Újabb kistelepülést foglalt el az orosz Wagner csoport Bahmuttól északkeletre, ezúttal Zalizsnyanszke került orosz kézre. Az orosz csapatok már mindössze 23 kilométerre vannak Szlovjanszktól.
Betört az orosz Wagner csoport a Bahmut északi részében található iparnegyedbe és egyebek mellett elfoglaltak egy olyan gyárat is, ahol Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tavaly még ukrán katonákat tüntetett ki.
Az Oroszország által Ukrajnában kitűzött célokat jelenleg csak katonai eszközökkel lehet elérni - jelentette ki Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő hétfőn újságíróknak.
A korszak legjelentősebb világlapjai, többek között a New York Times is címlapon hozta az egy világvégi kis magyar faluban, Szatmárököritóban 1910-ben bekövetkezett tragédiát. Húsvét vasárnapján nagy mulatságot tartottak a településen, azonban az ünneplés katasztrófába fordult, mikor kigyulladt a pajta, ahol a bált tartották. Több mint háromszázan vesztették életüket, ezzel a szatmárököritói tűzvész a maga korának egyik legnagyobb katasztrófájává vált, csak a Titanic 1912-es tragédiája tudta elhomályosítani. A tűzvész előzményei és utóélete igencsak rossz bizonyítványt állítottak ki a korabeli magyar hatóságokról.
Dmtro Kuleba ukrán külügyminiszter visszautasította azokat a híreket, amelyek szerint egy "ukránbarát csoport" hajtotta volna végre a tavaly év végén nagy visszhangot kiváltó támadást az Északi Áramlat vezeték ellen - írja a The Guardian a miniszterrel készített egyik friss interjúra hivatkozva.
A Kreml nem hiszi el, hogy ukránbarát magánszemélyek állhattak az Északi Áramlat gázvezetékek elleni robbantások mögött, mert ilyenre csak kevés különleges szolgálat képes - mondta Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön újságíróknak nyilatkozva.
Lengyel, kanadai, norvég és spanyol hozzájárulással összeállt az első, Leopard 2A4 német gyártmányú harckocsikból álló, Ukrajnának szánt század - közölte csütörtökön Mariusz Blaszczak lengyel kormányfő-helyettes, nemzetvédelmi miniszter.
Aktívan készül arra az Európai Unió, hogy a jövőben már ne engedje új, hagyományos gázkazánok üzembeállítását. A cél az lenne, hogy a fűtésre használt energiát a megújulók által előállított villamos energia felé tolják el. Viszont az iparági lobbi szeretné elérni, hogy a hidrogént és a biogázokat használó kazánok továbbra is zöldjelzést kapjanak.
Oroszország 20-30 ezer katonát vesztett a Bahmutért vívott harcok során - állítja ezt Dan Sabbagh, a Guardian geopolitikai, biztonságpolitikai újságírója.
Egy távoli németországi erdőben mintegy 40 ukrán katonát képeznek ki gyorstalpalón az egyik legmodernebb nyugati légvédelmi rendszer használatára – írja a Reuters.
Moszkva nem hiszi el azt az ukrán hivatalos állítást, miszerint Kijev nem támad orosz területeket - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán újságíróknak nyilatkozva.
A Bukaresti Kilencek (B9) csoportjának tagjai ragaszkodnak a NATO jelenlétének további erősítéséhez a szövetség keleti szárnyán - áll a közép- és kelet-európai NATO-tagállamok szerdai varsói csúcstalálkozóján elfogadott nyilatkozatban.
A Nemzetközi Újságíró Szövetség (IFJ) végrehajtó bizottsága megszavazta az Orosz Újságíró Szövetség tagságának azonnali hatállyal történő felfüggesztését a szervezetnek az elcsatolt ukrán területeken tanúsított tevékenysége miatt - közölte a brüsszeli székhelyű szervezet szerdán.
Maia Sandu Lengyelország politikai és érdemi támogatását várja az országát érintő válságok megoldásához - közölte a szerdán Varsóban megtartott lengyel-moldovai államfői találkozó után Marcin Przydacz államtitkár, a lengyel elnöki hivatal külügyi irodájának főnöke.
Abszurdnak nevezte Jake Sullivan, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden azt állította: a nyugati fenyegetés miatt tört ki háború Ukrajnában.
Súlyos lőszerhiánnyal küzdenek a Wagner-csoport zsoldosai az ukrajnai fronton, Jevgenyij Prigozsin pedig azzal vádolja az orosz védelmi minisztériumot, hogy valaki szándékosan akadályozza a zsoldosoknak biztosított lőszerellátást a felsővezetésben.
Az Európai Néppárt (EPP) törölte nápolyi konferenciáját azt követően, hogy Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnök, a párt uniós parlamenti képviselője múlt vasárnap bíráló kijelentéseket tett Volodomir Zelenszkij ukrán elnökre.