Ezek után ki merészeli még azt állítani, hogy kamu a közgazdászok munkája?
Meglehetősen elterjedt dolog a közgazdászokat leszólni, a tudományukat pedig megbízhatatlannak beállítani más területekhez képest. Azon túl, hogy az ilyen összehasonlítás nem igazán fair a vizsgált jelenségek különböző természete miatt, még csak nem is igaz, hogy a közgazdaságtan annyira megbízhatatlan volna. Amióta replikációs válságról beszélnek a tudományos világban, a közgazdászok is nekiálltak a legrangosabb folyóiratokban megjelent kutatásaik megismétléséhez. Egy ilyen szisztematikus vizsgálat arra jutott, hogy nagyjából a kétharmaduk átmegy a teszten. Noha van tér a fejlődésre, ez éppenséggel jelentősen magasabb arány, mint amit például a pszichológiában vagy a rákkutatásban találtak.
Korábbi írásunkban bemutattuk, hogy pontosan miféle válsággal is áll szemben a tudomány, az alábbiakban pedig ezen belül a közgazdaságtudomány helyzetével foglalkozunk.
2018.04.04 11:01 Amire azt hitted, hogy megvan a válasz, most kiderült, hogy kínos tévedés