Felfedezték a kutatók a jóllakottságért felelős agyi mechanizmust
Megfejtették a jóllakottságért felelős agyi mechanizmust izraeli és brit kutatók - közölte az izraeli Weizmann Tudományos Intézet (WIS).
Megfejtették a jóllakottságért felelős agyi mechanizmust izraeli és brit kutatók - közölte az izraeli Weizmann Tudományos Intézet (WIS).
A budapesti Matild Palotában nyitja meg első európai Spago éttermét nyár elején Wolfgang Puck Michelin-csillagos osztrák sztárséf, aki 27 éve készíti a hollywoodi Oscar-gálák menüjét.
A Forbes amerikai üzleti magazin számítása szerint jelenleg a Barcelona a világ legértékesebb labdarúgócsapata. A katalán együttes értéke 4,76 milliárd dollár, és ezzel megelőzi a 4,75 milliárd dollárt érő, előző években első Real Madridot.
Műszaki hiba miatt elhalasztották az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Mars-helikopterének első, vasárnap estére - közép-európai idő szerint hétfő hajnalra - tervezett tesztrepülését, amely az első lett volna egy idegen bolygó felszínén.
Legalább 12 ezren jelen lehetnek majd az amszterdami Johan Cruijff Arénában a nyári labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzésein.
Magántranzakció keretében 3,25 millió dolláros (986 millió forint) rekordáron kelt el egy kiváló állapotban fennmaradt példány az Action Comics amerikai képregénysorozat első, 1938. júniusi füzetéből, amelyben elsőként tűnt fel Superman, a képregényipar egyik legsikeresebb és legnépszerűbb szereplője.
A pandémia alatt vidékre menekülők mentettek meg egy spanyol hegyvidéki falucskát a teljes elnéptelenedéstől. A spanyol-francia határ közelében lévő Gósolt, egy ideig Pablo Picasso is látogatta - írja a Qubit.
Sorra veszi az abszurdabbnál abszurdabb fordulatokat Matt Gaetz floridai republikánus képviselő szexuális zaklatási és embercsempészeti ügye. Az amerikai sajtóban megjelent információk szerint Matt Gaetz ellen egy kiskorú zaklatásához köthetően nyomoznak, viszont új, nem megerősített bizonyítékok szerint Gaetz apját a légierő egy hírszerzési tisztje 25 millió dollárra zsarolja a vizsgálattal azért, hogy ki tudjanak szabadítani Iránból egy tavaly óta halottnak hitt amerikai magánnyomozót.
Leváltották az Egyesült Államok Különleges Műveleti Parancsnokságának (SOCOM) diverzitási és befogadási vezetőjét, mert egy tavaly júniusi Twitter-posztban Adolf Hitlerhez hasonlította Donald Trumpot.
Tűzvész miatt kiürítették és lezárták a négy amerikai elnök hatalmas arcképét mintázó Mount Rushmore-t az Egyesült Államok Dél-Dakota államában hétfőn.
A zimbabwei kormány drákói szigorral, harminc évig terjedő börtönbüntetéssel sújtaná a rézlopást, miután súlyos áramkimaradásokat okozott az országban a rézvezetékek eltulajdonítása.
Megújul Budapesten a pasaréti ferences plébánia, a rendház és a templom környezete, valamint egy új közösségi ház is épül vele szemben - írja a Magyar Kurír.
Botswana 287 elefánt leölésére adott zöld jelzést, mindezt azért, hogy felpörgessék a vadászati iparágat – számol be a hírről a Bloomberg.
Az előző évhez képest átlagosan csaknem 10 perccel nőtt tavaly az emberek napi alvásideje 14 országban - derül ki egy új tanulmányból, amely azzal magyarázza a növekedést, hogy a járványügyi korlátozások miatt az emberek nem maradnak ki késő éjszakáig, hanem otthon töltik az estéket.
Többször is elesett Joe Biden elnök ma az Andrews légitámaszponton, ahogy az Air Force One lépcsőjén próbált feljutni az elnöki különgépre - írja a New York Post.
A repülés karbonsemlegességét szolgálja az a kutatás, amely a repülőgépgyártás vezető kutatóinak részvételével megkezdte a 100 százalékban fenntartható forrásból származó repülőgép üzemanyag, az SAF (sustainable aviation fuel) repülés közbeni tesztelését egy Airbus A350 szélestörzsű utasszállító repülőgépen – olvasható az Airbus közleményében.
A tavalyi év december 19-ei sorsolásán megszületett az Ötöslottó több mint 63 éves történetének ötödik legmagasabb nyereménye, hiszen egy magyar szerencsés közel 4 milliárd forintnak örülhetett. A játékosnak a sorsolás másnapjától számított 90 napon belül kellett jelentkeznie a Szerencsejáték Zrt.-nél, amelyet a napokban meg is tett.
Egy amerikai Youtuber 100 darab magyar származású HD-18-as mesterlövész-fegyvert szerzett be fű alatt, majd aranyáron kezdte el őket árulni, amiért országos botrány robbant ki az Egyesült Államok fegyverrajongóinak körében.
Kapcsolatot talált a rendszeres húsfogyasztás és a nem daganatos betegségek hosszú sora között egy nagy létszámmal végzett brit kutatás.
Az FKF Nonprofit Zrt. ismét megkezdte Budapest tizenkilenc zöldövezetes kerületében a zöldhulladék járatszerű begyűjtését, az "FKF logós" zsákokat hetente egyszer, meghatározott napon szállítja el a társaság.
Fejhallgatóval, feministákkal és ciklustetővel kezdjük az évet, amelyben már Viktortól is elhatárolódunk, viszont...
Az RSM szakértői összefoglalták, hogy a vállalatoknak, a munkáltatóknak milyen, 2025 januárjától érvényben levő...
Egy barna papírtáskával kezdődött és súlyos környezetrombolásba torkollt a bevásárlást segítő szatyrok evolúciója....
Mindig szomorú leszek, amikor hitelspirálban, vagy annak a határán levő ügyfelekkel beszélek. Ennek az egyik legfőbb...
Ma kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb...
A K&H Bank brókercége új lehetőséget indított, havi rendszeres megtakarítás ETF-ekbe. Hasonlóan működik, mint...
Ijesztően gyorsan melegszik a klíma.
Nem úgy sikerült a bankok extraprofitadó csökkentése, ahogyan azzal Nagy Mártonék számoltak.
Milyen politikus lesz a Tesla első embere?