Egyre több vezető váltana
Gazdaság

Egyre több vezető váltana

Az építőiparban és az IT/pénzügy területen a legmagasabb az új pozíciók iránt nyitott vezetők aránya – hangzott el a GI Group Holding munkaerő-kölcsönző és -közvetítő cég tájékoztatóján. Ha pedig nem a szektorokat, hanem a cégeken belüli részlegeket vizsgáljuk, akkor az értékesítési és a HR területen mutatható ki a legmagasabb váltási ráta.

Átlagosan közel 3 évente váltanak állást a menedzserek – mondta Gáspár Gergely, a GI Group Holding üzletfejlesztési menedzsere. Szerinte ez azt jelenti, hogy a vezetők „úgy pörögnek ki” egy adott pozícióból, hogy gyakorlatilag nem követték végig a sorozatos válságokkal jellemezhető időszakunk egy-egy krízisének megoldását (kezdve a válsághelyzet felmérésétől, lokalizálásától, az akcióterv kidolgozásáig, annak alkalmazásáig és visszaméréséig), majd az új pozícióban már egy újabb válságot kell kezelniük, ami „elképesztő nyomás” alá helyezi őket.

Az elmúlt 12 hónapra vonatkozó, több mint ezer fős mintán felvett hazai adatok szerint

a vezetői pozíciók körében az értékesítési és a HR területén mutatható ki a legmagasabb váltási ráta:

az előbbi területen a megkérdezettek 13%-a kezdett új cégnél az elmúlt egy évben, az utóbbi területen pedig 11%. Gáspár Gergely szerint ez az adat azt mutathatja meg, hogy ezeken a területeken szembesülhetnek a legnagyobb nyomással a vezetők.

A legfrissebb HR trendekről szóló cikkeink itt elérhetőek. Kirúgás, harc a munkatársakkal, kiégés, kibírhatatlan kollégák, vagy éppen a Z generáció kihívásai? A munka világának változásait folyamatosan követjük.

A szakértő kiemelte:

az előző évi felméréshez képest több mint 100 százalékkal nőtt a vezetők váltási hajlandósága.

Ez valójában azokat a vezetőket fedi le, akik vagy aktívan keresnek új állást, vagy pedig nyitottak arra, hogy váltsanak, ha megkeresik őket. Ezt a vállalatok vezetésére nézve igen jelentős kockázati tényezőnek nevezte Gáspár Gergely.

Iparágakra lebontott adatokból kiderül, hogy

az építőiparban és az IT/pénzügy területen a legmagasabb az új pozíciók iránt nyitott vezetők aránya (20, illetve 16%).

Az IT kapcsán kihangsúlyozta: érdekes módon korábban éppen amiatt volt magas a fluktuáció e területen, mert felfutóban volt a szektor, most viszont azért magas a váltás iránt nyitottak aránya, mert „nem éppen fényes időszakot” él át.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Kiszámoló

Jövedelmező a vállalkozásod?

A mai tanácsadáson szintén szóba került, hogy sok vállalkozó elfelejti beárazni a saját tulajdonában lévő eszközök úgynevezett alternatíva költségét (kiadhatnám másnak is a saját üzl

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Tökéletes vihar készül a tőzsdéken: akár 2008 óta nem látott zuhanás is jöhet
Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio AgroFood 2025
2025. május 20.
Portfolio AgroFuture 2025
2025. május 21.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes online előadás

Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?

Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.

Ez is érdekelhet