Még nem biztos, hogy a jövő év elején elkezdődhet a Mammut III. építése, mivel a színhelynek kiszemelt volt Ganz-terület tulajdonviszonyai még mindig rendezetlenek- írja a Napi Gazdaság.
Márciusban két újabb ingatlan tranzakciót zárt le a Raiffeisen Ingatlap Alap- derül ki március havi jelentésből.
A Baumag szövetkezet károsultjai napokon belül pert indítanak a PSZÁF ellen, mivel szerintük a felügyeletet felelősség terheli abban, hogy a 18 ezer tag nem tud hozzájutni mintegy 40 milliárd forintos betétjéhez - mondta Patyi István, a károsultak képviselője sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten.- tudósított az MTI.
A Baumag vezetősége nem nyújtott be fellebbezést a bíróság felszámolásit megindító határozata ellen, így az mától jogerőre emelkedett - írja a Népszabadság. A felszámoló a DAM esetében is azonos megbízást kapó Mátraholding Rt. A felszámolási eljárás során a Mátraholding szakembere első körben csak a Stratégiai Fejlesztő Szövetkezet tevékenységét kontrollálhatja, mely azonban a Baumag csoport egy részét képviseli.
380 millió SEK-ért /42 m EUR/ értékesítette a Skanska az East-West Business Center. Az Astoriánál álló épületen 14 millió eurós profittal adott túl a svéd társaság. Az MTI tudósítás szerint a vevő vevő az ír Allied Bank által menedzselt, Polonia Property Fund LP.
2004. I. negyedévében átlagosan 11%-kal nőtt a budapesti lakóingatlanok ára, miközben az építési telkek ára 1 év alatt viszont 9.33%-kal csökkent derül ki az Ingatlan-Online adataiból.
Közép-Európa bizonyult a legjobban teljesítő régiónak a Business Space Across the World című felmérés idei kiadványa szerint, melyet a Cushman & Wakefield Healey & Baker - a Cushman & Wakefield világméretű ingatlantanácsadó cég európai divíziója - készített.
A Wallis Ingatlan Rt. Pest észak-keleti határán mintegy 37 hektáros területen ingatlan-beruházást tervez. A telek nagysága és kiváló adottságai lehetővé teszik, hogy ebben a régióban elsőként egy vegyes, logisztikai és kereskedelmi elemet egyaránt tartalmazó fejlesztés valósuljon meg.
Május elején írja ki a VII. Kerületi Önkormányzat a Kazinczy- Király- Csányi-Dob utcák között álló 2 háztömb befektetési pályázatát. A Kiskörutat és a Nagykörutat összekötő a tervekben csak Madách sétány néven emlegetett fejlesztés középső részén 100 milliárd forintnyi ingatlanbefektetés valósulhat meg a következő 4-5 évben.
Hivatali vesztegetés és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják Pálfalvi Istvánt, a Fővárosi Kerületek Földhivatalának vezetőjét. A hivatalvezetőt és további négy gyanúsítottat kedden őrizetbe vették. A gyanú szerint Pálfalvi pénzért meggyorsította ismerőseinek az ügyintézést tudósít az origo.
Az építőipari termelés volumene 2004 januárjában kiigazítatlan adatok szerint 11,4%-kal, munka-naptényezővel kiigazítva 12,9%-kal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Szezonálisan és munkanapté-nyezővel kiigazítva a termelés januárban az előző havinál 1,7%-kal magasabb volt- áll a KSH legfris-sebb jelentésében.
Megkezdődtek a Raiffeisen Ingatlan Rt. és a brit Outlet Estates Limited ingatlanfejlesztő- és üzemeltető társaságok közös vállalkozásában épülő Budapest Outlet Center építési munkálatai.
A Baumag felszámolását rendelte el a Fővárosi Bíróság több kifizetetlen követelés alapján. A Baumag azonban fellebbezéssel kíván élni, s ez a hazai jogi gyakorlatban 6-18 hónapos csúszást jelenthet.
Mindeközben megindult a rendőrségi nyomozás, hogy történt-e törvénytelenség a Baumag-nál.
A vagyonelemek értékesítése eközben egyes információk szerint megkezdődött, s a Baumag külön egyeztetéseket folytat a legnagyobb befektetőkkel.
A legjobb ügyvédek egy helyen