Ennek ellenére 2010 után jelentős változások történtek a külterületekkel kapcsolatban. A kormány igen helyesen – részben néhány civil szervezet munkájának köszönhetően – a közigazgatás több, mint fél évszázados adósságát rótta le a beépítés és a termelés alóli kivonás szabályainak enyhítésével. Ellenben a földtörvény módosítása olyan hátrányokat generált, amely alapján az érintettek joggal érezhetik: a jogalkotó két lépést tett előre, majd létrehozott egy cseberből vederbe helyzetet. E jelentős változások azonban alig szivárogtak be a köztudatba és eddig csak kevés szakcikk vállalkozott elemzésükre.
E területekre egyszerre áramlanak be a városból kiköltöző tehetős középosztály-béliek, valamint az ország perifériáiról a munkahelyek közelsége miatt érkező rossz helyzetű személyeket egyaránt. Mivel e területeken szó szerint néhány 100 méteren leképeződik a teljes magyar társadalom rétegződése, ellentétekkel terhelt az ottani élet. Az érintett családok önerőből csak ritkán képesek tenni sorsuk javítása érdekében, nagyban rászorulnának a településfejlesztési programok segítségére.
A fentiek fényében kívántuk megvizsgálni a hazai külterületek Győr, Zalaegerszeg, Szeged és Hódmezővásárhely agglomerációiban, összesen 1863 háztartás megkérdezésével zajló kérdőíves felmérés történt 2014-től 2016 végéig rétegzett szisztematikus mintavétellel. Ennek során vizsgáltuk a helyi lakosság demográfiai összetételét, térhasználatukat, lakóhelyválasztásuk okait, továbbá a város-vidék peremzónákra jellemző átalakulási folyamatok, konfliktusok jelenlétét, végül a külterületi életvitelből származó vélt és valós előnyöket, illetve hátrányokat. Emellett 1960 és 2011 közötti népszámlálások adatait is elemeztük.
Sajnos a KSH csak a népszámlálások éveiben ad ki adatot a közigazgatásilag nem önálló lakóhelyekre. Emiatt az önkormányzatok általánosan adathiánytól küzdenek és a telelpülési szint alatti változásokat felmérő elemzések kivitelezése is nehéz. Jelen kutatásunkban empirikus felmérés alapján összegeztük az elmúlt 10 év intenzív változásait.
A kutatás fényében egyfajta árnyékzónák a külterületek, melyek a szabályozatlanság, olcsó telkeik miatt és a félreeső, a csendes, vidékies életvitel ígéretével vonzották a városból kiköltözők és a falvakból jövők tömegeit. Azonban a 1990 utáni kaotikus átalakulás miatt az életminőség nem mindig javult. A vegyes területhasználat és a nagyon eltérő érdekű társadalmi csoportok miatt mindennaposok a kemény konfliktusok.
Gyorsan romlik az utak és a többi infrastruktúra állaga a népességnövekmény miatt nagyobb terhelés okán. Az itt élők ráadásul kénytelenek ingázni, ami igen nehéz a rossz tömegközlekedés miatt, hiába laknak relatíve közel a városok peremén lévő ipari területekhez. Kiemelendő, hogy az elzártság, a nagy távok és rossz utak miatt az itt élő háztartásbelik helyzete kiemelten nehéz. A kemény házimunkára és a kertre – mint másodlagos bevételre – alapozott, feszes életvitelük mellett sokkal nehezebb megszervezniük gyermekeik napi mozgását, életét, mint a falvakban élő nőknek.
A konfliktusok tipikus okai a bejövők városi életvitelének (pl.: esti bulik, gyorshajtás) és a helyiek falusias ritmusának (pl: kora reggeli zajos munkák, állattartás) ütközése. Szintén gyakori, hogy a bejövők felverik az árakat a lakáspiacon, a boltokban és a fejlesztések (pl.: csatornázás, gáz) költségei a helyieknek túl nagyok. Ráadásul a beköltözők sokszor rövid idő alatt teljesen ki is szorítják a helyieket, és az új épületek révén a külterület gyakorlatilag elpusztul eredeti formájában.
Az intenzív és extenzív beépülés a környezetvédelem és a klímaváltozás szempontjából is aggályos. Nő a lefolyás, így sok helyen újra megjelent a belvíz. A víz- és zöldfelület – ezen belül is főleg a fasorok, gyümölcsösök – csökkenésével gyengül e területek a városi levegőt a település peremén hűtő-szűrő funkciója. Továbbá gyakori a háztartási szemét elégetése a hulladékszállítás hiánya miatt. Összességében tehát a városi hősziget és a szmog gyakoriságát, ezáltal a tágabb agglomeráció életét is befolyásolhatja a külterületek külterületként való megmaradása, ez további kutatásokat igényel.
A legnagyobb előrelépés a zártkertek művelés alól történő ingyenes kivonása volt. Azért döntő lépés ez, mert e területek már évtizedek óta lakóhelyek, nem mezőgazdasági földek. Ezzel a lakók elkerülhették a 3-400000 Ft kivonási költséget, ráadásul az önkormányzati fejlesztéseket is megkönnyíti. A másik régi adósság az építési szabályozás modernizálása volt. Az eddigi, irreális 3%-os max. beépítési korlátot 2016-ban 10%-ra emelte a jogalkotó az ilyen lakóhelyeken. Ez igazodik a tényleges funkcióhoz, bár a Helyi Építési Szabályzatok további szűkítéseket tartalmaznak máig. Ez egyben megfékezheti az illegális építkezések és bővítések hullámát – melyek egyes külterületen 40%-t is kitesznek – és gyorsul e területek építésjogi tisztulása és „kifehéredése”. Ez különösen azért fontos mert a zártkertekben és szőlőhegyeken élők 5-15%-a „gyümölcstároló” és „nyaraló” bejegyzésű, utólag téliesített ingatlanban élt, amire azonban semmilyen támogatást vagy hitelt nem kaphatott, sokuk hivatalos postai és lakcíme sem került a külterületre így hiába élnek ott életvitelszerűen.
Azonban az új földtörvény az előzővel ellentétes hatást váltott ki, mivel ezekre a kis lakóingatlanokra ugyan az az előírás vonatkozik, mint a több ha-s sok aranykoronás szántóföldekre. Egy tanya, vagy szőlőhegyi ház vétele egy drága, fél éves, bonyolult tortúra lett, az engedélyeztetések, kifüggesztések és elővásárlási jogok labirintusában. Nehézségét jellemzi, hogy számos ügyvéd és földmérő nem is vállal ilyet. Tehát a lakosság egy dinamikus, részben pont családalapítási korban lévő szelete egy jogi árnyékterületre szorult. Így aztán olcsóbb házat csak itt venni képes, a CSOK-ra potenciálisan pályázó fiatal, szuburbán párok egyszerűen tömegesen kimaradnak.
Ennek tükrében az, hogy egy külterület kitűnő életminőségű, dinamikusan növekvő „béke szigete” lesz, vagy egy konfliktusos peremzóna az nagyban múlik a helyi önkormányzatok és intézmények felkészültségén, információ-ellátottságán. Utóbbin nemigen segít, hogy a népszámlálás módszertani okokból nem tudja kezelni a kétlakiakat és a KSH statisztikái a hagyományos funkcióik szerint sorolják be a külterületeket a jelenlegi fejlődési folyamatokban releváns sajátosságaik helyett. A közelgő országos népszámlálás módszertanát ennek fényében érdemes lenne finomítani a települési szint alatti differenciálódás hatékonyabb követése érdekében. Továbbá ez a hatékonyabb településfejlesztést és a szegregáció elleni küzdelmet is segítené.
A külterületek általános településföldrajzi és vidékszociológiai felmérése országos szinten indokolt lenne, hisz egyfajta „állatorvosi lovai” a hazai területi problémák és fejlődési folyamatok egy jelentős részének. Lakosságuk – bele értve a hobbikertes kétlakiakat – és jelentőségük jóval nagyobb, mint azt az eddigi kutatások feltételezték. Már e rövid írásból is kiderülhetett, hogy a kül- és egyéb belterületek sajátosságai mennyi jelentős kérdéskört érintenek a CSOK-tól a munkaerőpiaci zárványokon át az illegális építkezések környezeti hatásaiig. Ezért egy országos tudásbázis az adathiányban lévő helyi döntéshozók számára is segítség lenne.
A szerző a KRTK Regionális Kutatások Intézetének kutatója.
Címlapkép: Getty Images
