Miután a japán jen több, mint 10%-ot erősödött a dollárral szemben - ezzel felgyorsítva a tőzsdék zuhanását - a japán jegybank helyettes kormányzója szerint most nincs itt az ideje a további szigorításnak. Ez pedig egyben azt is jelenti, hogy az esést okozó tényezők közül az egyik megoldódni látszik.
Jelentős esést szenvedtek el tegnap a globális részvénypiacok, miután a befektetőkben felerősödtek az amerikai recesszióval kapcsolatos félelmek és azt kezdték árazni, hogy a Fed elkésett a kamatvágásokkal; eközben a japán jenre épített "carry trade" kis túlzással összeomlott a deviza erősödése miatt, ami hullámokat vert a globális piacokon; és végül a közel-keleti helyzet éleződése miatt a geopolitikai feszültségek is megnőttek. A tegnapi zuhanás után ma reggel megérkezett a visszapattanás, a japán tőzsde közel 10 százalékot ralizott, és Európában is eleinte úgy tűnt, hogy fellélegzés jöhet, azonban nem sokkal a kereskedés félideje előtt elkezdett lefordulni a piac, majd az újabb fordulatot az USA felpattanása okozta, ami az európai tőzsdéket is felfelé kezdte húzni délután.
Az amerikai igazságügyi minisztérium kedden bejelentette, hogy vádat emeltek egy pakisztáni állampolgár, Aszif Merchant ellen, aki iráni kapcsolatokkal rendelkezik. Azzal vádolják, hogy összeesküvést szőtt amerikai kormánytisztviselők meggyilkolására, köztük Donald Trump volt elnök ellen is – közölte a CNBC.
Ma reggel némi emelkedés látszik az előző napok esése után a tőzsdén, ezzel együtt a devizapiacon is látszik némi fordulat. A japán jen az előző hetek nagy erősödése után tegnap délután visszagyengült kissé, ez csökkentette a nyomást a többi eszközön. Ma fontos piacmozgaó adatok nem jönnek, így az esetleges jegybanki megszólalókra kell figyelni.
Mérsékelt emelkedéssel zárt a magyar tőzsde, miközben a globális részvénypiacok visszapattantak a hétfői eladási hullám után. A blue chipek közül a legjobban a várakozásokat meghaladó negyedéves számokat szállító Richter teljesített.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist keddi adása. A mai műsorban egy témánk volt. Már a hétvégi-hétfői globális tőzsdei leolvadás előtt jelentősen csökkent a magyar gazdaság növekedési kilátása, erről tanúskodik az ING Bank elemzése, amelynek keretében a pénzintézet 2,2%-ról 1,5%-ra rontotta le becslését a magyar gazdaság idei potenciális növekedésével kapcsolatban. Erre azt követően került sor, hogy a KSH közzétette a 2024-es második negyedévről szóló jelentését, amely szerint a magyar GDP negyedéves alapon 0,2 százalékkal zsugorodott. Az adásban a rengeteg kockázatot feltáró elemzésről és persze a tegnapi tőzsdei minipánikról is kérdeztük Virovácz Pétert, a pénzintézet vezető elemzőjét.
A készpénz soha nem tesz minket boldoggá, írta még 1999-ben Warren Buffett a befektetőknek szóló levelében, utalva arra, hogy szívesen befektetnének, ha lenne (értelmesen) mibe. Ha ez a mondat tényleg igaz, akkor Buffett most biztosan nem boldog, mert épp egy százezer milliárd forintnyi készpénzhalmon ül, miután eladott egy nagy adag részvényt. Sokan azt sejtik, hogy Buffett a legrosszabbra készül, és azért menekül készpénzbe. De vajon igaz ez? És érdemes követni a példáját?
Kamala Harris demokrata elnökjelölt kedden bejelentette, hogy Tim Walz minnesotai kormányzót kérte fel alelnökjelöltnek - írja a CNN az alelnök döntéséről tudomással bíró forrásokra hivatkozva.
Az amerikai részvénypiacok az elmúlt hónapban jelentős visszaesést tapasztaltak, ami sok befektetőt elbizonytalanított. Azonban a Goldman Sachs négy évtizedre visszanyúló adatelemzése szerint az ilyen visszaesések gyakran kiváló vételi lehetőségeket kínálnak - írta a Bloomberg.
A Mars, az édességek, élelmiszerek és állateledel termékek konglomerátuma, tárgyalásokat folytat a Magyarországon is népszerű Pringles chips, valamint a Pop-Tarts gyártója, a Kellanova megvásárlásáról. Ez lehet az év egyik legnagyobb felvásárlása.
Hétfőn tovább vette saját részvényeit az OTP, ezzel a bank már összesen 57 milliárd forint értékben vásárolt az összesen 60 milliárd forintos program keretében.
A csúcsra pörgetett légkondicionáló használat mellett három másik külföldi ok is hozzájárult ahhoz, hogy júliusban elképesztően magas, 500-1000 euró közötti nagykereskedelmi áramárak alakultak ki Magyarországon az esti órákban – magyarázta Mátrai Károly az Indexnek. Az MVM vezérigazgatójának felsorolása alapján ezek között nincs benne az Ukrajna felé felfutott magyar áramexport, hiszen magyarázata szerint azt részben, vagy egészben a magyar naperőművek napközbeni (túl)termeléséből tudjuk megoldani. Ez azt is jelenti, hogy az itthoni áramárak nem esnek napközben olyan mélyre, mint az ukrajnai export lehetősége nélkül, ez pedig a hazai naperőművek megtérülési helyzetén is javít. Mátrai a közelmúltbeli balkáni áramszünet kapcsán jelezte: itthon sem zárhatók ki áramszünetek, de mindent megtesznek ennek elkerülésére, és jelentős hálózatfejlesztések zajlanak az országban. Ezekről a témákról mind szó lesz a Portfolio október 10-i Energy Investment Forum konferenciáján, további részletek itt.
Az ÉVOSZ Spakli'21 podcast legutóbbi adásában Steiner Attila államtitkár az Energiaügyi Minisztériumtól, Papp Roland a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője és Mayer András, az ÉMI vezérigazgatója beszélgetett arról, hogy az Otthonfelújítási Program a vállalt felújítással, illetve a felújítás után elérhető energiamegtakarítással plusz pénzhez juttathatja a résztvevőket. Nemcsak azzal, hogy a rezsiszámlájuk lesz kevesebb, hanem azáltal is, hogy egyes tanácsadók kiválasztásával pénz visszaosztásra is számíthatnak. A podcastben szó volt arról is, hogy miként halad a kivitelezők regisztrációja, mit lát jelenleg az ÉMI.
A világjárvány kezdetének kaotikus időszakára emlékeztető módon a befektetők ismét igyekeznek bebiztosítani portfólióikat egy esetleges piaci összeomlás ellen, ezért nagy mennyiségben kezdtek el fedezeti ügyleteket vásárolni - írta meg a Bloomberg.
A RealClearPolling kétfős versenyt figyelembe vevő átlagában 2023 szeptembere óta első alkalommal a demokrata elnökjelölt, azaz Joe Biden visszalépését követően Kamala Harris áll az élen, mindössze 0,2 százalékponttal. A FiveThirtyEight összesítésében jelenleg közel 2 százalékpontot ver Harris a republikánus zászlóvivőre, Donald Trumpra.
Mutatunk két indikátort, ami hónapokkal korábban jelezte, hogy a kötvénypiac már nem az inflációtól, hanem a lassuló gazdaságtól fél. Bár a részvénypiacnak idő kellett, mire vette az adást, de, mikor észhez tért nagyon csúnya vérengzés lett a vége. Ezek az indikátorok abban is tudnak segíteni, hogy mikor lesz stabil alapja a részvénypiaci emelkedés folytatódásának.
A JP Morgan szerint a jen carry trade közelmúltbeli bezáródásának még van tere, mivel a japán jen továbbra is az egyik legalacsonyabban értékelt valuta - közölte a Bloomberg. Ez azért fontos megállapítás, mert a japán jen jelentősen erősödött a múlt heti kamatemelés óta, ami miatt világszerte zárni kezdték a befektetők a korábban alacsony jenkamatok mellett hitelekből finanszírozott pozícióikat - ez is hozzájárult a piacokon tegnap látott vérengzéshez.
A hétfői eladási hullámot követően ma globális visszapattanás látszik a tőzsdéken, ami alól a magyar piac sem kivétel. A legnagyobb emelkedésben a Richter van a ma reggeli gyorsjelentés után, miután a gyógyszergyártó számai hozták a várt növekedést, sőt, felül is teljesítették az elemzői konszenzust.
Kedden reggel a japán részvénypiac jelentős emelkedést mutatott, ami pozitív hatással volt az ázsiai régió többi piacára is. A Nikkei index közel 10 százalékot ugrott, miután hétfőn 12 százalékot meghaladó zuhanást szenvedett el, ami az 1987-es fekete hétfő óta nem látott mértékű esés volt.