Belgium 24%-os, Hollandia 21%-os forráscsökkenése után Magyarország a harmadik legnagyobb, 18%-os forráscsökkenésre számíthat az EU helyreállítási alapjából amiatt, mert a korábban vártnál jóval kedvezőbb lett a 2020-2021-es együttes gazdasági teljesítménye – hívta fel a figyelmet Darvas Zsolt, a Bruegel kutatója a Népszavának.
Négy részletben összesen 75,3 milliárd jen szamurájkötvényt bocsátott ki Magyarország – írja a Reuters. A több mint 650 millió dolláros tranzakció iránt a jelenlegi bizonytalan nemzetközi környezetben is erős volt az érdeklődés.
Elon Musk a kanadai miniszterelnököt, Justin Trudeau-t Hitlerhez hasonlította egy tweetjében, mely a kamionos kötelező oltás ellen szervezett kanadai tüntetés mellett állt ki, ám a posztot később szó nélkül levette oldaláról Musk – írja a Reuters.
Kigyulladt és sodródik egy járműveket szállító teherhajó az Atlanti-óceánon, fedélzetén több ezer prémium- és luxusautóval, amelyeknek Európából kellett volna eljutniuk az Egyesült Államokba.
Magyarországon először a Semmelweis Egyetemen végeztek két, rosszindulatú vesedaganatos betegen úgynevezett krioablációs eljárást, amely során a daganatszöveteket -40 Celsius fokon roncsolják - számolt be az egyetem közleményében.
Több mint 100 milliárd forintos EU-s pályázati támogatással valósulhatnak meg fejlesztések a magyar villamosenergia-rendszerben a napelemes rendszerek integrációjának elősegítésére érdekében.
Az agrárágazatot kiszolgáló, vagy abban résztvevő cégek nagyon szépen teljesítettek az elmúlt hetekben. Annak ellenére, hogy a főbb indexek 10% felett veszítettek az értékükből az év legelején beállított csúcsok után, az ágazat ETF-e és jó néhány részvénye pár napja új maximumokra szökött. Bár a fundamentális elemzők nem igazán számítanak szép eredményekre idén, a nagyobb befektetők mostanában örömmel csipegettek ezekből a papírokból.
Az orosz-ukrán feszültség feloldása talán az utóbbi évek egyik legnagyobb kihívása Európa biztonságának szempontjából. Továbbra sem világos ugyanis, hogy sor kerül-e katonai konfliktusra Oroszország és Ukrajna között. Legutóbbi cikkünkben azokat a szempontokat vettük sorra, hogy miért lenne kockázatos egy Kijev elleni támadás. Jogos lehet azonban az az érv is, hogy Moszkva nem vont volna össze több mint 100 ezres sereget az ukrán határ mellett, ha nem számolna egy konfliktus lehetőségével. Számos érv szólhat ugyanis amellett, hogy most van a legjobb alkalom arra, hogy Oroszország meginduljon Ukrajna felé, mivel pár év múlva már nem biztos, hogy elegendő mozgástere marad egy ilyen akcióra.
Elszállt az olaj és a gáz ára, ez pedig új csúcsra húzta a Mol eredményét, ha röviden kellene összefoglalni, mi történt tavaly a Molnál, ezt írnánk. A magas szénhidrogénárak, a javuló fedezetek és az emelkedő értékesítési volumenek összességében rendkívül eredményes tavalyi negyedik negyedévet és egész évet hoztak, a Mol túlteljesítette a megemelt 2021-es célkitűzését, és minden eddiginél magasabb, 3,5 milliárd dollár EBITDA-t ért el. A friss 2022-es várakozások alapján a cég vezetése a kiemelkedő 2021-es eredmények után konzervatívabb, a tavalyinál alacsonyabb EBITDA-val és szabad cash flow-val számol. A menedzsment arra számít, hogy a külső környezet 2022-ben is változékony és kiszámíthatatlan marad, ha a változékonyság és a kiszámíthatatlanság újabb rekorderedményt hoz, akkor nem lesznek szomorúak a Mol befektetői. Ha csak a tavalyi eredményeket nézzük, nyugodtan emelkedhetne ma a Mol részvényárfolyama, majd meglátjuk, hogy az orosz-ukrán konfliktus miatt törékeny nemzetközi tőkepiaci hangulatban ez lehetséges-e.
Az orosz-ukrán feszültségekre az amerikai tőzsdéket is megütötték a nyitásban, az irányadó indexek 1 százalék feletti esésekkel kezdték a kereskedést. Biden beszédét követően pedig még nagyobb lett a feszültség a piacokon.
Jelentős ingadozásokat mutatott az elmúlt napokban a forint árfolyama, hiszen a hét elején még erősödött a magyar deviza, majd szerdán már egyértelműen a gyengülés felé mozdult. A bizonytalan hangulatért elsősorban az orosz-ukrán háborús hírek felelősek, a feszültséggel kapcsolatos félelmek mozgatják most a piacokat. Ennek megfelelően estére már 357 forintot ért egy euró.
A benzinárstop a csőd szélére sodorhatja a kisebb kutakat és közben az esetleges üzemeltetés-átadás körül is sok a kérdőjel. A Mol kiskereskedelmi igazgatója azt mondta az ATV Híradónak: csak a veszélyhelyzet végéig veszik át azoktól az üzemeltetést, ahol erre szükség van.
Az ukrán-orosz konfliktus határozza meg napok óta a hangulatot a világ tőzsdéin, ami ma reggel inkább negatívnak tűnt kezdetben, az ázsiai részvénypiacok többségében estek és az európai határidős indexek is csökkenéseket jeleztek előre a nyitásra. Mire megkezdődött a kereskedés Nyugat-Európában, fordult a hangulat és az európai tőzsdék kisebb emelkedésekkel indítottak, ez azonban nem bizonyult tartósnak, délutánra ismét felülkerekedtek az eladók, ahogy újabb aggasztó hírek kezdtek szivárogni. A hazai tőzsde sem tudta kivonni magát a nemzetközi hangulat alól, a BUX csökkenéssel zárt, amiben az OTP esésének volt nagy szerepe. A Mol kisebb mínusszal zárt a hajnalban várható negyedéves gyorsjelentése előtt.
Országértékelő rendezvényt tartott az ellenzéki összefogás, ahol Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt konkrét intézkedéseket is elárult arra az esetre, ha nyernek az április 3-i parlamenti választásokon.
A 3-as metró Kálvin tér, Corvin-negyed és Semmelweis Klinikák állomásain májusban nyílnak meg a ferdepályás felvonók - közölte a BKV Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
Oroszország a következő napokban megtámadja Ukrajnát, miután újabb csapatokat telepített a két ország határára - jelentette ki csütörtökön újságíróknak Joe Biden amerikai elnök.
Látványosan megugrott a hatósági áras üzemanyagok értékesítése az elmúlt hónapokban a tranzitútvonalakon - írja a G7. A portál szerint ez arra utal, hogy Magyarországon áthaladó kamionok gyakrabban tankolnak nálunk, mint korábban, mert így 1-1 teherautó sokkal olcsóbban tankolhat a magyar oldalon. A nemzetközi fuvarcégek a magyar intézkedésnek köszönhetően akár több tízmillió forintos is nyerhetnek éves szinten.
Eddig nem láttunk részletes területi adatokat az szja-visszatérítésről, ám a gárdonyi polgármester Facebook-oldalán országos adatokat is megosztott erről, illetve egy-egy városi és járási adatot is megismerhettünk.
Még a tavasszal létrejön az a magyar-orosz vasúti vegyesvállalat, amelynek célja, hogy évente ezer, Kínából Nyugat-Európába irányuló konténervonat Magyarországon haladhasson keresztül - közölte a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
Egymásnak teljesen ellentmondó információk jönnek az orosz, illetve amerikai érdekszférából azzal kapcsolatosan, hogy most elindult-e a de-eszkaláció Ukrajna térségében; sikerül-e biztosan elkerülni a „küszöbön álló” háborút. A Kreml azt állítja, hogy elkezdték a csapatkivonást a térségből, de a NATO és a nyugati országok kormányai nem hisznek nekik. Közben összecsaptak a Donyec térségét uraló oroszajkú lázadókkal az ukránok, a nyugati médiában pedig azt pedzegetik, hogy Oroszország mindössze háborús ürügyet keres.