A magyar kormány a már tavaly elhatalmasodni kezdő inflációt idén február után egy ideig „háborús inflációnak” nevezte, amivel arra utalt, hogy az egyre gyorsuló áremelkedést szerinte Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja okozná. Később a „háborús” jelzőt fölváltotta a „szankciós” minősítés; ez azt jelentené, hogy az infláció mégsem Putyin háborújának, hanem „Brüsszel” Oroszország elleni szankciós politikájának következménye.
Az persze ismeretes, hogy a sokféle jelentésű Brüsszelen belül itt az EU Tanácsáról van szó, amelynek egyhangú „igen” szavazata (beleértve a magyar kormány szavazatát) szükséges volt a szankció-javaslatok jóváhagyásához.
Ugyanakkor azonban az, hogy a szóban forgó összefüggés valóban fönnáll-e, azaz valóban a szankciók okozták- e a magyar infláció több mint két évtizede nem látott szintre történt gyors fölemelkedését, nem hit vagy sűrű ismételgetés kérdése, hanem tények alapján vizsgálható probléma.
A „post hoc ergo propter hoc” elv nyilván hamis: ha B esemény A után következett, abból még nem következik az, hogy B A következménye. Ha azonban B megelőzi A-t, akkor már B nem lehet A következménye. Illetve csak akkor lehet mégis, ha A-nak tényleges megjelenése előtt is volt valamilyen hatása – példánkban akkor, ha a háborúra már korábban sokan komolyan számítottak volna.
De nem számítottak rá: hazánkban és általában az EU-ban szinte senki sem vette igazán komolyan a február 24. előtti Ukrajna körüli orosz-belarusz hadgyakorlat fenyegetését.
Infláció az Európai Unióban és azon belül – illetve azon felül – nálunk
Az EU-t is be kell kapcsolni az elemzésbe, mert az utóbbi időben a többi tagországban is gyorsult az infláció. Amennyiben ez a gyorsulás nálunk és az EU-ban erős párhuzamosságot mutat, annyiban közös okokra kell gondolnunk, és közöttük megint csak fölmerül a háború és/vagy a szankciók.
Most már a tényekre térve, az első szankciókat 2014 márciusában hozta az EU Tanácsa, akkor még „csak” a Krím orosz annektálása, valamint a luhanszki és donyecki „népköztársaságok” fegyveres erőszakkal és nyílt orosz támogatással történt létrehozása miatt. 2022. február 24. után azonban közhellyé vált az a fölfogás, hogy a Nyugat politikája egészen addig minden vonatkozásban legalábbis erőtlen volt; ha nem is támogatta, alig bátortalanította el Oroszországot az agresszió folytatásától. Egyebek mellett komoly szankciók sem voltak.
Ami pedig a (fogyasztóiár-)inflációt illeti, az az EU-ban és azon belül Magyarországon is 2017 előtti néhány évben alig volt évi nulla százalék fölött. Az EU-ban 2017-ben 1,6 százalékra emelkedett a mutató; nálunk valamivel nagyobbat ugrott, 2,4 százalékra. A következő 3 évben az EU-ban mérséklődő tendencia érvényesült: 2018-2020-ban 1,8, 1,4, 0,7 százalék áremelkedés. Nem így nálunk, ahol kissé tovább gyorsult a pénzromlás: 2,9, 3,4 és 3,4 százalékos volt. Ezután 2021-ben gyorsulás volt itt is, ott is, de az ütem nálunk (5,2 százalék) már közel kétszeresen meghaladta az EU átlagát (2,9 százalék). Az 1. ábrán, immár havi adatok alapján, láthatjuk, hogy 2021 utolsó hónapjaitól mérsékelt infláció-gyorsulás volt megfigyelhető hazánkban és az EU-ban is. Azonban a görbék párhuzamossága ez év júniusában megszűnt.
Attól kezdve az infláció gyorsulása nálunk sokkal rohamosabb volt, mint az EU-ban; a két inflációs ráta (21,9 illetve 11,5 százalék) különbsége idén októberre meghaladta a 10 százalékpontot.
Ami az – idén már februártól egyre-másra elhatározott – szankciók szerepét illeti, le kell szögeznünk, hogy ilyen szerep csak a magyar és az EU-adat közös részében, azaz az EU szintjén a miénknél alacsonyabb mértékű pénzromlásban lehet. Ez persze durva becslés, de meggyőző bizonyítékok nélkül nehéz lenne azt állítani, hogy a szankciók nálunk erősebb inflációs hatást gyakorolnak, mint a közösség átlagában – és kifejezetten nem is állított ilyet senki.
Emellett az EU miénknél lassabb inflációjában is fontos szerepe volt a már jóval a háború előtt, 2021 második felében jelentősen emelkedő földgáz- és olajáraknak.
Hazánkban az energiahordozók átlagos importárai már 2021 utolsó hónapjaiban több mint kétszeresen meghaladták az egy évvel korábbi szintet. Ez a rezsicsökkentés által nem érintett területeken növelte a fogyasztói árakat nálunk is. A pénztömeg növekedését a koronavírus-válság gazdasági növekedést lassító hatásának ellensúlyozása érdekében különféle monetáris intézkedésekkel ösztönözték. Az eurót bevezetett országok központi bankjainak – az ún. eurórendszernek – a konszolidált mérlegfőösszege 2017 és 2019 decembere között 4,5, 2019 és 2021 decembere között viszont 83 százalékkal nőtt, és a Magyar Nemzeti Bank mérlegfőösszege is 2020-ban indult gyors növekedésnek. Ennek keresletnövelő hatása is fűtötte az inflációt.
Mindez azt jelenti, hogy a szankcióknak nemcsak a magyar inflációs többletben nem lehetett semmiféle szerepük,
de az EU átlagos, „közös” inflációjában is csak más, távolról sem csekély jelentőségű tényezők mellett érvényesült a hatásuk. Ez egyértelműen megállapítható, annak ellenére is, hogy nem tudunk (alaposabb elemzéssel, matematikai statisztikai eszközök alkalmazásával is csak kevéssel tudnánk) ennél pontosabbat mondani.
A magyar inflációs többletben nyilvánvalóan fontos szerepe van az idei országgyűlési választásokat megelőző nagy téli pénzosztásnak (13. havi nyugdíj, CSOK-kedvezmények, a 25 év alatti fiatalok SZJA-mentessége, 2021-es szja előlegek széles körű visszafizetése, stb.) Emellett a folyó fizetési mérleg megnövekedett hiányával, különféle európai pénzek (strukturális alapok, Új Generációs vagy újjáépítési alap) megszerzésének bizonytalanságával és más tényezőkkel összefüggő forintleértékelődés és árfolyam-bizonytalanság is gerjeszti az inflációt.
A gazdasági növekedés lassulása az Európai Unióban; kicsivel nagyobb visszaesés hazánkban és sokkal nagyobb Oroszországban
Az infláció gyorsulása mellett föltűnő a magyar GDP-növekedés erős lassulása, csökkenésbe fordulása is (2. ábra). A kormány ennek kapcsán ugyancsak az Oroszország elleni szankciók hatását hangsúlyozza. Az ilyen hatás persze nem vitatható, az azonban ismét csak nyilvánvaló, hogy ez aligha okozhat – a szankciók egy része alól még „fölmentést” is kapó – Magyarországon erősebb negatív hatást, mint az EU átlagában. Márpedig az EU átlagában a lassulás jóval kisebb mértékű, mint nálunk; ezt a 2. ábra jól mutatja.
Ez a különbség valójában nem is meglepő. Ez sem független a föntebb tárgyalt honi nagy téli pénzosztástól.
Tulajdonképpen – makroökonómiai ismereteink szerint – nincs természetesebb dolog annál, mint hogy egy effajta konjunktúra-élénkítő lökés reálnövekedést ösztönző hatása néhány hónap után kifullad. Sőt szűk keresztmetszetek és más rugalmatlanságok miatt visszájára is fordulhat: a növekedés akadályává válhat. És már csak az inflációt táplálja – egy ideig – a korábbinál erősebben. Ugyanígy „speciális magyar” tényező a már említett forintleértékelődés (amely az adott körülmények között inkább bizonytalanságot, mint exportösztönzést jelentett). Az energiaárak aránytalan növekedéséből fakadó kedvezőtlen reálgazdasági hatásoknak is volt és van szerepük – de az persze nemcsak bennünket sújtó speciális tényező.
A kormány állításának az is része, hogy a szankciók az EU-nak (és azon belül hazánknak is) nagyobb károkat okoznak, mint az orosz gazdaságnak. Valójában az orosz GDP-növekedés a háború kezdetétől fogva – a szankciók erős hatásától nyilvánvalóan távolról sem függetlenül – fokozatosan jelentős mértékű csökkenésre váltott. Ennek a 2. ábrán látható tragikus képével összevetve föl sem tűnik az EU GDP-növekedésének – előbbivel, az összehasonlíthatóság érdekében, az ábrán egyformán skálázott – minimális mértékű lassulása.
Összefoglalás
2021-től gyorsult az infláció és 2022 közepétől visszaesett a gazdasági növekedés az Európai Unióban, azon belül – nagyobb mértékben – hazánkban is.
- Az olyan nézetek, amelyek szerint Magyarországon mindkét bajt túlnyomó részben – netán kizárólag – Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja és/vagy az agresszor ellen „Brüsszel” által foganatosított gazdasági szankciók okozták, tévesek. Noha e tényezők ilyen hatása nem vitatható, de két további tényezőcsoportról nem szabad megfeledkezni.
- Egyrészt, a növekedés kifulladásában az EU-ban általában és azon belül nálunk távolról sem csak ezeknek volt fontos szerepük.
- Az energiaárak már a háború előtt is aránytalan emelkedése rombolóan hatott a gazdaság teljesítményére.
- Ez az infláció fölgyorsulásához is hozzájárult, és ugyancsak hozzájárult az utóbbihoz a koronavírus-válság hatásának ellensúlyozása érdekében korábban jelentősen megnövelt pénztömeg és a lecsökkentett kamatlábak keresletnövelő hatása.
- Másrészt, ezekkel az – EU-ban és azon belül hazánkban egyaránt ható – tényezőkkel nem lehet megmagyarázni azt, hogy nálunk az infláció 2022 utolsó hónapjaiban már 10 százalékpontot meghaladó mértékben gyorsabb volt, mint az EU átlagában, és a reálnövekedés visszaesése is nagyobb mértékű, mint a társországok átlagában. Ehelyett figyelembe kell venni három külön magyar tényezőt.
- Az egyik ilyen tényező az, hogy az infláció gazdaságpolitikai „fölfűtése” nálunk korábban, már 2017-től elkezdődött.
- A főleg a külső pénzügyek (EU-pénzek) bizonytalanságai és a folyó fizetési mérleg növekvő hiánya miatti jelentős mértékű forintleértékelődés is táplálta a magyar inflációt.
- Utoljára, de nem utolsó sorban: az idei országgyűlési választások előtti nagy téli pénzosztás növekedés-élénkítő hatása az idő múlásával egyre inkább kifulladt, részben visszájára is fordulhatott; késleltetett hatása azonban fokozódó mértékben táplálta az inflációt. Ez úgy történt, ahogy az egyetemi makroökonómia órákon tanítjuk. A szemünk előtt valósággá váló elmélet helyett fölösleges új ötletekkel előállni.
- A mindenki számára hozzáférhető adatok alapján pillanatok alatt belátható, hogy az Ukrajna elleni orosz háború és az annak kapcsán bevezetett szankciók összehasonlíthatatlanul súlyosabb károkat okoztak Oroszországnak, mint az EU-nak vagy azon belül Magyarországnak. Az ezzel ellentétes nézeteknek semmilyen valóságos alapja sincs.
Soós Károly Attila az ELKH Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaságtudományi Intézetének emeritus kutatója
A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.
Címlapkép: Getty Images
