A fejlett világ legsúlyosabb válsága köszöntött be 1929-ben, egy olyan világgazdasági örvény, amely a történelmet durván eltérítette. A nagy gazdasági világválság - ahogy ezt azóta nevezzük - a 20. század legmélyebb és leghosszabb recessziója volt, amely egyben a legnagyobb kiterjedéssel is bírt, vagyis a legtöbb országot érte el. Mára ez a többéves mélyrepülés nemcsak a gazdaságtörténelmi alapműveltség részévé vált. Hanem egy olyan eseménnyé, amiről még így közel 100 évvel később is rendszeresen beszélünk, a közgazdászok pedig továbbra is aktívan kutatják, hogy pontosan mi játszódott le akkor.
Ebben a cikkben arról lesz szó, hogy mi történt és mekkora kár érte a világot azokban az években. Hogy mindezt mi okozta, hogyan tudott ennyire elmélyülni a recesszió, annak már egy külön cikket kell szentelnünk. A nagy gazdasági világválság tényleges okainak a belátása ugyanis nem annyira magától értetődő. Tekintsük most át, hogy pontosan mi is zajlott le a gazdaságban akkor, kezdve az Egyesült Államokkal, ahonnan az egész elindult.
A jó dolgok nem tartanak örökké
Az 1920-as évek remekül indultak az Egyesült Államokban, az erőteljes gazdasági növekedés (a "Roaring Twenties" időszaka, ami magyarul a száguldó húszas éveket jelenti) hatására durván megduplázódott az ország vagyoni helyzete 1920 és 1929 között. Az emberek rendkívül optimisták voltak a jövővel kapcsolatban és egyre elterjedtebbé váltak a tőkepiaci befektetések is. A jó gazdasági mutatók mellett szárnyaló részvénypiaci sztorikból szinte senki sem akart kimaradni. Olyannyira nem, hogy elkezdett elterjedni az a jelenség is, hogy az emberek hitelre (tőkeáttétellel) is hajlandóak voltak már befektetni. Ez egy olyan időszak volt, amikor a kisbefektetők tömegei veszítették el (először) a realitásérzéküket, majd nem sokkal később a vagyonukat.
1929 október 24-én bekövetkezett az, ami a gazdasági ciklusok természetéből adódóan szinte elkerülhetetlen. Ahogy a természetben, úgy a gazdaságban is elképesztő erővel bír a "visszatérés az átlaghoz" nevű jelenség, más szóval: a felívelések sosem tartanak örökké. Sem a reálgazdaságban, sem pedig a pénzügyi piacokon.
Amikor pedig a tőkepiaci árfolyamok túl messzire kerülnek a reálgazdasági realitásoktól - és a vállalatok tényleges profittermelő képességével nem összeegyeztethető a részvényeik ára - akkor előbb-utóbb mindig jön egy csúnya korrekció. Rosszabb esetben pedig ez akár pánikot is szülhet.A részvényesek pechére akkor októberben ez a rosszabb eset következett be. Azon a bizonyos október 24-i napon erőteljes esés indult meg, ami hamar pánikot szült a befektetők körében. Azóta erre a napra fekete csütörtökként emlékezünk. A nagy esést még durvább zuhanás követte a fekete kedden - október 29-én. Hogy érzékeljük a károk mértékét, érdemes azt kontextusba helyezni:
A tőzsdén elszenvedett veszteségek ekkoriban a teljes szövetségi költségvetés tízszeresére rúgtak! Ez több pénz volt, mint amit az USA az első világháborúra költött összesen.
90%-os veszteség
1930-ra a részvényárfolyamok durván az értékük 90 százalékát veszítették el, akik pedig túl nagy tétben (vagy hitelre) fogadtak a jó időkre, egyhamar nincstelenekké váltak. De a sötét felhők még csak most kezdtek el igazán gyűlni az ország felett.
A 20-as évek túlhajszolt, túlzottan optimista hozzáállása vezetett a nagy tőzsdei összeomláshoz, de az igazi bajt a következmények jelentették. Számos (több ezer!) bankot ugyanis magával rántott ez a pénzügyi összeomlás, és az az ördögi kör alakult ki, hogy az emberek rettegni kezdtek a további veszteségektől. Az ilyen toxikus bizalomhiány pedig szinte mindenkit arra sarkalt, hogy visszafogja a kiadásait. Mindenki hirtelen ultra óvatos lett, ami azonnal elindította a teljes amerikai gazdaságot a recessziós lejtőn.
Kép forrása: Getty Images
Bankcsőd bankcsőd hátán
A helyzet igen hamar bankválságba torkollott, nemcsak a közvetlen piaci veszteségek miatt, amiben egyes bankok nyakig benne voltak, hanem a kapcsolódó hitelveszteségek miatt is. Ezt tetőzte ráadásul a súlyos bizalomvesztés és a tömeges pénzkivételek megindulása. 1930 novemberére 800 bank ment tönkre, míg egy évvel később ez a szám már átlépte a 2000-et (ekkoriban számos kicsi bank volt az USA-ban).
1933-ig a bankcsődök száma 9000 fölé is eljutott, ami történelmi rekord.
A bizalmatlanság, mint egy vírusos fertőzés, úgy terjedt el az országban, és a gazdaságpolitika nem igazán találta rá az ellenszert. Hervert Hoover, amerikai elnök az aranystandard fenntartása mellett döntött, annak ellenére, hogy ez a monetáris politikai felállás erősen hátrányos volt a pénzhiányos, gyenge kereslettel bíró gazdaságban. Hogy mennyire rendkívül rossz lépés volt ez, azt csak a későbbi elemzések fejtették meg.
Mindenkit magával rántott
Az aranystandard-rendszer, illetve a politika kétségbeesett protekcionista próbálkozásai ahhoz vezettek, hogy ez a válság rendkívül hamar kiszabadult Amerikából. Mind a fejlett mind a fejlődő országokat súlyos csapásként érte ez az Amerikából kiinduló gazdasági sokkhatás. A globális kereskedelem durván a felére esett vissza, és több olyan exportra termelő iparág is volt, ami egyes országokban szinte teljesen bedőlt.
Különösen a kiterjedt nehéziparral bíró nagyvárosok szenvedték meg ezt a felfordulást, de a nyersanyagárak zuhanása miatt a mezőgazdaságban dolgozók sorsa is hamar rosszra fordult. Nem meglepő módon a munkaerőpiac teljesen felborult, és a munkanélküliségi ráta szárnyakat kapott a legtöbb országban. Az USA-ban 25%-ig emelkedett, de volt olyan ország is, ahol már a 33%-ot is elérte. És ezek átlagok természetesen, az előbb említett nehézipari városokban a helyzet katasztrofálissá vált.
Továbbá érdemes még azt is tudni, hogy a magas munkanélküliség önmagában nem tükrözi a teljes valóságot. Még sokkal többen voltak ugyanis azok, akiknek bár volt munkája, de kényszerből csak fél vagy negyedállást végezhettek. Vagy éppen olyan munkát, ami egyáltalán nem a szakmájukhoz vagy a képzettségükhöz passzolt.
A gazdaság mélyrepülését összesítő GDP-statisztikák szerint 1929 és 1933 között az USA-ban durván 30 százalékos volt a visszaesés, míg a világ GDP-je nagyjából ennek a felével zsugorodott. Azóta nem láttunk ilyen mértékű recesszió a világban.
Kép forrása: Getty Images
A veszteségek politikai ára
A gazdasági veszteségeken felül természetesen súlyos emberi, társadalmi és politikai ára is volt mindennek. Szinte minden országban komoly átalakulást indított be a nagy gazdasági válság és rendkívül megerősödtek a szélsőséges felhangok a politikában.A legsötétebb politikai következményeket egyértelműen Németországban találjuk, ezért ebben a cikkben ezt a hatást mindenképpen ki kell emelnünk.
A németek miután elvesztették az első világháborút még számos megaláztatásban részesültek. A területi elcsatolások mellett irreálisan magas jóvátételt kellett fizetniük, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy teljes pénzügyi összeomlás menjen végbe az országban 1923-ban. Ezek a körülmények már jó alapot szolgáltattak a nácik politikai szervezkedésének, de még nem hozott számukra igazi áttörést.
Az 1920-as évek második felében Németország magához tért és 1929 beköszöntéig kifejezetten jól kezdett menni náluk a gazdaság. Ebből kifolyólag Adolf Hitler népszerűsége ekkoriban még egyáltalán nem volt kimagasló, és az 1928-as választásokon igen csúfos 2,6 százalékos eredményt ért csak el a nácik pártja, az NSDAP.
A nagy gazdasági világválság viszont teljesen megváltoztatta a politikai erőviszonyokat, és Hitler retorikája egyre sikeresebbnek bizonyult az elkeseredett németek számára.
Németországot nagyon súlyosan érintette a válság kitörése: már 1931-ben teljesen elvesztette a kontrollt a gazdaságpolitika, hiszen egyszerre estek el fontos amerikai hitelcsatornáktól és kerültek súlyos gazdasági nyomás alá. A munkanélküliség 1932-re már 25 százaléknál járt, amire a kormányzat nem tudott érdemben reagálni a beszűkült fiskális mozgástere miatt. De amennyi mozgástere lett volna, azt se használta ki a kormányzat, ugyanis rettegtek, hogy újabb hiperinflációt okozhatnak a többletköltekezésükkel. Ebben az elkeseredett környezetben pedig nem volt túl meglepő, hogy sokan radikalizálódtak és egyre fogékonyabbá váltak Hitler retorikájára.
A nácik felemelkedése
1932-ben a következő szövetségi választáson - amikor a német munkanélküliség már 30 százaléknál járt - a nácik első helyen végeztek 37 százalékkal. 1933 január 30-án pedig Hitlert kinevezték kancellárnak, amit követően a nácik agresszívan bebetonozták a hatalmukat. Az a tény, hogy ennyire együtt járt a nagy gazdasági válság okozta szenvedéssel Hitler és a nácik felemelkedése, igen erős kapcsolatot valószínűsít.
Tudományosan ezt nem lehet igazolni, de mégis feltételezhetjük, hogy jelentős részben ennek a válságnak a következménye az a sötét háború, ami 1939-ben kirobbant Európában. Persze nem kizárt, hogy egyébként is ilyen rossz irányba tartott a világ (olasz fasiszta folyamatok, Japán terjeszkedése, és még sorolhatnánk), illetve az is igaz, hogy már az első világháború helytelen lezárása is jól megágyazott a második világégésnek. De ettől még az a fenti együttállás, hogy a munkanélküliek dühét meglovagolva ért el ekkora áttörést Hitler, az nagyon elgondolkodtató.
Az 1929-33-as nagy gazdasági válság egyértelműen meghatározta a világtörténelem alakulását és joggal foglalkoztatja máig a tudósokat ez az időszak. Annak a megértése, hogy pontosan miért is tört ki és mitől lett ennyire súlyos ez a visszaesés, sokáig nem volt egyértelmű. De mára a közgazdaságtudomány azért eljutott oda, hogy elég nagy bizonyossággal állít erről valamit. Hogy pontosan mit, azt egy következő cikkünkben meséljük el.
Címlapkép forrása: Getty Images
