Prémium

Ilyen egy igazi magyar sikersztori (x)

Portfolio
A rendszerváltáskor alapított Delta Truck Kft. 5 alkalmazottal és 1 millió forintos tőkével vágott neki a haszongépjármű forgalmazásnak, az azóta eltelt bő két évtizedben azonban hatalmasat bővültek: jelenleg 70 alkalmazottal és 2 milliárd forintos tőkével rendelkeznek. Idén egy szlovák leányvállalaton keresztül külföldi piacra is léptek, és a bérautó flotta bővítését is tervezik. A cég ügyvezető igazgatójával, Stefkó Péterrel beszélgettünk.
Portfolio: Mikor alapították, és milyen fejlődési pályát járt be a Delta Truck azóta?

Stefkó Péter: A Delta Truck Kft.-t 1991-ben, a VIA Bérautó Kft.-t pedig 1994-ben hoztuk létre. Mind a kettő fontos, ugyanis a VIA Bérautó a Delta Truck leányvállalata, melyen keresztül az anyacég teljes termékkínálata, sőt, azon kívül számtalan különböző méretű és rendeltetésű haszonjármű elérhető azok számára, akik nem vásárolnának, hanem bérbe vennének haszongépjárműveket. A cég profilja már eredetileg is használt teherautók forgalmazása és szervizelése volt, de ez azóta új gépkocsik eladásával és bérbeadással bővült. Mindkét céget a fuvarozás és szállítmányozás területén több évtizedes tapasztalattal rendelkező magyar magánszemélyek alapították. A Delta Truck körülbelül 650 haszongépjárművet ad el évente, a VIA Bérautó pedig 550 haszongépjárműből álló bérflottával rendelkezik. Ez ma Magyarországon a legnagyobb bérautós flotta. A Delta Truck egyrészt szervizelést és vizsgáztatást is vállal, másrészt finanszírozási- és szolgáltatáscsomagokat kínál, legyen szó használt járműhöz kötött Casco biztosításról vagy éppen hosszú távú járműbérlésről.

P.: Számokban kifejezve hogyan bővült a cég az elmúlt bő két évtizedben?

S. P.: Az alapításkor 1 millió forintos tőkével és 5 alkalmazottal rendelkeztünk, jelenleg már 70 fővel dolgozunk, 8 milliárd forintos az éves árbevételünk, a cég saját tőkéje pedig körülbelül 2 milliárd forintot tesz ki.

P.: Melyek voltak az elmúlt évek legfontosabb beruházásai, és milyen forrásból valósították meg ezeket?

S. P.: 2002-ben adtuk át a szigetszentmiklósi telephelyünket, itt kínáljuk eladásra a nagy haszongépjárműveket, 2006-ban pedig a IX. kerületi bázisunkat adtuk át, ahol a kis- és közepes teherautókat áruljuk, szervizeljük és adjuk bérbe. A nagy beruházásokat banki hitelből valósítottuk be, de ezeket azóta már visszafizettük. Jelenleg nem ilyen jellegű beruházásokra készülünk, hanem a bérautó parkunk fejlesztését tervezzük. A bérautó flottánk jelentősen bővült már az elmúlt egy évben is, amelynek a finanszírozásában a CIB Bank segített nekünk, 500 millió forint erejéig részt veszünk a Növekedési Hitelprogramban. Emellett idén elindítottuk Szlovákiában egy leányvállalatunkat, itt a cél az, hogy megvessük a lábunkat ezen a piacon is.

P.: Foglalkoznak már a vállalat vezetésének utódlásával, a stafétabot átadásával?
S. P.: A cég egy jól strukturált menedzsmenttel rendelkezik, minden ágazatnak és területnek megvan a maga felelőse. Ugyan én vagyok az egyszemélyes vezető, de viszonylag kevés operatív feladatom van. Ennek ellenére egyszer majd foglalkoznom kell a cég utódlásának kérdésével, de most még nem gondolkozom ezen.

Ilyen egy igazi magyar sikersztori
A megjelenés támogatója a hazai vállalatok szakértő partnere, a CIB Lízing Zrt.

Mit mond a szakértő?

Ilyen egy igazi magyar sikersztori
Sikertényezők Szabados Richárd, a CIB KKV és Lízing Üzletágak vezetőjének szemével: - Kiemelkedő szakmai tapasztalat. - Folyamatos, megfontolt fejlesztések. - Jól strukturált, profi menedzsment.

(x)
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ők a világ legjobb katonái, mégis kevesen tudják, mit csinálnak - Íme a nagy kommandós sztori
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Ez is érdekelhet
gránit bank