Keresett kifejezés: 《中华人民共和国兵役法》2021年10月1日起施行 规定 | Találatok száma: 5474 Új keresés

Nem tudta megroppantani a Nyugat Putyin birodalmát, de már látszanak a viharfelhők

Nem tudta megroppantani a Nyugat Putyin birodalmát, de már látszanak a viharfelhők

Az Oroszországgal szembeni szankciók hatékonysága hosszú ideje vita tárgyát képezi. Azt meg lehet állapítani, hogy a a sokak által várt rövidtávú hatásukat nem sikerült elérniük, nem roppant meg egyből az orosz gazdaság és nem sikerült Oroszországot a háború befejezésére kényszeríteni, bár elemzők már a kezdeti időkben is arra hívták fel a figyelmet, hogy a szankciók erre nem is kifejezetten alkalmasak. A a közép- és hosszútávú folyamatokat nézve, azonban látszik már a hatás; elsősorban a szakképzett munkaerő és a fiatalok menekülése az országból, valamint az otthonmaradók fokozatos elszegényedése, amely jóval borúsabb képet rajzol ki az orosz gazdaság helyzetéről.

Történelmi jelentés a szuperbanktól: súlyos ezermilliárdok mozdultak meg egyszerre

Történelmi jelentés a szuperbanktól: súlyos ezermilliárdok mozdultak meg egyszerre

Több mint 10 ezer milliárd forintos mérlegfőösszegével a Budapest Bankot magába olvasztó és a Takarékbankot tulajdonába vevő MKB Bank lett Magyarország második legnagyobb hitelintézete 2022 közepére. A különleges, egyszeri és átmeneti hatásoktól hemzsegő hétfői második negyedéves jelentés részleteibe és a szuperbank céljaiba a kétlépcsős fúziót lebonyolító Magyar Bankholding illetékes vezetője avatott be minket. A következő időszak árnyékos oldaláról is beszélgettünk: egyértelmű lassulást vár a Magyar Bankholding a hitelfelvevői hajlandóságban, és készülnek arra is, hogy az ügyfeleik egy részénél fizetési problémák lépnek majd fel.

Jól fogyott a sör a nyári melegben: elégedettek a gyártók

Jól fogyott a sör a nyári melegben: elégedettek a gyártók

Elégedettek a sörgyártók az első félévi forgalommal, bár a júliusi eladások kissé visszafogottabbak voltak - nyilatkozta a SPAR által támogatott Belvárosi Sörfesztivál szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója.

Ez lesz a megoldás az energiakrízisre?

Ez lesz a megoldás az energiakrízisre?

Bár részben a fukusimai katasztrófa okozta társadalmi nyomásra 2011-ben leállította Japán az összes atomreaktorát, a múlt hét végén tett bejelentés alapján most eljött a pálfordulás a szigetországban. Az orosz-ukrán háború okozta energiaválság miatt az egekbe szöktek a gáz-és áramárak, ebben a környezetben nem csak Japán fordul egyre tudatosabban és nagyobb mértékben a zöld energiának számító atom felé - fontos, atomreaktorokkal kapcsolatos kormányzati döntések születtek többek között Belgiumban, Németországban, Franciaországban és Kínában is, az intézkedések mentén pedig egyre nagyobb figyelem fordul az uránipar felé, a befektetők is kezdik maguknak felfedezni az iparágat. Elemzésünkben megnézzük, hogy pontosan mi történt mostanában a szektorban, ki milyen fejlesztéseket és beruházásokat jelentett be, mit érdemes tudni az uránszektor múltbeli trendjeiről és jövőbeli kilátásairól, illetve annak is utánajárunk, hogy befektetőként hogyan tudja kivenni az ember a részét a történetből.

Gyorsan fogy Románia lakossága

Gyorsan fogy Románia lakossága

Több mint 160 ezerrel, megközelítőleg egy Kovászna méretű megye, vagy egy Aradhoz hasonló nagyváros lakosságával csökkent tavaly Románia népessége - közölte kedden a Hotnews.ro hírportál a statisztikai hivatal (INS) éves demográfiai jelentését ismertetve.

Energiaválság: már a fogyasztáson is meglátszanak az egekbe szökő árak

Energiaválság: már a fogyasztáson is meglátszanak az egekbe szökő árak

A holland földgázfelhasználás mintegy 25 százalékkal csökkent 2022 első hat hónapjában - közölte a holland statisztikai hivatal (CBS). A közlemény szerint az év első felében a nehézipar és a termelő vállalatok csökkentették a legnagyobb mértékben a felhasználásukat az elszálló gázár miatt, - írja a Reuters.

Forró a helyzet a lakáshiteleknél, százezrekre kellene 15% körüli kamatot rászabadítani

Forró a helyzet a lakáshiteleknél, százezrekre kellene 15% körüli kamatot rászabadítani

Meghatározó BUBOR-adatokat közölt ma az MNB: ezekhez a bankközi kamatokhoz kötik a szeptemberi kamatfordulós lakossági jelzáloghitelek kamatát a bankok. A friss számok alapján egy átlagosnak mondható kamatstopos ügyfél már jóval több mint 20 ezer forintot takarít meg havonta a kamatstopnak köszönhetően, és ha most megszűnne az intézkedés, mintegy 40%-kal ugrana meg a törlesztőrészlete. 330 ezren benne vannak az év végéig meghosszabbított rendszerben, mintegy 130 ezer jelzáloghitelest viszont nem véd meg a kamatstop sem a 2021 közepe és 2023 közepe között esedékes törlesztőrészlet-emelkedésétől.

Ez a város áll most az uniós lakásárlista élén

Ez a város áll most az uniós lakásárlista élén

Egyedül Berlinben stagnáltak 2021-ben az új építésű lakások árai, a többi fővárosban ismét drágultak a négyzetméterek a Deloitte Property Index 23 európai országra kiterjedő felmérése szerint. A legdrágább európai fővárosnak ismételten Párizs bizonyult. Kelet-Közép-Európában a bérek dinamikus növekedése ellenére továbbra is a legdrágábbak között vannak a lakóingatlanok az átlagfizetésekhez viszonyítva. Egy új lakás vásárlásához Csehországban kell a legtöbbet dolgozni.

Így egyben még nem láttuk a szuperbankot: ez lenne az ország második legnagyobb bankja

Így egyben még nem láttuk a szuperbankot: ez lenne az ország második legnagyobb bankja

A Budapest Bankot magába olvasztotta, a Takarékbankban pedig többségi tulajdonossá vált idén tavasszal az MKB Bank, ennek megfelelően a ma közzétett tőzsdei MKB-gyorsjelentés már a két másik bank számait is tartalmazza. 10 190 milliárd forintos mérlegfőösszegével Magyarország második legnagyobb bankcsoportja lett a „szuperbank”, amely az új banki különadó hatását is figyelembe véve 49,8 milliárd forintos adózás utáni eredményt ért el az első félévben évi 13%-os hitel- és 17%-os betétállomány-bővülés mellett.

Nyugdíj 2022: a

Nyugdíj 2022: a "14. havi nyugdíj" sem elég ahhoz, hogy ne egye meg a nyugdíjakat az infláció és a rezsiemelés?

Idén lezárult a 2009-ben elfogadott, 2014 óta lefolyó sávos nyugdíjkorhatár-emelés, az így megemelkedett nyugdíjkorhatár már 65 év az 1957-ben születetteknél. 2022-ben a nyugdíjasok életminőségét jelentősen befolyásolja a hatalmas infláció, illetve a magyar kormány rezsiemelése is. Összefoglaltuk, mit érdemes tudni 2022-ben a nyugdíjról, a nyugdíjkorhatár emeléséről, a nyugdíjba vonulás feltételeiről; továbbá mutatjuk, mikor jön a nyugdíj 2022-ben, mit mondanak a szakértők és a nyugdíjas szervezetek a nyugdíjprémiummal, a nyugdíjemeléssel, illetve a nyugdíjasokat érintő inflációval és a rezsiemeléssel kapcsolatban. Szeptembertől a nyugdíjasok egy részét egy másik jelentős változás is érinti: a kormány nemrég könnyített a nyugdíjas pedagógusok visszafoglalkoztatásán. Cikkünkben elolvashatod, mit várnak ettől a pedagógusok.

Fordulópont a nukleáris fegyverkezésben: olyan veszély jöhet, ami alapjaiban változtathatja meg az Egyesült Államok külpolitikáját

Fordulópont a nukleáris fegyverkezésben: olyan veszély jöhet, ami alapjaiban változtathatja meg az Egyesült Államok külpolitikáját

Észak-Korea hetedik nukleáris kísérletére készül, az elmúlt időszakban azonban a sajtó nem ettől volt hangos, hanem az észak-koreai vezető nagy hatalmú húgától. Kim Jodzsong először halálos megtorlással fenyegette meg a dél-koreai tisztviselőket, majd nem sokkal később gyerekesnek nevezte Jun Szogjol dél-koreai elnököt, és javasolta neki, fogja be a száját, pedig alig egy évvel ezelőtt még a két ország közötti megbékélésről is tárgyalt volna.
Láthatóan Dél és Észak viszonya ismételt mélypontot ért el a 2019-es Trump-Dzsongun találkozó óta, de valójában egy 1960-as évektől tartó mókuskerék egyik pontját szemléljük újra: ha az észak-koreai nemzetközi kommunikációt megfigyeljük, visszatérő sablonokat fedezhetünk fel benne, amelyek mind az ország nukleáris fejlesztéséhez kapcsolódnak.

Ez nem hiányzott: a légszennyezettség megugrását is okozhatja a rezsiemelés

Ez nem hiányzott: a légszennyezettség megugrását is okozhatja a rezsiemelés

Bár még el sem kezdődött a jellemzően a légszennyezettség megugrásával járó fűtési szezon, máris több magyarországi városban ismét az egészségügyi határérték fölé emelkedett a szállópor-koncentráció a héten. Mivel a rezsicsökkentés részleges kivezetésének egyik következményeként sokan fatüzelésre és olyan egyéb alternatívákra térnek át, mint a szén, az olaj, sőt a háztartási hulladék, ezért a hűvösebb idő beköszöntével várhatóan a levegőminőség jelentősebben romolhat majd sok magyarországi településen, mint az elmúlt években.

Bejelzett az indikátor, indulhat a rali a bitcoinnál?

Bejelzett az indikátor, indulhat a rali a bitcoinnál?

Nagyot esett a bitcoin jegyzése a tavaly novemberben elért csúcsa óta, a befektetők érthető módon sasszemmel fürkészik az árfolyamot és keresik az esés alját - most pedig feltűnt egy kapaszkodó, egy indikátor, ami azt sugallja, hogy lassan ismét beindulhat az emelkedés a legjelentősebb kriptovaluta piacán.

Sok kicsi sokra megy – Minden forintérmét aktívan használnak

Sok kicsi sokra megy – Minden forintérmét aktívan használnak

Az elmúlt években több jegybanki tanulmány is elemezte a vállalati és lakossági fizetési szokásokat, a Covid-19 járvány azokra gyakorolt hatását, valamint a forgalomban levő készpénzállomány alakulását. A készpénzforgalom vizsgálatakor azonban a legtöbb esetben a lakosság és a vállalatok által felvett, valamint a hitelintézetekbe, majd onnan a jegybankba befizetett bankjegyekre fókuszálunk, s csak ritkán ejtünk szót az érmékről. Pedig a köznyelvben aprópénznek nevezett címletek is fontos szereplői a készpénzforgalomnak. Kezelve ezt a „hiányosságot”, a következőkben áttekintjük a hazai érmeforgalom elmúlt 5 évének legfontosabb jellemzőit.

Ez már nem az az energiaválság, sokkal rosszabb – Új korszakba lép a magyar gazdaság

Ez már nem az az energiaválság, sokkal rosszabb – Új korszakba lép a magyar gazdaság

Az energiaárak tavaly kezdődött megugrása idén nyáron új lendületet vett, mára az áram és gáz tízszer annyiba kerül a piacon, mint a koronavírus-válság végén. Az újabb árhullám – amennyiben hosszan kitart – egészen más pályára helyezi Európa gazdaságait, köztük a magyart is. A horror magas árakhoz alkalmazkodásban egyre fontosabb szerepe lesz a drasztikus energiakereslet-csökkentésnek, ami viszont reálgazdasági oldalról nézve súlyos recessziót jelent.

Indul a 2022/2023-as tanév: ezeket a dátumokat minden szülőnek és diáknak ismernie kell

Indul a 2022/2023-as tanév: ezeket a dátumokat minden szülőnek és diáknak ismernie kell

Bár a tanárok már ezen a héten visszatértek az iskolákba, a diákok és a szülők számára 2022. szeptember 1-jén kezdődik meg a 2022/2023-as tanév. Mutatjuk, mikor lesz az első és az utolsó tanítási nap; mikor lesz az őszi, a téli és a tavaszi szünet, valamint összeszedtük az országos mérések és a középiskolai érettségik legfontosabb dátumait. Cikkünkben elolvashatod emellett, mikor lesznek a különféle témahetek, és mikor kerül sor a következő tanévre való beiratkozásokra. Továbbá olvashatsz a magyar oktatással kapcsolatos legfontosabb aktualitásokról, így a tanárhiányról, a tanártüntetésről, az iskolákat érintő potenciális gázválságról, és arról, mennyibe kerül átlagosan gyermekenként a tanévkezdés.

CIG Pannónia: a jövő évtől jöhetnek a szuperbanki együttműködés igazi eredményei

CIG Pannónia: a jövő évtől jöhetnek a szuperbanki együttműködés igazi eredményei

A szuperbankkal való együttműködés segítségével 2024-re 3 milliárd forintra, 2026-ra 4 milliárd forintra emelkedhet a CIG Pannónia eredménytermelő képessége, a részvények jelenlegi árfolyama nem tükrözi a biztosító fundamentális teljesítményét – jelentette ki Polányi Zoltán elnök-vezérigazgató (képünkön) a biztosító csütörtöki sajtóeseményén. A biztosítási pótadó idén mintegy 500-600 millió forinttal ronthatja a társaság eredményét, ennek ellenére továbbra is az az elképzelésük, hogy osztalékot fizetnek az idei év nyeresége után.

Jó hír az ellátás, rossz hír a klímaügy szempontjából:  végső nagy küldetésén az utolsó nagy magyar szénerőmű

Jó hír az ellátás, rossz hír a klímaügy szempontjából: végső nagy küldetésén az utolsó nagy magyar szénerőmű

Jelentősen és stabilan növekedni látszik a Mátrai Erőmű lignittüzelésű blokkjainak termelése az elmúlt napok adatai alapján, és elméletileg még további több 100 MW-tal fokozható a termelés. A kormány az ellátásbiztonság energiaválság közepette való megerősítése érdekében döntött az utolsó nagy magyar szénerőmű kihasználtságának fokozásáról, a gazdasági és klímavédelmi szempontok miatt viszont valószínű, hogy a korábbi terv értelmében 2025-ig leállnak a lignites blokkok.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Már jövőre 28 tagállama lehet az EU-nak, ami megmentheti az uniót
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.