Sajnáljuk együtt Elon Muskot: 400 milliárd dollár alá csökkent a vagyona
Befektetés

Sajnáljuk együtt Elon Muskot: 400 milliárd dollár alá csökkent a vagyona

Portfolio
Elon Musk nettó vagyona két hónapja először csökkent 400 milliárd dollár alá, köszönhetően annak, hogy a Tesla részvényárfolyama jelentőset esett – írja a Bloomberg.

A Tesla részvényei 27%-ot estek már azóta, hogy december közepén történelmi csúcsra emelkedtek, mindez pedig Elon Musk vagyonára is kihatott. A Tesla részvények és opciók teszik ki ugyanis Musk vagyonának több mint 60%-át, amely a Bloomberg Billionaires Index szerint december 17-én, Trump megválasztása után 486,4 milliárd dolláron tetőzött.

A múlt hét azonban október eleje óta a Tesla legrosszabb hete volt, a részvények 11%-ot estek, miután lesújtó havi eladásokról számoltak be. A németországi szállítások 59%-kal zuhantak, 2021 óta a legalacsonyabb szintre, míg a kínai eladások 11,5%-kal estek vissza az egy évvel korábbihoz képest a regionális rivális BYD által támasztott verseny közepette.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.

Mindez ahhoz vezetett, hogy Musk vagyona 394,6 milliárd dollárra csökkent, vagyis idén először esett be 400 milliárd dollár alá.

Musk politikai újjáalakulása volt a Tesla részvényeinek egyik fő mozgatórugója a választások után, eddig azonban nem váltak valóra a befektetők azon reményei, hogy a Trump-kormányzat az elektromos járművek adótámogatásának megváltoztatásával és az önvezető technológiára vonatkozó hivatalos szabványokkal fellendítheti a Teslát.

Bár Musk Tesla-részesedése még mindig a legnagyobb részét teszi ki 394,6 milliárd dolláros nettó vagyonának, a közelmúltban bekövetkezett árfolyamesés - párosulva Musk más cégeinek, köztük az xAI-nak és a SpaceX-nek a rekord finanszírozási köreivel - azt jelenti, hogy az autógyártó viszonylag kisebb mértékben járul hozzá vagyonához. Musk 42%-os részesedése a SpaceX-ben jelenleg 136 milliárd dollárt ér, vagyis nagyjából ugyanannyit, mint a részvényeinek értéke tőzsdezáráskor.

Címlapkép forrása: Beata Zawrzel/NurPhoto via Getty Images

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Találd meg a neked való befektetési alapot!
Kiszámoló

Elszaladt az infláció

Hatalmasat nőtt az infláció, egy év alatt 5,5%-kal nőttek az árak, az uniós módszertan szerint pedig 5,7%-kal. Ami még rosszabb adat lett, az az egyszeri hatásoktól megtisztított maginfláció,

Holdblog

Hatalmas áldozat, ha nem kockáztatsz

Magyarország legnagyobb portfóliókezelő csapata harminc éve dolgozik a megtakarítások szakszerű kezelésén, méghozzá kiválóan: a három évtized alatt nyolc alkalommal nyerte el az év alapkez

Holdblog

A legrosszabb fegyver tartja fenn a békét

Hiába a történelem legborzasztóbb fegyvere, mégis az atombombák tartják fent legalább valamennyire a világbékét. Atomhatalmak közt a második világháború óta legfeljebb proxy háborúk volt

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra emelkedik az infláció Magyarországon - Hogyan védjük meg a befektetéseinket?
Díjmentes online előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Vigyázz, Kész, Tőzsde! Használd ki a legjobb akciókat!

Ne maradj le a legnagyobb számlanyitási akciókról! Megmutatjuk, hogyan indítsd el az első befektetésed, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan kezdhetsz bele a tőzsdei vagyonépítésbe.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
cocacola