Lakások a gyártelepen

A győri Rába gyár helyén épít lakónegyedet az Engel Group. A százmilliárd forintot is meghaladó rozsdaövezeti beruházás keretében közel 5,000 lakás épülhet meg. A projekt során a fejlesztő, elsősorban amerikai és holland tapasztalatokat is hasznosít majd, emellett pedig a Rába Gyár szakembereinek véleményét is figyelembe veszi egy-egy döntésének meghozatala előtt.

Kevés a színvonalas bérlakás

Magyarországon a lakásállomány mindössze 5-8%-a bérlakás, míg Európában ugyanezen arány 30% körül van. A 440,000 hazai bérlakásból ráadásul 320,000 még mindig önkormányzati tulajdonban van - írja a Magyar Hírlap.

Újabb tiltakozók az M0-ás ellen

Az M0-ás körgyűrű észak-budai szakasza ellen tiltakozik a SOS Békásmegyerért Egyesület, szerintük ugyanis a forgalom okozta zaj- és környzetszennyezés a békásmegyeri lakótelepnek helyet adó völgyben csapódna le - írja a Népszabadság.

100% az EMKE-ben

Két új bérleti szerződés aláírásával, Budapest egyik legjobb elhelyezkedésű pesti irodaháza elérte a 100%-os telítettséget. Az EMKE irodaház új bérlői az AEGON Magyarország Pénztárszolgáltató Zrt, és a Duna House ingatlanközvetítő az épület két kizárólagos ügynökségének, a GVA Hungary-nek és a DTZ Hungary-nek a segítségével találta meg új otthonát.

Újabb elismerés a TriGránitnak

A TriGránit Fejlesztési Rt. nyerte a Brit-Lengyel Kereskedelmi Kamara "Az Év Vállalkozása" Díjat.

Olcsó panelek, megfizethetetlen telkek Zuglóban

Mindent el lehet adni Zuglóban, feltéve ha az eladó megfelelő áron kínálja ingatlanját. Kivételek persze vannak, földszinti lakásunktól ugyanis szinte lehetetlen megszabadulni. Az árak lényegesen nem változtak az elmúlt 2-3 évben, jellemzően 300-350 ezer forinttal számolhatunk négyzetméterenként, amennyiben a pesti oldal egyik legnépszerűbb kerületében akarunk újépítésű lakást venni. Az építkezni vágyóknak azonban rossz hír, hogy Zuglóban alig lehet üres telket találni, s az árak is igen magasan vannak. Fővárosi lakáspiaci körképünk Zuglóval folytatódik.

Mekkorát ugrik a román tigris? - Hatalmas fejlesztések Bukarestben

Az elkövetkezendő 2-3 évben várhatóan megtriplázódik a bukaresti kiskereskedelmi ingatlanterület, köszönhetően a 2008-ig átadandó 6 plázának. A román főváros plázaépítési láza nem véletlen, keleti szomszédunknál a reálbérek tavaly többet nőttek, mint bármikor a rendszerváltás óta. A bukaresti belvárosban ugyanakkor még mindig nem fejlődött ki hagyományos értelemben vett vásárlóutca. Kelet-Európa egyik legérdekesebb ingatlanpiacába adunk betekintést.

Lassuló lakásár-növekedés - Ennek is az olaj az oka?

A Nationwide áprilisi lakáspiaci jelentése szerint az angliai árak növekedése mind éves, mind negyedéves bázison lassult, 5.3%-ról 4.8%-ra, ill. 2.2%-ról 1.8%-ra. A csökkenő tendencia folytatódhat az idei év során.

Lakások az Arsenal pályáján

Lakásokat építenek az Arsenal jelenlegi stadionja helyén. A Highbury helyén egy több mint 700 lakásos komplexumot valósítanak meg, miután az idei fociszezon végén a londoni csapat új stadionba költözik.

Olasz invázió Közép-Európában - Belép az ingatlanpiacra az Unicredit

Külföldi piacokra is betör a legnagyobb olasz ingatlantársaság, a Pirelli & Co. Real Estate SpA. A Pirelli csoport tagja kijelentette, hogy 2008-ig 3 milliárd eurót kíván befektetni Európa magasabb hozamokkal kecsegtető piacain. Az expanzióban stratégiai partnere lesz az Unicredit csoport különböző leányvállalatain keresztül.

Újabb rossz hír nekünk: nagy ugrás az új lakásértékesítésekben az USA-ban

Vártatlanul 13.8%-kal 1.23 millió egységre ugrott éves szinten szezonálisan kiigazítva az új lakásértékesítések száma márciusban az Egyesült Államokban. Ez az idei évi eddigi legmagasabb adat. Az elemzők ennél lényegesen kisebb (1.1 millió egységre) emelkedést vártak. A márciusi nagy ugrás mellett megjegyzendő, hogy februárban 10.9%-os visszaesés volt tapasztalható, illetve a kormányzati adatok hibahatára jelentős.

Akik még hisznek a Balatonban - 13 milliárdos projekt Siófokon

13 milliárd forintos projektet valósít meg az L. A. Shiraz Siófokon. A Galerius Resort és Spa Center apartmanházat, termálfürdőt, bevásárlóközpontot és yachtkikötőt foglal magában. A fejlesztő és a projektet értékesítő Engel&Völkers egyaránt úgy látják, hogy a Balaton régióban a valós ingatlanpiaci trendeket a közép- és hosszú távú, nagyértékű beruházások és invesztíciók jelzik. Az elsősorban exkluzív ingatlanokkal foglalkozó német ingatlan-specialista, az Engel&Völkers kizárólagos szerződést kötött az L.A. Shiraz Invest Kft.-vel a dél-balatoni régió egyik legnagyobb ingatlan-projektjének, a Galerius Resort és Spa Centernek az értékesítésére.

Lakásért életjáradék: csak tőkeerővel?

Az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosa és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete egymástól függetlenül végzett vizsgálataik során arra a következtetésre jutottak, hogy a jelenlegi jogszabályi környezet alapján nem állapítható meg egyértelműen sem az, hogy az üzletszerű gazdasági tevékenységük körében "lakásért életjáradék" szerződéseket tömegesen kötő vállalkozások életjáradéki, sem pedig az, hogy biztosítási megállapodásokat kötnek. A szerződések minősítése körül kialakult bizonytalanság a jogbiztonsággal - illetve közvetett módon a tulajdonhoz való joggal és a szociális biztonsághoz való joggal - összefüggő visszásságot okoz.

Budapest legdrágább irodái decembertől - Luxus a Lánchídnál

Várhatóan ez év decemberében adják át a Lánchíd Palotát, Budapest első irodapalotáját, mely exkluzív szolgáltatásokkal várja korlátozott számú bérlőit. A luxusirodaházban várhatóan 40-50 euró/nm/hó bérelti díjakkal számolhat az a 8 cég, mely beköltözik az Ybl Miklós tervezte, teljesen rekonstruált épületbe. Ez az ár több mint kétszerese a jelenlegi budapesti prémium kategóriás irodaházakban szokásos bérelti díjaknak.

Ingatlancsalás az Európai Parlamentben?

Lehetséges visszaélésre derült fény az Európai Parlament bérelt ingatlanjaival kapcsolatban. A gyanús tranzakciók miatt az EP magyar képviselője, Fazakas Szabolcs kezdeményezte az EU csalás- és korrupcióellenes hivatalának összehívását.

Veszélyben a hiteles vagyonértékelés? - Az ingatlanszakma a jogszabály ellen

Forrnak az indulatok az ingatlanértékelők háza táján egy törvény értelmezése miatt. A jogszabály ugyanis új képzési formát ír elő a vagyonértékelés üzletszerű végzéséhez, azonban a korábban megszerzett - sok esetben egyetemi szintű - képzéseket nem ismeri el, így azok az értékelők akik korábban súlyos anyagi áldozatok árán szereztek ingatlanszakmai képesítést vagy diplomát egyelőre úgy tűnik újból fizethetnek és beülhetnek az iskolapadokba. Az alábbiakban a www.ingatlanszakmai.info munkatársainak írását olvashatják.

Újabb lakópark Budapesten - Zöldövezeti lakások a XXII. kerületben

Jól halad a XXII. kerület kertvárosi övezetében lévő Liliom Domb lakópark építése. A 198 lakásos projekt 2006 elején kezdődött, az első épületbe a lakók már ez év végén beköltözhetnek. Várhatóan 2007. III. negyedévére fejeződik be a teljes beruházás.

Soft-landing jelei az amerikai ingatlanpiacon

A várt 6.7 millióra csökkenéssel szemben 0.3%-kal éves szinten 6.92 millió egységre emelkedtek márciusban a használt lakásértékesítések az Egyesült Államokban. Az értékesítések öthavi csökkenés után már a második egymást követő hónapban emelkednek, ami az amerikai ingatlanpiac "soft-landing"-jére utal, így a kamatemelési várakozásoknak további lökést ad.

150 millió eurós projekt Marokkóban - Luxuslakások a Fadesa-tól

Luxus lakóparkot és turisztikai központot épít Kabilában, egy egy kilométer hosszú part menti sávban a Fadesa. A város Marokkó egyik legexkluzívabb olyan üdülőhelye, amely az év minden szakában fogadja az oda látogató turistákat.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt