A moldovai rendőrség közlése szerint az elmúlt éjjel két drón hullott az ország déli részére, az ukrán határhoz közel fekvő két település, a Taraclia járásban fekvő Ciumai falu és Cadir-Lunga város közelében. Sebesülésekről nem érkeztek jelentések. Kedden már találtak egy drónt Taraclia járásban.
"A találkozó során a moldovai fél határozott tiltakozását fejezte ki az elfogadhatatlan jogsértések ellen, hangsúlyozva, hogy a hasonló incidensek súlyos fenyegetést jelentenek a nemzetbiztonságra és Moldova állampolgáraira. Az orosz diplomatával közölték, hogy a hasonló lépések a nemzeti szuverenitás megsértését jelentik, és újabb barátságtalan lépésnek minősülnek az Oroszországi Föderáció részéről" - olvasható a tárca közleményében.
A külügyminisztériumban tett látogatása után Ozerov kijelentette, hogy az Oroszországgal szemben felhozott, a Moldovában lezuhant pilóta nélküli repülő szerkezetekkel kapcsolatos vádaskodások alaptalanok. Mint mondta, óvná a moldovai vezetést és sajtót attól, hogy elhamarkodott következményeket vonjon le. Hozzátette, hogy várják a vizsgálat eredményét.
Véletlen incidensek előfordulhatnak, ezért van szükség külön vizsgálatra
- szögezte le.
A TASZSZ orosz állami hírügynökség kérdésére válaszolva a nagykövet kijelentette, hogy a drónok eredetével kapcsolatban
a moldovai hatóságok által benyújtott bizonyítékok nem meggyőzőek, és nem zárt ki harmadik fél által elkövetett provokációt sem.
Előzőleg Maia Sandu moldovai elnök ítélte el az X közösségi portálon, hogy két orosz drón csapódott be moldovai területre, hozzátéve, hogy olyan iráni gyártmányú Sahíd drónokról van szó, amelyeket Oroszország vet be az Ukrajna elleni háborújában. E drónok egyébként egyértelműen beazonosíthatóak egyedi alakjuk miatt.
Romániai hírforrások dróndarabok romániai és moldovai területen történt becsapódásáról és a román légtér megsértéséről számoltak be azt követően, hogy csütörtökre virradó éjszaka Oroszország újabb légitámadást intézett ukrán folyami kikötők ellen a Duna-delta térségében.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images