Töretlen a románok lelkesedése
Erőltetett tempóban bővül a román nyugdíjrendszer harmadik pillére, az önkéntes nyugdíjalapok október végén 8 százalékkal több ember 12.5 százalékkal több pénzét kezelték, mint egy hónappal korábban.
Keresett kifejezés: 女子推理社2动物排序 | Találatok száma: 100000 Új keresés
Erőltetett tempóban bővül a román nyugdíjrendszer harmadik pillére, az önkéntes nyugdíjalapok október végén 8 százalékkal több ember 12.5 százalékkal több pénzét kezelték, mint egy hónappal korábban.
A várttól jelentősen elmaradó nettó profitról számolhatott be a Münich Re a harmadik negyedévre ma közzétett gyorsjelentésében és immár másodszor csökkentette az idei évre vonatkozó várakozásait. Ugyanakkor a társaság megerősítette osztalékfizetési célkitűzéseit és középtávú növekedési céljait, aminek hatására a társaság részvényei 4.7%-kal értékelődtek fel a mai reggelen.
Az OTP 2008. november 6-án, a Budapesti Értéktőzsdén 50,000 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 3,080 forint/darab átlagáron az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével.
Megnyitották Magyarország jelenleg legnagyobb repülőtéri iroda fejlesztését, az összesen 22,000 négyzetméteres, négy épületből álló The Quadrum irodaparkot. A tegnap átadott első 6,000 négyzetméteres irodaházat követően további három irodaház épül a Ferihegy 2-es terminál közelében. A beruházás teljes költsége több mint 30 millió euró. A repülőtér közvetlen közelében egyelőre nincsen A-kategóriás irodaterület, az átadott irodaépület az első lépés lehet egy új reptéri irodapiaci szegmens kialakulásában.
Ismét jelentős mértékű esés tapasztalható az olajpiacon, az irányadó amerikai olajtípus, a WTI spot árfolyama csaknem 7%-kal 60 dollárig zuhant a tegnapi záróárhoz képest. Az árfolyam újabb mélypontot ütött meg, ami több mint másfél éve nem látott alacsony értéknek felel meg.
Holnap (pénteken) reggel fél 9-kor kezdődik a Pénzügyminisztériumban az a sajtótájékoztató, amelyen Veres János pénzügyminiszter és Felcsuti Péter, a Magyar Bankszövetség elnöke, valamint a devizahitelezésben érintett kereskedelmi bankok képviselői ismertetik azt a megállapodást, amely a devizahitelesek védelmében született. Az eseményről a Portfolio.hu természetesen a helyszínről tudósít.
Recessziós aggodalmak, kiábrándító vállalati gyorsjelentések, negatív makroadatok, csökkentett IMF prognózis - néhány tényző, mely a részvénypiacokon látott esést alátámasztja. Egyre inkább úgy tűnik, hogy végetért a bear market rally, és a megszokott útvonalon szépen megyünk tovább lefelé. A piacot az sem hatotta meg, hogy az EKB, a svájci jegybank és a BoE is kamatot vágott, az utóbbi nem is akármilyem mértékben. A BUX a nap nagy részében alulteljesítette régiós társait, ez a zárásra sem változott meg, a hazai benchmark 9.6%-os csökkenéssel zárt az elmúlt hónapok átlagától elmaradó, 21.2 milliárd forintos forgalom mellett.
A BoE és az EKB kamatvágását követően némileg enyhült a nyomás a nyugat-európai részvénypiacokon, azonban még így is jelentős csökkenés mutatkozik. A német DAX 3.4, a francia CAC-40 3.3, az angol FTSE 100 pedig 3.1%-os mínuszban tartózkodik, a befektetők továbbra is a globális recesszióra és annak a vállalati profitokra gyakorolt hatására összpontosítanak.
A legutóbbi kamat-meghatározó ülés óta napvilágot látott adatok a konjunktúrafolyamatok gyengülésére és az inflációs nyomás további csökkenésére utalnak - mondta Jean-Claude Trichet bankelnök a mai döntést követő sajtótájékoztatón. Beszédében ismét a lefelé mutató növekedési kockázatokat hangsúlyozta, az inflációs pálya alakulásával kapcsolatban pedig elmondta, hogy a felfelé mutató kockázatok csökkentek ugyan, de nem tűntek el. A fogyasztói árindex 2009-ben érheti el az árstabilitást jelentő 2 százalékos szintet. Trichet szavaira az euró gyengült a dollárral szemben.
A reggeli kereskedésben hullámzó teljesítményt nyújtott a forint, a délelőtti órákban azonban már egyértelműen negatív irány bontakozott ki a hazai fizetőeszköz piacán, igaz csak fokozatosan. A komorabb nemzetközi befektetői környezet egyértelműen nem kedvez a forint erejének, így még az IMF szándéknyilatkozat sem hatotta meg a hazai fizetőeszköz árfolyamát.
Az elemzői várakozásokkal ellentétben 150 bázisponttal 3 százalékra csökkentette irányadó rátáját a Bank of England monetáris tanácsa. Ilyen jelentős mértékű kamatvágásra 1997 óta nem volt példa, az irányadó ráta legutóbb 1954 decemberében volt ilyen alacsony a szigetországban. A döntés hátterében kétségtelenül az egyre erősebbé váló recessziós félelmek állnak. A konjunktúra számottevő gyengülése miatt az inflációs cél (2%) veszélybe került - hangsúlyozta a jegybank.
Nagy leértékelődéssel indult a mai kereskedés a hazai parketten, melyben a nemzetközi befektetői hangulat változása játszhatja a főszerepet. Az OTP percekkel ezelőtt ismét 3,000 forint alá zuhant.
A pénzügyminiszter és a jegybankelnök által aláírt dokumentum hangsúlyozza, hogy a magyar bankok nyereségesen működnek és megfelelnek az előírt tőkekövetelményeknek. A pénzügyi rendszerrel kapcsolatos részletek kitérnek a bankmentőcsomagra, a betétbiztosítási garancia felemelésére, az adósságrendezési stratégiára, a felügyelet erősítésére és a pozitív adóslistára is.
Ma Veres János és Simor András közös sajtótájékoztatón többek között a bankmentő csomagot is bejelentették, összesen 600 milliárd forint értékben. A csomag szövege alapján tőzsdei és tőzsdén kívüli bankok is kaphatnak az állami pénzből. A legfontosabb kérdés, hogy az OTP kap-e állami tőkét.
A globális pénzügyi piacokon bekövetkezett események a magyarországi pénzügyi piaci feszültségek felerősödését eredményezték az elmúlt hetekben - áll a Nemzetközi Valutaalapnak küldött szándéknyilatkozatban, ami több pontban foglalja össze a fiskális, monetáris- és árfolyampolitika, valamint a pénzügyi szektorral kapcsolatos legfontosabb célkitűzéseket és feladatokat. Az idei és jövő évi makrogazdasági keretekkel kapcsolatban a dokumentum megjegyzi, hogy a jövő évi kilátások rendkívül bizonytalanok. Az MNB a váratlan tőkekiáramlás megelőzése érdekében a devizatartalékok fokozatos növelésére fog törekedni.
Szándéklevél és Technikai együttműködési megállapodás címmel tett közzé a a Pénzügyminisztérium és a Magyar Nemzeti Bank a Nemzetközi Valutaalappal kapcsolatos megállapodás részleteit. Ebben többek között a költségvetési politika irányvonalát, intézkedéseit is ismerteti a Veres János és Simor András által szignózott dokumentum. A tények nem igazolják a korábbi félelmeket: a megállapodásban nincs újabb megszorító elem azokhoz képest, amelyeket korábban már ismerhettünk. Kulcselem a fiskális szigor és a költségvetési pafon.
Az elemzői konszenzus szerint az Európai Központi Bank ma további 50 bázisponttal 3.25 százalékra csökkenti irányadó rátáját. A piaci szereplők minden bizonnyal arra várnak, hogy a recessziós félelmek beigazolódására utaló jelek láttán Jean-Claude Trichet EKB elnök kilátásba helyez-e egy újabb kamatvágást. A Bank of England is ma tartja kamatmegahtározó ülését, az elemzők 50-100 bázispontos csökkentést várnak.
Komolyabb mínuszban tartózkodnak a főbb nyugat-európai részvényindexek, a német DAX 3.2, a francia CAC-40 3.7, az angol FTSE 100 pedig 3%-kal értékelődött le. A meglehetősen negatív befektetői hangulat az öreg kontinenset sem kíméli, a várt 50 bázispontos EKB kamatvágás sem tudta feledtetni a globális recesszióval és a vállalati profitokkal kapcsolatos aggodalmakat.
Az elmúlt években a világgazdaság motorját alapvetően két tényező adta: az amerikai fogyasztás és a kínai termelés. Az Egyesült Államok fogyasztói többet költöttek a rendelkezésre álló jövedelmüknél, és az ország komoly folyó fizetési mérleg hiányt halmozott fel, mindeközben Kína egyenlege óriási többletet mutatott - írja Nouriel Roubini közgazdász professzor blogjában. A pénzügyi válság azonban óriási fordulatot hoz mindkét gazdaságban és amennyiben Roubini ezen jóslatai (mint már korábban számos más prognózisa) is bekövetkeznek, akkor az egész világgazdaság a "hard landing" forgatókönyvvel és elhúzódó gazdasági visszaeséssel néz majd szembe.
Az autóipari beszállítók nehéz helyzetbe kerülhetnek a mostani válság, illetve a recesszió hatására - hangzott el a Magyar Közgazdasági Társaság szakmai rendezvényén. Az érintett vállalkozók, és autóipari szakértők szerint ugyanakkor a szektort nem fogja teljesen ellehetetleníteni a mostani helyzet. Gaál József, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke az InfoRádiónak elmondta: a csődöt jelentő cégek arányát talán sikerül 10 százalék alatt tartani.
A KSH ma kihozta a tavaly decemberi ipari termelés második becsléséről szóló statisztikai adatot. Egy év alatt 6,4%-kal...
1980-as években két sikeres trader kísérlete forgatta fel a Wall Streeten tündöklő egók világát. A két barát...
A vagyonkezelő személye alapján megkülönböztethetünk üzletszerű és nem üzletszerű (eseti) bizalmi vagyonkezelést...
The GINOP Plusz-1.2.4-24 call, which was announced for public consultation in October 2024, has yet to be launched.
A jelenlegi viharos gazdasági helyzetben is lehet jó befektetési döntéseket hozni, de a befektetőnek tartania kell...
Miért nem találnak rá a csaló ajánlatok egyesekre? Néhány ötlet a védekezéshez. The post Csalás ellen: reklámfogyasztás...
Nem érdemes hosszútávú következtetéseket levonni a friss lakásár-emelkedésből.
A januári kép egyelőre nagyon csúnya.
A Gránit Alapkezelő vezetőivel beszélgettünk.