Előkerült Kim Dzsongun húga és kiosztotta Dél-Koreát

Előkerült Kim Dzsongun húga és kiosztotta Dél-Koreát

Miután több hónapig szinte semmilyen nyilvános eseményen nem lehetett látni Kim Dzsongun húgát, Kim Jodzsongot, a héten kiadott egy közlemény, melyben keményen kritizálni kezdte Dél-Korea vezetését - írja a CNN.

Eldőlt, hogyan kell irtani a patkányokat Budapesten

Döntött a főváros a kártevőirtással kapcsolatos közbeszerzésről, a következő két évben az RNBH Konzorcium végzi a patkányirtást Budapesten - közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint a feladatot korábban is ez a cég látta el, de a jövőben teljesen más követelményeknek kell megfelelnie.

Kínai tudósok szerint óriási lepedőkkel lassítható a gleccserek olvadása

Kínai tudósok szerint óriási lepedőkkel lassítható a gleccserek olvadása

A Kínai Tudományos Akadémia Északnyugati Intézetének kutatói augusztusban a Szecsuán tartományban található Dagu gleccser egy 500 négyzetméteres területét ökotextillel borították be. Két és fél hónappal később a tudósok megállapították, hogy a beborított területből egy méterrel kevesebb tűnt el, mint a nem lefedett régióból.

Több tucat koronavírus-vakcinát semmisített meg egy összeesküvés-hívő gyógyszerész

Több tucat koronavírus-vakcinát semmisített meg egy összeesküvés-hívő gyógyszerész

Őrizetbe vett az amerikai Grafton város rendőrsége egy gyógyszerészt, aki több száz dózisnyi koronavírus-vakcinát próbált szándékosan használhatatlanná tenni - írja az AP. A gyógyszerész szó szerint a világvégére készült: úgy gondolja, az amerikai kormány egy hatalmas kibertámadással készül megsemmisíteni az ország áramellátását, ezért fegyvereket és élelmet kezdett el nagy mennyiségben felhalmozni. Felesége válópert indított.

Átveszi a használt étolajat az Aldi

Átveszi a használt étolajat az Aldi

A használt étolaj visszagyűjtésére lesz lehetőség az Aldi néhány kijelölt üzletében. A Biofilter Környezetvédelmi Zrt.-vel kötött megállapodásnak köszönhetően az Aldi 11 áruházánál indul tesztüzem.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Jelzáloghitel-elengedés 2025: milliókkal csökkentheted a tartozásodat, szinte csak igényelni kell
RSM Blog

Bérszámfejtés 2025

Az RSM szakértői összefoglalták, hogy a vállalatoknak, a munkáltatóknak milyen, 2025 januárjától érvényben levő...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.