Keresett kifejezés: 京都府道11号 | Találatok száma: 58197 Új keresés
Zuhanórepülésbe kezdett az Ericsson árfolyama (-4.7%), miután a társaság kijelentette, a piaci környezet még bizonytalanabb, mint ahogy azt korábban gondolták. A svéd távközlési felszerelésgyártó továbbra sem látja a fellendülés jeleit a távközlési szektorban. A társaság további költségmegszorításokat tervez, amelyek a termékeire vonatkozó lassuló kereslet hatásainak ellensúlyozásai miatt szükségesek. Az Ericsson első számú vezetője, Kurt Helstörm szerint az idei évben lejátszódó racionalizálás pozitív hatásai a következő évben lesznek érezhetőek.
A hír hatására jelentősen csökkent a HP-Compaq hatására kialakult technológiai optimizmus Európában, minden vezető indexen jól látszik a bejelentés időpontja. Az S&P futures +8 pontról +4 pontig húzodott vissza.
Előzetes adatok alapján az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2001 júliusában 3.3%-kal, az év első hét hónapjában pedig 6.8%-kal nőtt.
A KSH előzetes számításai alapján 4%-kal emelkedett a bruttó hazai termék az előző év azonos időszakához viszonyítva 2001. II. negyedévében. Az első félév egészét tekintve 4.2% volt a gazdasági bővülés. A legutóbbi elemzői felmérések szerint a piac 4.1-4.2%-os növekedésre számított.
Ismét 90 cent alá esett az euró árfolyam a dollárral szemben. A dollár erősödésének közvetlen oka a HP bejelentése, miszerint 25 mrd USD-ért átveszi a Compaq irányítását
A hét végén Jackson Hole-ban találkozott több vezető FED tisztségviselő és számos közgazdász a világ minden részéről. A fő téma az amerikai gazdasági növekedés, ezen belül is a termelékenység alakulása volt.
Egy 25 mrd dolláros, részvénycserés ügylet keretében a Hewlett-Packard megszerzi az irányítást a Compaq felett. A PC piac stabil hanyatlása következtében kikényszeríttet ügylet eredményeként a világ legnagyobb számítógép gyártója jön létre 19%-os piaci részesedéssel, megelőzve a jelenleg első helyen álló Dell-t, melynek a piaci részesedése 13%. Az új társaság így első lesz mind a PC-k, mind a szerverek, mind pedig a printerek eladását tekintve. A két társaság összesített árbevétele az elmúlt évben 87 mrd USD volt, tevékenységük a világ 160 országát fedi le. Mindkét társaság igazgatósága jóváhagyta a tranzakciót. A nemzetközi tőkepiacok első reakciója pozitívnak tekinthető, mindenhol növekedett a technológiai vállalatok értéke.
Igen izgalmasnak igérkezik a holnap délelőtt, ugyanis a KSH 9:00-kor publikálja a talán leginkább figyelemmel követett makromutatót, a GDP-t. Az első negyedévben a gazdaság 4.4%-kal nőtt. A második negyedévre az elemzők a Napi Gazdaság legutóbbi felmérése szerint 4.1-4.2% körüli értéket várnak. Az elemzők igen bizonytalanok, a prognózisok igen széles sávon belül helyezkednek el. Érdemes megemlíteni, hogy a Reuters legutóbbi augusztusi felmérésében a konszenzus még 4.4% körül alakult.
A vagyonkezelő személye alapján megkülönböztethetünk üzletszerű és nem üzletszerű (eseti) bizalmi vagyonkezelést...
1980-as években két sikeres trader kísérlete forgatta fel a Wall Streeten tündöklő egók világát. A két barát...
A 2024. októberében társadalmi egyeztetésre meghirdetett pályázat a mai napig nem startolt el.
The GINOP Plusz-1.2.4-24 call, which was announced for public consultation in October 2024, has yet to be launched.
A jelenlegi viharos gazdasági helyzetben is lehet jó befektetési döntéseket hozni, de a befektetőnek tartania kell...
Miért nem találnak rá a csaló ajánlatok egyesekre? Néhány ötlet a védekezéshez. The post Csalás ellen: reklámfogyasztás...
Mit tervez Donald Trump és Elon Musk
Nem érdemes hosszútávú következtetéseket levonni a friss lakásár-emelkedésből.
A januári kép egyelőre nagyon csúnya.