Magyarországon becslések szerint beszállítókkal együtt körülbelül 2500 céget érint az EU kiberbiztonsági szabálycsomagjának, a NIS2-nek való megfelelés - hangzott el a Telekom szakértőivel tartott háttérbeszélgetésen. A kiberbiztonsági tudatosság itthon alacsony szintű, a szabályozás ezen segíthet: ha nem lépnek a cégek, milliós bírságokat kockáztatnak. A NIS2-ben érintett cégek auditálása körül jelenleg nagy a homály, kevés a szakember, kevés az auditor, és a részletszabályok megjelenésére várunk. A témáról június 11-ei Fincnail IT rendezvényünkön is szó lesz, regisztráció és részletek itt!
A fokozódó geopolitikai kockázatok és az elhúzódó kamatcsökkentések ellenére sorra döntik az új csúcsokat a világ tőzsdéi, a magas árazások mellett egyre nehezebb megtalálni az értéket a piacon - ebben a miliőben talán még inkább felértékelődik a már évtizedek óta a szakmában lévő, számos kisebb-nagyobb válságot és eufóriát átélt befektetési legendák iránymutatása. Ennek apropóján megnéztük, hogy hogyan gondolkodott a tőzsdei befektetésekről az idei első negyed évben a Soros György által alapított Soros Management Fund.
Közzétette legfrissebb számait a Wizz Air: a légitársaság a 2024 a március 31-én zárult pénzügyi évben jelenetős növekedésről számolt be a szállított utasok számában, illetve a bevétel terén is, de ami ennél fontosabb, hogy 2020 után ismét profitos lett a cég.
Megerősítette a Masterplast részvényeire vonatkozó 4036 forintos célárát és vételi ajánlását az MBH Bank elemzője mai elemzésében, amivel a társaság legutóbbi negyedéves gyorsjelentésére, és múlt héten tartott éves befektetői napjára reflektálnak.
Megéri gyorsan bevezetni az eurót? Jár-e növekedési előnnyel a közös fizetőeszköz használata? Milyen hatással van az inflációra, a beruházásokra, illetve az államadósság finanszírozására és a hozamokra az euró bevezetése? Háromrészes cikksorozatomban ezekre a kérdésekre keresem a választ. Az első részben áttekintem a régiós országok euróbevezetési stratégiáit.
Az MNB meghosszabbította Zöld tőkekövetelmény-kedvezmény programját, amin keresztül a bankok 2023 végén közel 880 milliárd forint hitelt nyújtottak. Emelkedtek a hitelintézetek kockázatai: eddigi legmagasabb értéken áll az MNB Banki Karbonkockázati Indexe és a klímakockázati háló alapján is nőttek a hitelezési portfólióban a klímakitettségek. Az MNB ESG-ajánlással készül és negyedévente zöld adatokat is publikál - derül ki az MNB Zöld pénzügyi jelentéséből.
Kiadta a mai 50 bázispontos kamatcsökkentéshez fűzött indoklását a Magyar Nemzeti Bank, és az egy hónappal ezelőtt újonnan belefogalmazott „óvatos” és „türelmes” kulcsszavakat most is bele tette a szövegbe a jegybank, mint amelyek szükségesek a monetáris politika vitelében. Az indoklással párhuzamosan indult el a kamatdöntési sajtótájékoztató is, amelyről itt tudósítottunk.
A Morgan Stanley elemzése szerint a többek között mesterséges intelligenciához is használt adatközpontok növekvő energiaigényéből a gyorsan telepíthető földgázturbinák és -generátorok gyártói profitálhatnak, mivel ezek a technológiák rövid idő alatt képesek pótolni a szükséges energiát - jelentette a CNBC.
Vasárnap este helikopterbalesetben váratlanul elhunyt Ebrahim Raiszi, Irán elnöke. Nemcsak ő vesztette életét a szerencsétlenségben, hanem a külügyminiszter és más tisztségviselők is. Az eset példátlan politikai válságot idézett elő Teheránban, ugyanis az államfőnek még nagy jövőt jósoltak a Közel-Kelet regionális hatalmában.
Ma újabb prémium állampapír sorozatok fizetnek kamatot, a Portfolio becslése szerint mintegy 80 milliárd forintot várhatnak a magyar megtakarítók a számlájukra.
Van egy jó tervem: hozzunk létre egy földgáz-kereskedelmi hub-ot! És persze legyen színes-szagos, meg jó nagy forgalommal, és feltétlen legyen árképző (legalább a saját régiójában). Ugye, milyen jó ötlet?! És vajon az fontos, hogy mintha már lenne is egy ilyen. Vagy mégsincs? Járjuk körbe az álmok történetét és realitásokat! Erről szól ez a cikk.
Úgy kell felhasználni az úton lévő pályázati forrásokat az élelmiszeriparban, hogy évekre, akár évtizedekre megalapozza az ágazat versenyképességét – mondta el az Agrárszektornak Nobilis Márton. Az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára szerint a cél az, hogy a kisebb vállalkozásokból közepesek, a közepesekből pedig nagyok legyenek, annak révén, hogy volumenben és hatékonyságban is előrelépnek a fejlesztések eredményeképp.
A kínai elnök látogatása nem a magyar függetlenség feladásáról szól, hanem pont a magyar szuverenitás erősítését jelenti - jelentette ki a Portfolio-nak adott interjújában Lázár János építési és közlekedési miniszter, majd aláhúzta: a kínai-magyar kapcsolatok erősítése nem politikai rögtönzés alapján történik, tudatos stratégia szerint halad előre. Meglátása szerint az EU nem tudja eldönteni, hogyan viszonyuljon Kínához. A tárcavezető beszélt arról is, hogy Európa gazdag, de már gyenge, a korábbi gazdasági modell már nem érvényes az unióban, a régi képletet kidobták, de még nincs helyette új megoldóképlet és rémisztőnek nevezte, hogy a blokk katonailag értelmezhetetlen erőt képvisel. Az interjú során szóba került a Budapest-Belgrád vasútvonal, a V0 vasútvonal kínai megvalósítása, általánosságban a kínai tőke szerepe, Magyarország mint gazdasági kulcsállam, az autóúthálózat fejlesztése, valamint az orosz-ukrán háború következményei, a várható szimbolikus jelentőségű beruházások a szűk költségvetési keretek közepette. Jelezte azt is a miniszter, hogy 2025 nyarára kész lesz a Budapest-Belgrád vasútvonal teljes vasúti pályája. Annak a reményének adott hangot, hogy a háború után lennie kell európai-orosz energetikai együttműködésnek, és ebben Magyarország közvetítő lehet. Az interjúban Lázár János elismerte, hogy a legnagyobb magyar tulajdonú építőipari cégek megerősödésében nagy szerepet játszottak az állami beruházások, szerinte ez legitim mód volt, ugyanis stratégiai érdek a szektor magyar kézben tartása. Ezen a ponton azonban az állam és a piaci szereplők kapcsolata korszakváltáshoz érkezett elmondása szerint.
Több mint 20 év után először szenvedett el veszteséget a Gazprom: tavaly 6,8 milliárd dolláros veszteséget könyvelt el a vállalat. A Kreml számára ez súlyos válságot jelez előre, mivel az állami gázcég bevételei jelentős részét fedezték eddig a háborús kiadásoknak.
Az Xpeng AeroHT (amely az Xpeng leányvállalata) célja, hogy 2026-ban az első emberszállító drónokkal kombinált autók legördüljenek a gyártósoráról - mondta a kínai elektromos járműgyártó társelnöke pénteken a CNBC-nek.
Javultak a globális gazdasági kilátások az Egyesült Államok és a nagy feltörekvő gazdaságok erős teljesítményének köszönhetően, bár a sebezhetőség továbbra is fennáll az ENSZ január közepén kiadott jelentésének évközi frissítése szerint.
Fordulóponthoz közelít a lakossági állampapírok piaca: júniusban lejárnak az első, 2019 júniusában induló Magyar Állampapír Pluszok. A számok azt mutatják, hogy bizony vannak még lelkes MÁP Plusz-hívők, az összes jegyzés közel 11%-át tartják a mai napig a magyarok, annak ellenére, hogy az időközben elszálló infláció miatt nem érte meg: jóval több pénzt lehetett volna zsebre tenni a prémium állampapírral az utóbbi 5 évben, és az idő közbeni MÁP Plusz-PMÁP-csere is kifizetődőbb stratégia lett volna. Mutatjuk, mennyit buktak, akik kitartottak, és mennyit nyertek az élelmesek.
Holnaptól letölthető, május 21-től használható először a kormány új mobilappja, amellyel az állami és egyes piaci szolgáltatások digitális elérését támogatják. A DÁP mobilalkalmazást a Digitális Állampolgárság Program keretében fejlesztik. Erről a témáról is szó lesz a Portfolio június 11-ei Financial IT rendezvényén. Regisztráció és részletek itt!
Kiderült, hogy milyen szállodai brand lesz a jelenleg még felújítás alatt álló, egykori Sofitel hotelből: Magyarországra érkezik az Ennismore életmód- és szabadidős vendéglátóipari vállalat, amelynek az első magyarországi szállodája a "SO/ Budapest" lesz.