Szándéknyilatkozatot írt alá az Opus egyik ipari leányvállalata a DM-Ker-rel stratégiai együttműködés lehetőségéről, ami akár a DM-Ker „tőkeszerkezetének módosulásával” is járhat a két cég közleménye szerint. A DM-Ker tavaly októberben tervezett részvénykibocsátást a BÉT-en, de ezt elhalasztották, miután „alternatívák merültek fel”.
Az ügyfelek – egyes félreértésen alapuló, s a fogyasztók megtévesztésére is alkalmas hírekkel szemben – sem a jelenlegi, sem a jövőbeni hiteleiknél nem veszítik el „tiszta” adósi besorolásukat a bankoknál pusztán azért, mert a törlesztési moratóriumot választották. A fizetési stop ezzel szemben segítő eszköz, sokaknak mentőöv, másoknak választási lehetőség - hívja fel a figyelmet friss közleményében az MNB.
Időről időre születnek koncepciók arról, hogy milyenek lesznek az otthonaink a jövőben. Az a jó ezekben az előrejelzésekben, hogy amint elérjük az adott évet máris ellenőrizhető, hogy mi valósult meg az elképzelésekből és mi maradt továbbra is fikció. Több város is van a világon, ahol a 60-as, 70-es, 80-as évek jövő városának elképzeléseit egy-egy épület formájában meg is valósították, fél évszázaddal később azonban gyakran nevetve tekintünk ezekre, egyfajta retrofuturista koncepcióval illetve. Ezúttal nem 50, mindössze 30 évet megyünk előre az időben, és az NHBC Foundation, Housing Research and Guidance munkája alapján mutatjuk be, hogy a mostani ismereteink szerint várhatóan milyenek lesznek az otthonaink 2050-ben.
Nem sokáig várt a környezetvédelemmel kapcsolatos intézkedések tekintetében Joe Biden, és már első hivatali napjaiban odacsapott az olajcégeknek. Először még szerdán este érkezett egy rendelet a belügyminisztériumtól, amely 60 napra kvázi felfüggesztette az olajjal és gáztermeléssel kapcsolatos új engedélyek és lízingek kiadását szövetségi területeken. Emellett azonban a Bloomberg értesülései szerint komolyabb dolgok is zajlanak a háttérben, és jövő héten jöhetnek nagyobb bejelentések, amik akár tartós moratóriumhoz vagy tiltáshoz is vezethetnek. Az érintett olajcégek részvényei erősen estek a tegnapi kereskedésben.
Közzétette a bankok számára a moratóriumban lévő hitelek értékvesztéséről és átstrukturálttá minősítéséről szóló iránymutatását az MNB. A kilenc hónapnál hosszabb ideig a moratóriumban lévő ügyfélhitelek esetében az intézmények egyedileg eltekinthetnek az átstrukturálttá minősítéstől, ha egyértelműen igazolható, hogy az adósnak nincsenek és várhatóan nem is lesznek pénzügyi nehézségei.
A munkaerőhiány éveken keresztül központi szerepet játszott a gazdaságpolitikához kapcsolódó közbeszédben. Az éves túlórakeret nagy vitákat kiváltott bővítését épp úgy a munkaerőhiánnyal indokolta a kormány mint a szakképzési rendszer többszöri átalakítását. Okkal feltételezhetjük, hogy a koronavírus járvány elmúltával a munkaerőhiány újra középpontba kerül. De mit is jelent a munkaerőhiány a gyakorlatban?
Tanulmányt, szakmai vitairatot jelentetett meg a jegybank a vállalati zöld finanszírozáson belül a megújulóenergia-termelési ágazatban rejlő kihívásokat és lehetőségeket górcső alá véve. Az MNB frissen bevezetett vállalati zöld tőkekövetelmény-kedvezménye e szektor fejlődését is segítheti - közölte a jegybank.
Az Európai Parlament törvényileg garantálná, hogy a munkavállalók a munkaidőn kívül hátrányos következmények nélkül távol maradhassanak az elektronikus munkahelyi hálózatoktól.
Az elmúlt hetekben (hónapokban) számos médium adott hírt a Dunaferrt érintő nehézségekről, amelyhez mindenképpen kapcsolódik egy nyilvánvaló a tény: ha a gyár gondban van, annak nagyon komoly hatása lesz Dunaújvárosra és közvetlen térségére. A következő hónapok talán legjelentősebb kérdése, hogy a város és térségének gazdasága továbbra is építhet-e a gyárra, vagy adott esetben olyan nehézségekkel kell szembenéznie, amelyeket az ózdi vagy diósgyőri vas- és acélgyártás fokozatos eltűnése okozott az elmúlt évtizedekben.
Több szektorban is drámai hatása volt a koronavírusnak, de a hotelüzemeltetők egyértelműen a válság legnagyobb vesztesei közé tartoznak. Miközben 2019 még az üzleti utazás és szállásadás reneszánszáról, a nagyvárosokban elburjánzó és sok szempontból már kezelhetetlen turizmusról szólt, 2020 elején több desztinációban egyik pillanatról a másikra szűnt meg a nemzetközi turizmus, a lezárások miatt pedig egyre több országban a belföldi turizmus előtt is bezárták a kapukat, a szállásadás hónapokig szünetelt. A nagy szállodaláncok bevételei tavaly gyakorlatilag lefeleződtek, a költségeket viszont nem sikerült időben lefaragni (sok esetben lehetetlen is), a hotelüzemeltetők jellemzően veszteségessé váltak. A kilátások sem túl rózsásak, bár a széles körű vakcinálás miatt vélhetően hamarosan újra fogadhatnak vendégeket a most még tartalék lángon üzemelő hotelek, legalább 2-3 évre lesz szükség ahhoz, hogy a bevételek a válság előtti szintre emelkedjenek, több hotellánc akár évekig veszteségesen működhet.
Cikksorozatunkban megvizsgáljuk azokat a szektorokat, amelyeket a legsúlyosabban érintett a globális koronavírus-járvány és az azt követő lezárások, illetve azt is megnézzük, hogy akadnak-e izgalmas befektetési lehetőségek a szétütött szektorok vállalatai között.
A jelenleg általánosan elfogadott nézet szerint a globális felmelegedés még azt követően is évtizedekig fokozódna, hogy ha egyik napról a másikra sikerülne is teljesen megszüntetni az üvegházhatású gázok kibocsátását. Új kutatási eredmények szerint azonban, ha sikerül a terveknek megfelelően nulla közeli szintre mérsékelni a kibocsátást, azzal az eddig vártnál gyorsabban meg lehetne állítani a felmelegedést.
Az európai új autó üzembe helyezés tovább lassult decemberben, ezzel már harmadik hónapja tart a csökkenés, derült ki az iparági adatokból kedden, mivel a koronavírus második hulláma miatti korlátozások a kontinens legnagyobb piacian is negatív hatást fejtettek ki.
Az, hogy egy hivatást milyen társadalmi megbecsülés övez, nem feltétlenül áll összhangban azzal, hogy az adott szakmában mekkora az átlagbér. Egy ápoló, vagy tanár munkájának társadalmi értéke lehet magasabb, mint egy banki szakemberé, a bére viszont jóval alacsonyabb. Viszont lehet egy hivatás presztízse és díjazása is magas, azonban az azt betöltő személy gazdasági haszna az országnak elenyésző. A Pénzcentrum annak jár utána, hogy a magyarok körében mely szakmák élveznek nagyobb társadalmi megbecsültséget, és ez hogyan jelenik meg a bérezésben.
A PannErgy által közzétett friss számok után az OTP új elemzéssel jelentkezett, az OTP a PannErgy 12-havi célárfolyamán nem változtatott, az ajánlás pedig továbbra is vétel.
Pénteken ismét vásárolta saját részvényeit a Richter, így összességében már több mint 1,7 milliárd forintot költött sajátrészvény-vásárlásra a vállalat.
Tavaly év végén a 81 százalékos szint fölé érhetett a magyar államadósság GDP-arányos értéke, ami meghaladja még a 2008-2009-es pénzügyi válságot követően látott adósságszintet. A koronavírus-járvány az adósság elleni harcot is elintézte, és nem csak egyetlen évre.