Az OGYÉI megígérte: nyilvánosságra hozzák az orosz és kínai vakcina dokumentációját
Célt ért a Magyar Orvosi Kamara levele, amelyet Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet vezetőjének küldtek.
Keresett kifejezés: pdf | Találatok száma: 8930 Új keresés
Célt ért a Magyar Orvosi Kamara levele, amelyet Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet vezetőjének küldtek.
Az Európai Bizottság becslése szerint minden három és fél percben meghal valaki az EU-ban a munkájával összefüggő okok miatt, és évente több mint három millió ember szenved munka közben súlyos sérülést. Magyarországon 2017-ben százezer foglalkoztatottra két halálos és 640 súlyos, négy napnál hosszabb távolléttel járó baleset jutott.
A vendéglátóipari egységek járvány miatti bezárását a Zwack is megérzi – derül ki a vállalat negyedéves gyorsjelentéséből. A legnagyobb magyar égetett szeszesitalgyártónál a bevételek csökkentek az év utolsó negyedévében, bár kisebb mértékben, mint a tavaszi lezárás idején. A profit szintén esett, a teljes (2021. március végén záruló) pénzügyi évére pedig 25-30 százalékos nyereségcsökkenést jósol most a menedzsment.
A jegybank szerint jellemzően kockázatosak azok a lakáshitelek, amelyeknél az önerőt az ügyfél személyi kölcsöne adja, ezért az ilyen ügyletekre vonatkozó limitek felállítását várja el a hitelnyújtóktól. Eltérő kockázatuk miatt babaváró kölcsönök összegének háromnegyede, s a vissza nem térítendő állami családi támogatások egésze elfogadható önerőként.
A tavaly karácsonykor kötött kereskedelmi Brexit-megállapodás eleve súlyos helyzetet teremtett a speciális helyzetben lévő Észak-Írország számára, amit tetézett volna egy át nem gondolt múlt pénteki európai bizottsági rendelet és most utóbbit ürügyként felhasználva lendült támadásba a brit kormány ahhoz, hogy követelje a karácsonyi megállapodás átírását nemcsak technikai, hanem politikai szinten is. Ha pedig erre nem hajlandó Brüsszel, akkor kész egyoldalúan is lépni London egy szerdán nyilvánosságra hozott levél szerint, amelyet egy mai uniós-brit egyeztetés elé időzítettek. Az újonnan fellángolt vita még nagyon messzire is elvezethet.
Frissítés: a szerda esti tárgyalások alapján egyelőre úgy tűnik, hogy lepattant elsőre az EU-ról a brit kormány követelése a Brexit-megállapodás azonnali módosításáról.
A Poli Computer PC Kft. üzletrészének 100 százalékos tulajdonrész megszerzésére irányuló üzletrész adásvételi szerződés aláírásáról számolt be a 4iG.
Erősre sikerült 2020 negyedik negyedéve a két amerikai technológiai óriásnál, az Amazonnál és a Google anyavállalatánál, az Alphabetnél is. Az Amazonnál a járvány miatt megugró internetes kiskereskedelem és a karácsonyi szezon segített, hogy rekordbevétellel zárja az időszakot, az Alphabetnél pedig az, hogy az internetes hirdetési piac magára talált, emellett a YouTube és a cloud szolgáltatások is masszív növekedés mutattak (bár utóbbi egyelőre veszteséget hoz a cégnek). Az Amazon a negyedéves számok mellett egy bejelentéssel is meglepte befektetőit, Jeff Bezos ugyanis átadja a vezérigazgatói posztot.
Az Európai Unión belül csak Írországban csökkentek nagyobb mértékben a költségvetés kamatkiadásai 2013 és 2019 között, mint Magyarországon – állapítja meg a Hitelintézeti Szemlében megjelent tanulmányban Kicsák Gergely, Benkő Dávid és Végh Noémi. A közgazdászok azt is megvizsgálták, milyen tényezők okozták a pozitív folyamatot, aminek köszönhetően hét év alatt összesen az éves GDP majdnem tíz százalékát spórolta meg a költségvetés.
Az MKB friss elemzésében közel 33 százalékkal emelte meg az Alteora vonatkozó célárát 1 070 forintról 1 420 forintra vételi ajánlás mellett. A befektetők pedig tépik a részvényeket, már közel 10 százalékot emelkedett az árfolyam.
Két új szerződést jelentett be ma az Őrmester 2021. februárjától indulóan, amelyek összesen éves szinten 290 millió forint bevételt jelent a cégnek.
A napokban járt le a határon átnyúló adózási konstrukcióban érintett feleknek az első ún. DAC-6-os adatszolgáltatási kötelezettsége. Ezzel egyidejűleg – még utolsó pillanatban – a Pénzügyminisztérium is közzétett egy tájékoztatót az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos egyes kérdésekről. Nem árt, ha – különösen – a könyvelők, tanácsadók, ügyvédek és a bankok is alaposan átrágják magukat a 38 oldalas dokumentumon, mert bármelyikük könnyen az adatszolgáltatás hatálya alá kerülhet.
Decemberben stagnált a munkanélküliségi ráta az Európai Unióban és az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfői jelentése alapján.
Magyarország történetének valaha volt legnagyobb zöldmezős beruházása indulhat el az idei harmadik negyedévben a Fejér megyei Iváncsán azok után, hogy a dél-koreai SK Innovation bejelentette: a két komáromi gyárának építése után a harmadik Ázsián kívüli üzemének is Magyarországot választja helyszínként. Az elektromos autókhoz akkumulátort gyártó multi döntése hosszú távú elköteleződést jelez hazánk iránt, a harmadik gyár ugyanis 2028-ra érné el teljes kapacitását. Az üzem működése és jelentősége nemzetgazdasági szinten is látható lesz, de talán még ennél is fontosabb, hogy a dunaújvárosi térség hosszú szünet után újra egy nagy foglalkoztatóval bővül. A körzetből érkező kedvezőtlen hírek fényében ez akár életmentő is lehet.
Az egyik leggyakrabban feltett kérdés a COVID-19 kapcsán az, hogy miben és hogyan változtat meg minket. Ebben az írásban azt szeretném körüljárni röviden, hogy a COVID-19 járvány következtében fellépő általános bizonytalanság (elveszítem-e a munkahelyemet? elkapom-e a vírust? mikor lesz oltás?) hogyan érinti az emberek kockázatokkal szembeni attitűdjét. A kockázatvállalási hajlandóság számos döntésünkben szerepet játszik. Például a biztonságot jobban értékelő emberek a megtakarításaik kisebb hányadát fektetik bizonytalan részvényekbe, illetve ők hajlamosabbak olyan munkahelyeket választani, amely biztonságosabbak az elbocsátás szempontjából.
Ajánlást tett közzé a jegybank a lakóingatlan-fejlesztések projektfinanszírozásánál alkalmazandó egységes kockázatkezelési elvek megvalósítása érdekében. Az MNB ennek kapcsán elvárja egyebek közt, hogy erősödjék az ingatlanvásárlásokhoz hitelt felvevő (lakossági) ügyfelek biztonsága, aminek érdekében a finanszírozó bankoknak számos szigorú előírást kell betartatniuk az ingatlanfejlesztőkkel is.
Bőven vannak árnyoldalai is a hiteltörlesztési moratórium magyar változatának, de az bátran kijelenthető, hogy Európa legnagyvonalúbb szisztémája a miénk, amely a lehető legtökéletesebben fedi el 2021 közepéig a koronavírus miatti fizetési nehézségeket. Megnéztük, hol tartanak ma Európa országai e téren.
A Magyar Telekom közleményben tudatta, hogy 2 sávban szerzett blokkokat az NMHH árverésén, amely a 2022 áprilisában lejáró 900MHz-es és 1 800MHz-es frekvenciasávokra vonatkozik, a használati jogosultság 2042-ig tart, beleértve az ötéves meghosszabbíthatóságot.
Veszteséges lett 2020 utolsó negyedéve a Wizz Airnél, ami nem meglepő annak fényében, hogy a koronavírus-járvány második hulláma ismét földhöz vágta az európai légiközlekedést az év utolsó hónapjaiban. A légitársaság készpénzállománya még mindig 1 milliárd euró felett volt az év végén, és azóta egy kötvénykibocsátást is véghezvitt a vállalat, javítva a likviditási helyzetét. A Wizz Air árfolyama mérsékelten emelkedik a mai kereskedésben, 1,8 százalékos pluszban állnak a részvények a londoni tőzsdén.
Úgy tűnik, hogy egy világjárvány és egy globális chiphiány sem tudja megtörni az Apple lendületét, rekordnegyedévet zárt az amerikai technológiai óriás, története során először átlépte a 100 milliárd dollárt a cég negyedéves bevétele. Az 5G-s iPhone 12-es sorozat nagy siker, különösen Kínában, az új telefon a világ legnagyobb mobilgyártójává tette az Apple-t 2020 negyedik negyedévében az eladott készülékek volumenét tekintve. A profitabilitás javul a cégnél és a folyó negyedévre is lendületes bevételnövekedést vár a menedzsment, a befektetők azonban mégis úgy tűnik, hogy a profitrealizálás mellett döntöttek a gyorsjelentés után, az árfolyam esett a zárás utáni kereskedésben.
Kijött az új, 5 éves Prémium Magyar Állampapír ismertetője, aminek leglényegesebb eleme, hogy a korábban kibocsátott sorozatok által, infláció felett biztosított 1,4%-os kamatprémium 1,25%-ra csökken. Ez azt is mutatja, hogy az adósságkezelő az infláció emelkedésével kalkulál.
Írtam a múlt héten (is) egy cikket a lakástakarékpénztárról, hogy miért nem éri meg kötni egy ilyen szerződést....
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Az életjáradékos ingatlanügylet: Hogyan működik és kinek éri meg? Az...
Sokan próbálják megfejteni a Trump-féle Nagy Tervet, ami értelmet ad minden mondásának, amivel kerek egésszé válik...
A piaci ciklusok határozzák meg a valódi lehetőségeket.
A transzferárak ellenőrzése hosszú ideje kiemelt terület az adóhatóság vizsgálatai során. Bár az adóellenőrzések...
Új céget nem vettem, de bővítettem is és el is adtam a meglévő részvényeim közül.VáltozásokGenuine Parts Company...
Mit tehet az EU ebben a helyzetben?
Mit jelent az áfa-visszatérítés?
Kurucz Péter, az EY biztosítási szakértője volt a Portfolio Business podcast vendége.