Keresett kifejezés: HAL 時計 | Találatok száma: 1873 Új keresés

Olyan ütemben hal ki Európa keleti része, hogy arra nehéz szavakat találni

Egy évszázad alatt a közép-és kelet-európai térség tíz országának népességének több mint negyede eltűnhet, de akad olyan ország is, ahol a 21. század végére becsült népesség a 2000-es populáció kevesebb mint 50%-a lesz. Magyarországon ez az arány 62,5%, ami bár ijesztő, ezzel még bőven a középmezőnyben vagyunk.

A legfontosabb 2018-as adóváltozások egy helyen

Az Országgyűlés kedden elfogadta a kormány jövő évi adócsomagját, amelynek értelmében az internet, a hal és a sertésbelsőség áfakulcsa is 5 százalékra csökken 2018-ban.

Nemcsak a falvak ürülnek ki, hanem a legtöbb vidéki nagyvárosunk is

Nemcsak a falvak ürülnek ki, hanem a legtöbb vidéki nagyvárosunk is

Nemcsak a vidéki kistelepülések ürülnek ki a belföldi elvándorlás és a természetes fogyás miatt, hanem a legtöbb magyar nagyváros is. 2005 és 2016 között Salgótarján népessége közel 20 százalékkal csökkent, de Miskolc lakossága is olyan gyorsasággal fogy, hogy már kevesebben lakják, mint Szegedet. Eközben Győr és Sopron népessége szépen bővül, gyorsabban, mint a fővárosé.

Mutasd Magad! - Bemutatkozik Eszteró Anett

Eszteró Anett Átalakított könyvképeivel és Jézus szeret téged! című monotípiájával a Mutasd Magad! pályázat első három legjobbja közé került. Jelenleg a METU tervezőgrafika mesterszakos hallgatója képgrafika specializáción, valamint a Szily Kálmán Nyomdaipari Szakiskola tanulója, ezzel együtt pedig a Magyar Művészkönyvalkotók Társaságának tagja. Alapszakos diplomáját 2014-ben az Átalakított könyvképeivel szerezte meg a METU-n, akkor még BKF-n.

Ez az igazi baj 2.0: Magyarország északi része kiürül, a déli pedig kihal

Nagy kihívást állít Magyarország elé a népesség elöregedésének problémája, ám az ország egyes régiói különösen nagy bajban vannak. A déli országrészen jóval gyorsabb a természetes fogyás, mint máshol, míg a két északi régió a belföldi migráció miatt ürül ki rohamosan. Az országon belüli és a nemzetközi vándorlás egyértelmű nyertese Közép-Magyarország, így egyedüli régióként itt még növekszik a népesség.

Ismerd meg a botránymilliárdost, aki kirobbantotta az év kormányválságát!

Ismerd meg a botránymilliárdost, aki kirobbantotta az év kormányválságát!

Andrej Babis. Ő a csehek második leggazdagabb embere, az egyik legnépszerűbb politikus, és nem mellesleg ő a jelenlegi cseh kormányválság kirobbantója is. De mitől lett ilyen sikeres, hogyan navigált át az üzleti életből a politikába és hogy lett belőle olyan fontos személy, hogy a jelenlegi cseh kormány jövője függ tőle? Ezeknek a kérdéseknek jártunk utána.

Csányi Sándor 25 éve az OTP élén: magyar bankból régiós birodalom

Negyed évszázada áll Magyarország legnagyobb bankja élén Csányi Sándor. A leggazdagabb magyar vezeti a volt keleti blokk egyetlen olyan pénzintézetét, amely a privatizációt és az azt követő válságokat túlélve hazai irányítású, nem állami tulajdonú nagybank lett. Az igazán nagy dolog nem az, hogy a Portfolio, Csányi Sándor vagy éppen egy gazdagokról szóló lista tartja az OTP 25 évét sikertörténetnek, hanem az, hogy a befektetők és a tőzsde is.

Orbánék nagy dolgokra készülnek a NAV-val

Látványos és átfogó megújulásra készül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A kormány az 5 éves programtól komoly eredményeket vár, számokban kifejezve is.

Szexista törvények, amelyekről nem hiszed el, hogy még mindig léteznek

Bár az elmúlt évtizedekben sok országban jelentős előrelépés történt a női egyenjogúság tekintetében, még mindig van hova fejlődni. A Világbank 2016-os tanulmánya szerint minél nagyobb egy országban a nemek közti egyenlőtlenség mértéke, a fiúkhoz képest annál kevesebb lány jár iskolába, emiatt kevesebben dolgoznak, illetve akik munkába állnak, azok kevesebbet keresnek, mint férfi társaik, jelentős veszteséget okozva ezzel a gazdaságnak. Bizonyos esetekben azonban sokkal súlyosabb dologról van szó, mint egyszerű fizetésbeli különbségek: íme nyolc olyan törvény, ami a nyugati értékrend alapján megbotránkoztató módon diszkriminálja a nőket.

Ez volt a világ 10 legsúlyosabb nukleáris katasztrófája

A nukleáris katasztrófák hosszú távú hatásai több ezer évre kiterjedhetnek, becslések szerint Csernobil térsége még körülbelül 20 ezer évig nem lesz biztonságosan lakható. A nukleáris balesetek, különösen súlyosabbak azonban rendkívül ritkán fordulnak elő, így a globális energiaellátás 5,7, a globális áramfogyasztás pedig mintegy 13 százalékát napjainkban a világszerte működő közel 450 atomerőmű biztosítja. Az alábbi esetek szinte mindegyike súlyos emberi mulasztás eredményeként állt elő, és az is közös jellemzőjük, hogy a hatóságok és kormányok rendszerint igyekeztek szőnyeg alá söpörni a problémát.

Valóban szükség van tükörre, csak ne legyen görbe

Az MNB régóta hangsúlyozza, hogy Magyarországon versenyképességi fordulatra van szükség. Amikor e cikk szerzői a WEF versenyképességi rangsorát elemezték, akkor Palócz Éva és Vakhal Péter vélekedésével szemben nem a valóság megszépítése, hanem ellenkezőleg, a minél reálisabb helyzetkép feltárása lebegett a szemük előtt. Ennek érdekében jeleztük, hogy egyes területeken a WEF által közöltnél objektívebb mutatókat lehet találni, amit továbbra is fenntartunk, illetve a Kopint-Tárki szerzőinek válasza alapján megerősítettnek látunk. Mindazonáltal nem kérdőjelezzük meg a WEF felmérés azon értékeit, amelyek elsősorban a figyelembe vett mutatók széles köréből származnak, és még kevésbé kívántuk azt állítani, hogy Magyarország versenyképessége minden területen megfelelő lenne.

Jelenleg tutira a cseh miniszterelnök a világ legnagyobb politikai trollja

Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy korábbi nyilatkozatával ellentétben mégsem mond le hivataláról. A pénteki nap folyamán azonban levélben javasolni fogja az államfőnek, hogy mentse fel tisztségéből Andrej Babis kormányfőhelyettest és pénzügyminisztert, akinek tisztázatlan pénzügyei szerinte a kormányválság okát jelentik. A kormányfő azt várja, hogy az államfő haladéktalanul eleget tesz kérésének.

100 milliárd forintnál is drágábban vehetett bankot az OTP

Az OTP évek óta keresi a felvásárlási lehetőségeket a régióban, nem túl sok sikerrel, hiszen a válság óta megvett román és horvát bank nem sokat tett hozzá a bankcsoport számaihoz, a legutóbbi akvizícióval azonban nagy halat fogott az OTP. Bár ezt a menedzsment soha nem mondta ki, de az optimális üzemméret eléréséhez annak lenne értelme, ha az OTP minden piacán legalább két számjegyű piaci részesedést érne el, ezt a célt pedig sikerült is elérni Horvátországban a Splitska Banka megvásárlásával, amivel az OTP egy csapásra a nyolcadikról a negyedik helyre ugrik a horvát bankok rangsorában. A tranzakció zárása ma történt meg, Dr. Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója, Békeffy Balázs, az OTP horvát leánybankjának elnök-vezérigazgatója, a Splitska Banka részéről pedig Slaven Celiæ vett részt a mai sajtótájékoztatón Splitben, ahonnan a Portfolio élőben tudósít.

Megvan a 2018-as adócsomag, tele érdekességekkel

A 2018-as költségvetésről szóló törvényjavaslat benyújtását követően a Nemzetgazdasági Minisztérium a jövő évi adócsomagot is beterjesztette a parlamentnek. A már jól ismert adócsökkentések mellett találunk furcsaságokat.

Jön a korábban soha nem látott nyugdíjprémium

Nagyon optimista növekedési előrejelzés, felpörgő infláció, a korábban tervezettnél magasabb költségvetési hiány - ez az egyik olvasata a 2018-as költségvetésnek, amit Varga Mihály ma délután nyújt be a parlamentnek. A tervezet tartalmazza a már ismert adócsökkentéseket, valamint 1-2 újdonságot is (például örülhetnek az ingatlant bérbeadók), de nagyobbat durrant a kiadási oldalon: elkényezteti a nyugdíjasokat és rengeteg beruházásra lesz állami forrás. Persze ez nem választási költségvetés (a szó klasszikus, 2006-os értelmében), viszont érezhető rajta, hogy egy parlamenti választás évében végrehajtott költségvetés.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egyre közelebb az ukrajnai béke - Mibe érdemes befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.