának dékánja. A nemzetközi jogászt egyebek mellett arról kérdeztük, hogy hol tartanak azok a nemzetközi bírósági eljárások, melyeket a háborúval kapcsolatosan indítottak, és hogy miképpen nézhet majd ki a háború utáni felelősségre vonás.

400 ezerért okostelefont? Megőrültél?

Magyarországra is elért az iPhone X-őrület, november elejétől már itthon is kapható az Apple legújabb okostelefonja, ami minden idők legdrágább iPhone-ja. Legalább 380 ezer forintot ki kell fizetni érte és több hetes várólistára számíthatunk, így ha karácsonyra szánjuk, akkor nem lehet sokáig húzni a megrendelést. Évek óta az iPhone X kapta a legtöbb újítást az előző modellhez képest, de vajon tényleg annyival több, jobb és szebb, hogy megérje a kifizetni érte közel 400 ezer forintot, amikor féláron is vehetünk csúcsmobilt? Erre próblunk válaszolni pár napos tesztünk után, amihez a készüléket az iBro Store and Service biztosította.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt van Orbán Viktor bejelentése: minden kistelepülésen élőt érint
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.