Keresett kifejezés: na | Találatok száma: 100000 Új keresés

Nagyot mentett a kínai gazdaság

Nagyot mentett a kínai gazdaság

Tavaly az utolsó negyedévében élénkült a kínai gazdaság, így 2024 egészére sikerült elérnie a politika által kitűzött 5%-os növekedési célt. A szakértők az állami élénkítő lépésekre, illetve az erős exportteljesítményre vezetik vissza a kedvező növekedési adatot, ám az idei év körüli bizonytalanságot is hangsúlyozzák, elsősorban a kereskedelempolitikai kilátások miatt.

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött: Magyarország gazdasági ütőerét akarják elvágni

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött: Magyarország gazdasági ütőerét akarják elvágni

Magyarországnak minden eszközzel meg kell akadályozni, hogy a Török Áramlat gázvezetéket elvágják, "egyébként a gazdasági terveinket nem tudjuk véghezvinni" - mondta Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádió "Jó reggelt, Magyarország!" c. műsorában. A gazdaságpoltikáról elmondta, hogy szerinte a bérek 2025-ben magasabbak lesznek, mint 2024-ben, és egyfajta középosztályosodás jöhet Magyarországon. Ukrajna gazdasági kapcsolódása Európához szerinte egy komoly fenyegetés, úgy vélte, az európai agrárgazdaságokat meg kell védeni.

Ez egyre csúnyább, közel fél éve nem esett ekkorát az Apple

Ez egyre csúnyább, közel fél éve nem esett ekkorát az Apple

Az Apple részvényei jelentős esést szenvedtek el csütörtökön, miután több jelentés is a kínai iPhone-eladások gyengüléséről számolt be. A vállalat piaci pozíciója megingott a világ legnagyobb okostelefon-piacán, ami aggodalmat keltett a befektetők körében - számolt be a CNBC.

Donald Trump mentheti meg a TikTokot

Donald Trump mentheti meg a TikTokot

A TikTok közösségi médiaalkalmazás amerikai működésének fennmaradása érdekében tervez lépéseket hivatalba lépését követően Donald Trump – erősítette meg a leendő elnök szóvivője csütörtökön.

Eldőlt: egy nagy hiányzó már biztosan lesz Trump beiktatásakor

Eldőlt: egy nagy hiányzó már biztosan lesz Trump beiktatásakor

Jair Bolsonaro nem utazhat el Donald Trump leendő amerikai elnök január 20-án esedékes beiktatására Washingtonba; a brazil legfelsőbb bíróság csütörtökön elutasította a korábbi brazil államfő 2023-as puccskísérletben játszott állítólagos szerepe miatt elkobzott útlevelének visszaadását.

Kilőtt a forintmilliomosok vagyona – Mutatjuk, mibe fektetnek

Kilőtt a forintmilliomosok vagyona – Mutatjuk, mibe fektetnek

Az összességében kedvezőnek mondható piaci hangulat, az ügyfélszámlák bővülése és a friss pénzek bevonzása a hazai privátbanki szolgáltatóknál kezelt vagyonra is pozitívan hatott tavaly. A Portfolio friss, Privátbanki Felmérése szerint december végén a magyar gazdagok számlája új mérföldkövet tudhat maga mögött, a rajtuk lévő vagyon már meghaladta a 11 ezermilliárd forintot. A legnagyobb vagyont továbbra is az OTP Private Banking kezeli, de ádáz harcok dúlnak a legnagyobb szolgáltatók sorában. Idén további löketet adhatnak a privátbanki vagyonnak a prémium állampapírból származó kifizetések, becslésünk szerint legalább 1700 milliárd forintot tesz ki a teljes privátbanki portfólión belül a magyar állampapírok részaránya.

Nagy rali után gyorsan elfogyott a lendület az amerikai tőzsdéken

Nagy rali után gyorsan elfogyott a lendület az amerikai tőzsdéken

A szerdán közzétett amerikai inflációs adat megjelenése után meredek emelkedésbe kapcsoltak az európai és amerikai részvénypiacok, a befektetők azt árazzák, hogy az amerikai jegybank folytathatja kamatcsökkentését, ami alapvetően pozitívan hat a kockázatos tőkepiaci eszközökre, így a részvényekre is. Ma reggel az ázsiai részvénypiacok mérsékelten emelkedtek, az európai tőzsdéken is folytatódott az emelkedés, az USA-ban viszont mára elfogyott a lendület, és mínuszban zártak a vezető indexek.

Összeomlott az ukrán Leopard 2-es dandár, levegőbe kellett emelkedniük a PAF vadászgépeinek az orosz rakéták miatt – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Összeomlott az ukrán Leopard 2-es dandár, levegőbe kellett emelkedniük a PAF vadászgépeinek az orosz rakéták miatt – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

A 155-ös gépesített dandár összeomlásából tanulva Volodimir Zelenszkij ukrán elnök úgy döntött, új dandárok létrehozása szerint inkább a meglévőket erősíti majd meg - írta meg Jurij Butuszov ukrán oknyomozó újságíró információira hivatkozva a Forbes. Oroszország szerda hajnalban nagyszabású rakétatámadást indított Ukrajna területe ellen, de emiatt még a lengyel légierő (PAF) is a levegőbe küldte a vadászgépeket – írja az Europevszka Pravda. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

Rob Bauer tengernagy elmondta, mi aggasztja mélyen a NATO-t

Rob Bauer tengernagy elmondta, mi aggasztja mélyen a NATO-t

A NATO-t mélyen aggasztja Kína nemzetközi biztonságban betöltött szerepe, mivel az ázsiai ország hadiipari bázisa növekszik, és aktívan támogatja az orosz hadiipari komplexumot, ami magában foglalja a minden átláthatóságot nélkülöző nukleáris arzenált is - jelentette ki Rob Bauer tengernagy, a NATO Katonai Bizottságának leköszönő elnöke csütörtökön Brüsszelben.

Jól sikerültek az amerikai banki gyorsjelentések, jöhetnek az aranyévek?

Jól sikerültek az amerikai banki gyorsjelentések, jöhetnek az aranyévek?

Kiemelkedő negyedévet zártak az amerikai befektetési bankok, ez elsősorban az amerikai elnökválasztás miatt megnövekedett kereskedési aktivitásnak és a befektetési banki ügyletek volumenében látható növekedésnek köszönhető. A JP Morgan, a Goldman Sachs és a Morgan Stanley is felülmúlta a várakozásokat, ami a Wall Street számára egy régóta várt, kedvező környezet visszatérését jelzi - foglalta össze a CNBC.

Végre jó hír érkezett az alföldi madárinfluenzáról

Végre jó hír érkezett az alföldi madárinfluenzáról

Tekintettel arra, hogy a dél-alföldi területen december eleje óta nem fordult elő újabb madárinfluenza kitörés és az előírt intézkedések is megtörténtek, a Nébih feloldotta a madárinfluenza miatt felállított megfigyelési körzetek nagy részét - közölte honlapján a hatóság.

Fontos találkozóra készül Vlagyimir Putyin

Fontos találkozóra készül Vlagyimir Putyin

Az orosz és az iráni elnök pénteken stratégiai együttműködési megállapodást ír alá Moszkvában. A találkozón várhatóan megvitatják a közel-keleti helyzetet, valamint Irán nukleáris programját.

Gyengül a forint több napnyi erősödés után

Gyengül a forint több napnyi erősödés után

Az elmúlt bő egy hétben gyanúsan erősödött a forint az euróval szemben, mert amikor a külpiaci hangulat jócskán romlott (múlt pénteken), akkor stabil volt, amikor pedig javult (tegnap), akkor megakadt az erősödése, illetve kicsit visszagyengült, de ezzel együtt is összejött a trendtörés mind az euróval, mind a dollárral szemben. Ez azt jelenti, hogy több hét óta tartó forintgyengülés szakadhatott meg tegnap, ami a technikai elemzés alapján további forinterősödés felé mutatna. Ehhez képest a forint csütörtökön tovább gyengült, amin az esti kisebb mértékű erősödés sem sokat segített.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra emelkedik az infláció Magyarországon - Hogyan védjük meg a befektetéseinket?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.