A Világbank szerint a koronavírus és az azzal összefüggő recesszió maradandó sebeket ejt a fejlődő piacokon, különösen az olajexportáló és a pénzügyi válsággal küzdő országokon – számol be a hírről a Reuters.
A május 10-i nyilatkozatában még fenntartott 2-3%-os idei GDP-növekedési előrejelzésénél ma már óvatosabb Matolcsy György, de továbbra is bizakodó, mert mai posztjában azt írja, hogy „Beárazva a kormány és az MNB célzott eszközeit, már 2020-ra is egy szerényen bővülő magyar gazdaságot várhatunk.” A Pénzügyminisztérium legutóbb idénre 3% körüli recessziót vetített előre. A kormányzati válságkezelő intézkedésekről egyébként éppen ma reggel közöltünk egy nagyobb elemzést, amelyben arra mutattunk rá: "most már minden korábbinál jobban látszik, hogy a csomag mindenáron szeretne nagyobbnak látszódni, mint amekkora".
Míg márciusban az emberek 76 százaléka vette biztosra, hogy intenzív járvánnyal kell majd szembenéznie Magyarországnak, májusban már csak a negyedük gondolta ezt és a folyamatos szakértői figyelmeztetések ellenére az embereknek csak 58 százaléka tippeli azt, hogy Magyarországot eléri a járvány második hulláma - ez derül ki a Publicus Intézet felméréséből, amit a Népszava megrendelésére készített.
Leminősítette India államadós-osztályzatát hétfőn a Moody's. A nemzetközi hitelminősítő a lépés okai között említette, hogy a koronavírus-járvány hatásai miatt az idén mély recessziót vár az indiai gazdaságban.
Az év elején még senki sem gondolta, mi vár ránk idén, remek kilátások voltak 2020-ra. Azonban a koronavírus globális elterjedése rengeteg rekordot döntött meg, és olyan dolgok történtek ráadásul csőstül, amire legmerészebb álmainkban sem gondoltunk.
A hétfőn ismertetett friss adatok szerint valamelyest emelkedtek májusban az előző havi rekordmélységről a brit feldolgozószektor aktivitásának mérőszámai, de továbbra is az ágazat teljesítményének gyors visszaesését jelzik.
A földgáz lehet a következő energiahordozó, melynek piacán a koronavírus-járvány közvetett hatására negatív tartományba kerülhetnek az árak. A villamosenergia- és az olajpiacok után az európai gázpiacokon is egyre nagyobbnak tűnik annak esélye, hogy nulla alatti árak alakulnak ki, miután a járványhelyzet tovább gyengítette a keresletet és fokozta az amúgy is fennálló túlkínálatot.
Ferenc pápa a Szent Péter téri ablakából beszélt arról, hogy az emberek sokkal fontosabbak, mint a gazdaság, amikor az egyes országok arról döntenek, milyen gyorsan nyissák újra határaikat a koronavírus miatti lezárásokat követően - számol be a hírről a Reuters.
A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) éves World Energy Investment beszámolójából kiderült, hogy a globális szén-dioxid-kibocsátás várhatóan 8 százalékkal a tíz évvel ezelőtti szintekre csökkenhet a koronavírus, és a járvánnyal kapcsolatos korlátozások és leállások következtében. Egy ilyen szintű csökkenés minden eddiginél nagyobb lenne az IEA szerint (év/év alapon), azonban az elemzés arra is felhívja a figyelmet, hogy a korábbi válságok után a kibocsátás növekedése nagyobb volt, mint a kezdeti csökkenés. Az IEA beszámolója emellett energiaberuházási aktivitás 2020 első felében látott precedens nélküli visszaesésére is felhívta a figyelmet.
Lapértesülések szerint Németország 75-80 milliárd eurós gazdaságélénkítő csomagon dolgozik, hogy ezzel segítség a gazdaság talpraállását a koronavírus után – írja a Reuters a Bild és a Sonntag értesülésére hivatkozva.
A világban különböző mértékben emelkedett a munkanélküliség a koronavírus-járvány kitörése óta, Magyarországon (hivatalosan) 3,8%-ra emelkedett áprilisban a munkanélküliség, amivel még viszonylag olcsón megúsztuk. A tényleges munkanélküliség viszont jóval magasabb lehet, sokan ugyanis inaktívvá váltak, a korlátozások miatt munkát sem tudtak keresni. Egyelőre a régió többi országában sem látszik a tömeges leépítési hullám, de ez csak idő kérdése – vélik az Erste Bank szakemberei.
Svédország nem zárkózott be a koronavírus terjedése alatt, az első negyedéves számok alapján úgy tűnik, talán gazdaságilag kifizetődő volt a stratégia, hiszen még nőni is tudott a svéd GDP.
A mutual fund manager, John Malooly alapja igen teljesített az elmúlt évek folyamán, az alap hozama az idei évben a koronavírus-járvány okozta sokk ellenére is kétszámjegyű növekedést mutat. A szakértő az elmúlt két hónap részvénypiaci emelkedése ellenére is lát még jó lehetőségeket a piacon, és négy olyan kisvállalati részvényt ajánl a befektetők figyelmébe, amelyek a rájuk váró akadályok leküzdése esetén jól teljesíthetnek majd.
A koronavírus első áldozatai között voltak a légitársaságok. Példa nélküli leállást hozott a globális légiközlekedésben a járvány, néhány vállalat kénytelen volt csődöt jelenteni, a legnagyobbak közül pedig jópáran állami mentőcsomaghoz fordultak. A szektor vállalatainak részvényei hatalmas zuhanást szenvedtek el idén, de azért itt is vannak kivételek, van olyan papír, amivel kifejezetten jól lehetett keresni a március végi tőzsdei fordulat óta. Megnéztük, hogy hogy állnak most a légitársaságok közel 5 hónappal a koronavírus megjelenése után, milyenek az árazási szintek és mely részvények az elemzők kedvencei az iparágból.
A világ már túl van a koronavírus által a gazdaságra mért legnagyobb ütésen, ezzel pedig megnyílik az út az S&P 500 előtt, hogy tovább kapaszkodjon felfelé a történelmi csúcsa felé – állítja az egyik Wall Street-i elemző, aki épp a piaci mélypont előtt megjósolta, hogy a részvénypiacok agresszívan felpattannak majd.
A kínai parlament elfogadott egy törvényt, amely örökre véget vethet Hongkong autonómiájának, ezzel pedig beláthatatlan gazdasági és politikai káoszba taszíthatja Peking a várost. A „nemzetbiztonság szavatolása” végett létrehozott intézkedésnek köszönhetően a Kommunista Párt már beleszólhat Hongkong törvényhozásába, működtethet rendvédelmi szerveket és titkosszolgálati egységeket az autónóm területen belül és megbüntethet bárkit, aki a pekingi kormánnyal szemben ellentétes véleményt fogalmaz meg. Az eredetileg a tüntetők ellen bevetett intézkedési csomag közvetetten akár Kína ambiciózus, 3000 milliárd dolláros Övezet és Út infrastruktúrafejlesztési programját is veszélybe sodorhatja.
Közép-Európa EU-gazdaságai sem tudják elkerülni az idén a koronavírus-járvány okozta mély recessziót, de a térségi gazdaságok zömének államadós-profilja képes ellenállni a növekedést és az államháztartási mutatókat érő rövid távú sokknak - áll a Moody's Investors Service csütörtökön Londonban ismertetett átfogó helyzetértékelésében.